Pesti Zsibongó

2017. augusztus 19. szombat
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Tánchullám

A nagy tánchullám a Szombati esti lázzal hozzánk is behömpölygött, de Európában még sokkal magasabbra csapott. 2008. szeptember 6-án az eurovíziós dalfesztiválok mintájára már a második Eurovíziós Táncfesztivált is megtartották 14 ország részvételével. Sajnos nélkülünk.

Azért csak nem kell hanyatt esni...
A BBC-ből indult el a nagy tánchullám

A felállást a BBC-nél találták ki. Egy híresség (nevezzük sztárnak) és egy profi táncos alkot egy táncospárt, akiknek a produkcióját a zsűri és a nézők együttesen értékelik a szavazataikkal. A párok közül minden fordulóban kipottyan egy, így jutnak el a legjobbak (vagy a legnépszerűbb sztárok) a döntőig, ahol két vagy három pár versenyez egymással.

Az első ilyen többfordulós tévés táncverseny 2004-ben zajlott Strictly Come Dancing címmel a BBC-1-en. Akkora sikerrel, hogy tavaly decemberben már az ötödiket rendezték meg, és a verseny döntője az év legnézettebb műsora lett 12 milliós közönséggel. Nem csoda, hogy a műsor licence villámgyorsan körbejárta a világot.

Ausztrália adaptálta elsőként, majd különböző helyi verziók készültek a következő országokban: Argentina, Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Csehország, Dánia, Dél-Afrika, Egyesült Államok, Észtország, Finnország, Hollandia, Horvátország, India, Izrael, Japán, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Panama, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Új-Zéland, Ukrajna – reméljük, nem hagytunk ki sokat.

 

A „LEVEGŐBEN VAN”

Rumba
Rumba

A tévés tánc-show mindenütt sikert arat, Ausztriában már négy széria lement, a harmadik 2006-ban az osztrák köztévé addigi legsikeresebb műsora lett. Lengyelországban már a hetedik sorozaton is túlvannak. A műsorok címe általában Tánc a sztárokkal, esetleg Táncoló csillagok, vagy valami hasonló, Amerikában például Dancing with the Stars. Az osztrákok a Dancing Stars, a németek a Let`s dance címet választották, de a japánok is angol címet adtak a műsornak: Shall We Dance? (Szabad egy táncra?) Ez egyébként egy többször alkalmazott filmcím is: 1937-ben Ginger Rogers és Fred Astaire táncolt egy ilyen filmben, majd 1996-ban a japánok csináltak egy azonos című táncfilmet, amit aztán az amerikaiak 2004-ben Richard Gere és Jennifer Lopez főszereplésével rimékeltek. (Magyarországon Hölgyválasz címmel vetítették.)

És így jutottunk el mihozzánk, ahol szintén egy filmcím, a Saturday Night Fever adta az ötletet. Ebből lett magyarul a Szombat esti láz. Az RTL Klub épp a harmadik szériára készül.

A hölgyek mezőnyében a sztárokat ezúttal Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművésznő, Dammak Jázmin, a Miss Universe Hungary győztese, Gáspár Bea, az ország leghíresebb főállású felesége, valamint Kiss Ramóna, a Barátok közt Zsófija képviseli. A 2008-as férfi sztártáncosok: Csányi Sándor színművész, Katus Attila aerobic világbajnok, Rózsa György showman és Stohl András színész-műsorvezető lesznek.

Tévé láz

Azt azért le kell szögezni, hogy ezek nem igazi táncversenyek. A győztesek tánctudása mindig összeadódik a népszerűségükkel. Tehát a mezőny leghíresebb versenyzőinek nagyon rosszul kell táncolni ahhoz, hogy kiessenek. És fordítva. A legkevésbé népszerű versenyzőknek meg nagyon jól kell táncolniok, hogy győzzenek. Na ez az, ami a legritkább esetben fordul elő. Show, ami show.

De a tuti nyertes mégis maga a tánc. A társastáncok és a versenytáncok ma újra „benne vannak a levegőben” – talán nem kis mértékben ezeknek a műsoroknak is köszönhetően. A Szombatesti láz profi táncosai (mellesleg tánctanárok) mind arról számoltak be, hogy sokakat vonzott be a tánctermekbe a műsor. Ha a sztárokat ilyen jól meg tudták tanítani, akkor talán majd őket is...

 

TÁNCOLJ, EURÓPA

2007-ben a BBC még egy lépéssel tovább ment, és az Eurovízióval együttműködésben nemzetközivé tette a televíziós táncversenyt. A britek két évre vállalták a házigazda szerepét, az idei (2008-as) második táncfesztivált Glasgowban tartották  szeptember 6-án. A jövő évi versenyt már a győztes párt kiküldő ország rendezheti meg.

A szabályokról annyit, hogy az egyes országok által delegált táncosok két produkcióval lépnek a közönség elé. Az egyik egy latin vagy standard tánc, a másik pedig szabadon választott stílusú lehet, akár még a népi hagyományokat is felhasználva.

Akárcsak az eurovíziós dalversenyek esetében, itt is minden résztvevőt delegáló ország televíziója átveszi az adást (sőt más tévék is befizethetnek a közvetítésre), és a kontinentális közönség szavazatai döntik el, hogy ki legyen a győztes. Természetesen saját nemzetük versenyzőjére itt sem szavazhatnak egyik ország lakói sem. De hogy ne csupán a laikusok tömege és az országok iránti szimpátiák döntsenek, az idén már a Nemzetközi Táncsport Szövetség bírái is bekapcsolódtak a szavazás procedúrájába, és külön pontokat osztottak. Hogy ez hogyan működik, és hogyan mondja ki a döntő szót mégis a közönség – azt az idei végeredményből láthatjuk.

