Pesti Zsibongó

Szaffi a rajzfilmen

Jókai Mór romantikus történetéből, A cigánybáróból nemcsak operett készült, hanem a magyar rajzfilmek egyik legnagyobb klasszikusa is – a „Szaffi”. A cím jogos, mivel az elbeszélés száz évvel korábban Szaffi címmel jelent meg a Székely Nemzet hasábjain, tizenkilenc folytatásban. A nagy mesemondó biztosan nem venné rossz néven, hogy a cigánybáróként elhíresült nemesúrfi és a szép török lány love storyjával újabban már népi zenés változatban is megismerkedhetnek a kisebb és a nagyobb gyerekek.

„Fantasztikus, szertelen mese” – amit Mikszáth Kálmán valamikor Jókai írói hibái közé sorolt, az valójában a mai gyermekded tömegművészetek alapélelmiszere lett.

A cigánybáróban van néhány logikai bukfenc, hogyne. De ezek csak a figyelmes olvasónak tűnnek fel. Egy operettől, egy rajzfilmtől vagy egy mesejátéktól azonban ki kéri számon a logikát? Ezek után teljesen természetes, hogy a különböző feldolgozások elég szabadon bánnak az eredeti történettel. Az események, a kalandok, a mellékszereplők, sőt még a rokoni szálak is különbözhetnek, de a két főhős jelleme változatlan. És végül is erről, az ő személyiségükről és állhatatosságukról szól Jókai meséje.

Jónás úrfi kalandjainak hátterében a 18. századi Magyarországot látjuk. Pontosabban a délvidéki Bánságot, ahol a törökök lerombolták a folyók gátjait és mocsárrá változtatták az egész tartományt. A törököt éppen Jónás születésekor űzték ki, de csak azért, hogy nyomban utána betelepüljön az osztrák. Kezdődik az újabb nyomorúság, ennek ellenére a gáláns magyar nemesek mégis felajánlják a kardjukat Mária Teréziának, az osztrák császárnőnek. Jónás úrfi is hadba indul, ahonnét dicsőséggel és bárói ranggal tér haza. Egyetlen gondja marad csupán: Szaffi, a „cigánylány”.

Alig jelent meg Jókai meséje, amikor az ifjabb Johann Strauss már operettet is írt belőle. Akkoriban, a levert 48-as szabadságharc és a Kiegyezés után a történetnek erős politikai felhangjai is voltak. Valószínűleg azért, mert a teljes dramaturgiát maga Jókai írta meg, nem pedig a szövegkönyvíró, az amúgy Metternich-rajongó Ignaz Schnitzer. Schnitzer inkább a Petőfi-versek fordításában volt járatos, ennek köszönhető a Szabadság szerelem és a Magyar nemes „beleköltése” a librettóba.

Ma persze megint más aktuális üzenetet próbálhatunk kiolvasni Jókai történetéből. Például hogy légy toleráns, hogy ne ítélj a bőrszín alapján stb. De ha gyerekként vagy akár felnőttként beülünk egy Szaffi-előadásra, valószínűleg a mesére, a színészek játékára vagy éppen a muzsikára leszünk kíváncsiak.

Mert a muzsika már elválaszthatatlan a történettől. Annak idején maga Jókai kínálta fel, hogy régi magyar és cigány dalokat énekelne fel Straussnak. Ám a klasszikus harmóniavilágban élő maestro legfeljebb néhány magyaros és cigányos motívumot igényelt.

Más a helyzet a Fogi Színháza által előadott népi zenés gyermekszínművel. Ennek zenéjét az a Rossa László szerezte, aki a Zeneakadémián Farkas Ferenc növendékeként végezte el a zeneszerzés szakot, és évtizedek óta a Honvéd Táncszínház házi szerzője. Szóval néhány tánclépéssel valószínűleg közelebb van Jókaihoz, mint a Valcerkirály.

Hozzászólások (1)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése