Pesti Zsibongó

2024. március 29. péntek
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow SZÍN-tér arrow Trendi & ciki arrow 16 éves divattervezőnő
16 éves divattervezőnő
Sok lány álmodik arról, amit a 16 éves Kira Plasztinyina lazán valóra váltott. A középiskolás moszkvai lány saját butikot nyitott a New York-i Broadway-n.
Paris Hilton (balról) és Kira Plasztinyina
Milliárdoslányok diktálják a divatot: Paris Hilton (balról) és Kira Plasztinyina

Kira imádja a pinket. Ezek szerint közös az ízlése Paris Hiltonnal. Ebből ugyan még nem következne egyenesen, hogy ismerjék is egymást, de tény, ami tény: a közös fotójuk ott függ annak a manhattani butiknak a falán, amelyet Kira nemrég nyitott meg éppen.
Ki itt belép és körülnéz, már cseppet sem csodálkozik, hogy Paris, a divatmajomlány, épp ennek a nagyon-nagyon fiatal tervezőlánykának a cuccait hordja. Angyalkák, felhők, lepkék. Minden, ami csak kislányosan negédes lehet, megtalálható Kira Plasztinyina ruháin, szoknyáin, blúzain és kabátjain. Sőt még hasonló stílusú táskát és cipőt is vehetsz nála. És nem is ez az első boltja. Moszkvában tavaly ősszel nyitott meg egy hajszálra ugyanilyet Paris Hilton társaságában. Azóta a Milánói Divathéttől kezdve számtalan nemzetközi divateseményen előadta egyesek szerint szedett-vedett, mások szerint viszont üdén fiatalos kollekcióját. És ehhez vedd hozzá, hogy Kira még csak június 16-án töltötte be a tizenhatodik életévét!

A hihetetlennek tűnő karrier mögött persze ott áll a jó édes apukája, aki orosz milliárdos. A vagyonát az ottani rendszerváltás után szerezte narancslé és mindenféle tejes üdítőitalok forgalmazásával, amelyek addig ismeretlenek voltak a Szovjetunióban. Aztán egy szép napon Szergej Plasztinyin felfedezte, hogy Avril Lavigne-ra emlékeztető drága kicsi lánya divattervező szeretne lenni. A büszke apuka, úgy is, mint élelmes üzletember, meglátta a nagy lehetőséget. „Jó befektetésnek éreztem. A tinédzsereknek egyszerűen nincs divattervezőjük”, meséli, beismerve, hogy neki is Kira választja ki a ruháit.

Úgy látszik, a papa Hollywoodba is befizette már a lányát
[ A film lejátszásával elfogadod, hogy a YouTube >> sütiket helyez el a böngésződben. ]

Ezek után a papa nekilátott, és kb. 17 milliárd forintnyi összeget invesztált az ígéretes vállalkozásba. Szerződtetett egy tervezői csapatot, akik besegítettek a lányának, hogy valóra válthassa az ötleteit. Merthogy Kira minden nap az iskolapadot koptatja, így ideje sem jutna a szabászkodásra. Viszont a kreációi szenzációk lettek. A 2007 februárjában megnyitott első moszkvai üzletét még tizenegy követte. Ezután más országokban is butikjai nyíltak. A New York-i lett az ötvenhetedik, és időközben Los Angelesben is nyílt egy. Októberig összesen 31 Kira-butik nyitja meg kapuját az Államokban a fizetőképes kuncsaftok előtt.

Ha egyszer egy üzlet beindul...

A kezdő lökéshez mindenesetre Kira papája kétmillió dollárt fizetett Paris Hiltonnak, hogy verje már meg a tamtamdobot. Na, ez meg is tette a hatását – Amerikában ma már majdnem mindenki ismeri a Kira Plastinina márkát. „Ezeket a dolgokat az egész világon szeretik a tinik” – véli a tervezőnő, aki maga is a saját kreációit hordja. „A suliban az órák alatt is mindig ruhákat terveztem a füzetembe, és divattanácsokat adtam a barátnőimnek” – ecseteli Kira a divat iránti olthatatlan szenvedélyét. „Meg vásárolni is imádtam mindig.” Hát ehhez most már a papa hitelkártyájára sem lesz szüksége.


További videók:
  • Kira ruháiból kis ízelítő egy Plastinina-divatbemutatóról.
    A végén természetesen feltűnik maga a művésznő is.
    A film lejátszásával elfogadod, hogy a YouTube >> sütiket helyez el a böngésződben
Kapcsolódó cikkek
Olvasta: 6444
Hozzászólások (2)Add Comment
...
Írta: Hun, 2009.01.06. 11:57
Jellemző! Pénzért minden lehet! Még a végén bekerül a világhírű divattervezők közé. Egyébként odavaló. Nem nagy lúmenek azok se.
...
Írta: domino70, 2009.05.11. 09:29
borzasztó!! a videorol átmentem a tobbire és mindegyik orrba-szájba eladja a csajszit mintha egy nagy szám lenne,aki közbe tökre normális maradt :-P) érdekes a családi kirándulás saját repülővel,mint normális. Amugy a ruháit nem tom megitélni nem értek hozzá

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Amy Winehouse 'Tears dry on their own'

A könnyek maguktól felszáradnak... Bővebben >>

Élt 27 évet

Amy Winehouse

Kattints sorban a képekre!

Pezsi Tipp!
A kis képekből megnyíló cikk-kártyákon, hogy követhesd e rövid kis 27 esztendőt, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyílgombjával lépegess előre (a nyílgombbal visszafelé is haladhatsz). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!