Akcióban a lengyelek

Marcin Mroczek és Edyta Herbus [A film lejátszásával elfogadod, hogy a YouTube >> sütiket helyezhet el a böngésződben.]

A győztes lengyel páros, Marcin Mroczek és Edyta Herbus, a zsűritől kapott pontokkal a hatodik helyre került volna, a közönség szavazatai alapján viszont magasan verte az egész mezőnyt. Kettejük közül Edyta a profi táncos, míg Marcin egy tévésorozat szereplőjeként lett sztárrá Lengyelországban. Mivel van egy ikertestvére, a boldog Edyta viccesen megjegyezte, hogy jövőre a másik fiúval próbálja megnyerni a táncversenyt.

Nos, a mezőny, amelyet a lengyelek az idén térdre kényszerítettek, a kontinentális nagyságrendhez képest nem volt valami nagy. Mindössze tizennégy párost sikerült Európának kiállítani, úgy, hogy ezekből is az egyik pár azerbajdzsáni volt. Mi magyarok ismét távollétünkkel tüntettük ki a versenyt. Biztos nem azért, mert nem akadt volna jelentkező híresség, profi táncosról már nem is beszélve. Inkább a tévéközvetítés díja lehetett borsos ahhoz, hogy megengedjük magunknak. Nem úgy, mint mondjuk Macedónia, vagy pláne Albánia, amely mind a két eddigi eurovíziós táncversenyt közvetíteni bírta.

Mi viszont nemcsak a mieinkért való össznépi szurkolásról maradtunk le, hanem egy nívós tánc-show-ról is.

 


A Pestszentimrei Sportkastély

TÁNC A KASTÉLYBAN

Vigasztalásul a tánc szerelmeseinek nem is ajánlhatunk jobb programot, mint hogy 2008. szeptember 13-án látogassanak el a Pestszentimrei Sportkastélyba. Az impozáns építmény nem először ad otthont rangos táncversenyeknek.

Ezúttal négy kategóriában rendeznek itt országos bajnokságot:

  • a standard táncok kategóriájában a felnőtt és a senior korcsoportban,
  • a latin-amerikai táncok kategóriájának ifjúsági és junior II. korcsoportjában.
Tánc a vízben
Tánc az egész élet...

Ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhesd a versenyt, nem árt, ha tisztában vagy néhány alapfogalommal.

Korcsoportok

Junior I:        13 év alattiak

Junior II:       15 év alattiak

Ifjúsági:        18 év alattiak

Felnőtt:         19-35 évesek

Senior:         35 év felettiek

Standard táncok: Angolkeringő, Tangó, Bécsi keringő, Slowfox és a Quicstep.

Latin-amerikai táncok: Cha-Cha-Cha, Samba, Rumba, Paso Doble és a Jive.

  • A verseny helyszíne:
    Budapest, XVIII. ker. Kisfaludy utca 33/C. Megközelíthető a Kőbánya-Kispest metróvégállomástól a 184-es busszal, vagy Ferihegy felől a 166-os busszal.
  • Belépőjegy ára: a helyszínen: 2500 Ft/fő
    (vagy elővételben a Magyar Táncszövetség irodájában 2000 Ft/fő)

                        Tangó Tangó Tangó

Tangó. Argentín eredete ellenére bekerült a standard táncok közé.

Kapcsolódó cikkek:
Olvasta: 14545
Hozzászólások (1)Add Comment
szombattesti
Írta: Tom, 2009.02.18. 19:55
Afene,hát ezek milndent máshonan koppintanak , semmit se tudnak maguktólkl kitaláni még egy hülye vetélkedőt se ! Aztán meg beengednek győzni egy erobikbajnokot ! Csak az Udvaros Dorottyát sajnáltam

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Boros Csaba: Sose ébressz fel

Republic, Győr - 2009
>> Véresen komolyan gondolták – Boros Csaba interjú

Élt 27 évet

Amy Winehouse

Kattints sorban a képekre!

Pezsi Tipp!
A kis képekből megnyíló cikk-kártyákon, hogy követhesd e rövid kis 27 esztendőt, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyílgombjával lépegess előre (a nyílgombbal visszafelé is haladhatsz). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Napjaid gyümölcse
Érdekes. Eddig ebből az általános nézőpontból még nem tekintettem Bellow-ra. Mindig inkább ...
Az Állami lakótelep
Hát nem is értem,hogy miért csak most kerestem rá! Ott születtem,és talán az utolsók közöt...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Gratulálok! Remek összeállítás, klassz képek.
Savanyú káposztából - változatosan
Vendégvárónak is kitűnő! Mi eleve imádjuk a savanyú káposztás palacsintát, amelynek a töl...
Az Állami lakótelep
99/4 ben laktam 1956 ig. Nagyapam (Simonffy Andras) ott lakot az elso napoktol. Sajnalom hogy lebont...
Kísértet járja be Európát
Valóban ilyen nagyszerű dolgok kiagyalására jött létre ez a nagy "ejrópai" álom? Nyilván ez...
Kísértet járja be Európát
És bizony a szabályozás (most éppen süti tárgyában) megint az Európai Unió jól fizetett hi...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Azt hiszem a Dagály strand az emberi kapzsiság áldozata lett ,remélem hamarosan vissza szerzi a ...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!