Pesti Zsibongó

A Greenpeace fotói egyedülálló módon dokumentálják a földi környezet rohamos pusztulását

Már nem nézik tökhülyének azt, aki szóba hozza a globális felmelegedést, az üvegházhatást, vagy netán a fenyegető klímakatasztrófát? Hát sok jégnek el kellett olvadni a sarkvidéken ahhoz, hogy ez így legyen. Sőt a megátalkodott környezetvédők hangoskodása nélkül alighanem ma is valahol a holtpont közelében tartana a tudósok közötti szakmai vita. A leghangosabban a Greenpeace küzd már több mint harminc éve látványos akcióival a bolygónk megmentéséért. Mindenre elszánt tagjai úgy gondolják, hogy az akciófilmeken edzett tévénézők és újságolvasók figyelmét egyre meghökkentőbb, olykor drasztikus módokon lehet csak felkelteni. De hasonlóan gondolkodnak a reklámügynökségek és a hollywoodi filmstúdiók is. Kérdés, hogy ki tanul kitől.

Nagyon sokan vannak, akik felismerték, hogy az ipari lobbik sumákolása ellen a nyilvánosság lehetne a legerősebb fegyver a környezetvédelemben. De csak a Greenpeace volt képes a nyilvánosság gyújtóbombáját is megfaragni. A csodafegyverük a gondolatbomba volt, amelynek a birtokában ez az eredendően pacifista csoport szinte katonai precizitással építette fel a kampányait. (Nem véletlen, hogy valami hasonló fegyver jelenik meg a Csillagok háborújának előtörténetében is. Elvégre a hetvenes években járunk...)

A Greenpeace már a legelső megnyilvánulásaival is médiatörténelmet írt. Például 1975 nyarán, amikor két hippi egy motoros gumicsónakkal merészkedett be a Csendes-óceánon a szovjet bálnavadászhajók és a nehézfegyverekkel leöldösött bálnák közé. A gyalázatos tengeri mészárlásról készült képeik ugyanolyan „gondolatbombákká” váltak, mint korábban Seymour Hersh vietnami fotói a My Lai-i vérengzésről.

Bob Hunter, a hippi 1975-ben - visszatérőben a bálnavadászat elleni kampányról

„Közvetlenül a bálnák és a szigonyosok közé mentünk. A szigonyágyúk akkorákat robbantak, hogy be kellett fogni a fülünket. Maga volt a földi pokol. De amikor belenéztem a fényképezőgépem lencséjébe, pontosan azt a képet láttam magam előtt, amit kerestünk: egy bálna hátát, benne a halálos szigonnyal” – meséli a kockázatos akció egyik résztvevője. Rex Weyler ma hatvan éves, és továbbra is a kanadai Vancouverben él. Ott, ahol több mint három évtizeddel ezelőtt más hippikkel, újságírókkal, tudósokkal és békeharcosokkal együtt létrehozta azt a szervezetet, amely hamarosan a világ legismertebb ökomárkájává vált.

A tengeri küldetés sikerrel végződött. A Greenpeace megszerezte a bizonyító erejű, érzelmileg felkavaró fotókat, amelyek azután parányi bombákként robbanhattak az újságolvasók és a tévénézők fejében. Mindbomb – gondolatbomba. A kifejezés Bob Huntertől, a csónakban életét kockáztató másik hippitől ered. Hunter (1941-2005) volt a korai Greenpeace-mozgalom fő stratégája, aki a szintén kanadai Marshall McLuhan médiaelméleti tanulmányai által felvértezve mindig azt hirdette, hogy a társadalmi mozgalmakban fel kell használni a modern reklám eszközeit és taktikáit. Ha a nagy cégek arra alapozzák a reklámkampányaikat, hogy a termékeikkel behatoljanak az emberek tudatába, akkor miért ne tehetnék meg ugyanezt a környezetvédők is?

Háborúkban élünk

A kritikusaik többsége a Greenpeace túlzott harciasságát ítéli el. Az aktivisták rendszerint tiltott objektumokba hatolnak be a leleplezés vagy a figyelemfelkeltés céljával. Máskor sínekhez, fákhoz láncolják magukat, megbénítják a forgalmat stb. De hát miért lett a Greenpeace ilyen harcias? „Talán a korszellem is szerepet játszott, főleg a vietnami háború tapasztalata” – mondja Weyler. De ez csak féligazság.

A Dávidok harca Góliáttal: A Greenpeace helikopterrel és két kishajóval támadja az engedély nélkül halászgató japán bálnavadászati erődöt a déli Csendes-óceánon

Valójában ők is, akárcsak a nagy reklámügynökségek, a hadviselés klasszikusait tanulmányozták, gondolkodásuk sarokkövei a stratégia, a tervezés és a fegyelem voltak. Ez minden kampányban így van, ahol számos szereplőt kell összehangolni, és a különböző tömegkommunikációs csatornákat kellően időzítve kell a tematikailag megfelelően színezett híranyagokkal ellátni. Ideális esetben a kampány olyan, mint egy óramű, amelynek egyes elemei fogaskerék módjára kapcsolódnak össze és kölcsönösen erősítik fel egymást.

Manapság már neves gazdasági főiskolákon oktatják a stratégiai gondolkodás jelentőségét. És nem is titkolják a hadászati gyökereket. Clausewitz elméletei ma a Harvard Business School tananyagai. A washingtoni Georgetown Egyetemen „információs háború” nevű szakot hoztak létre, Párizsban pedig egyenesen a Gazdasági Háború Iskoláját (Ecole de Guerre Economique). Miről beszélünk akkor? Hogy a Greenpeace harcias?

Az úgynevezett „hidegháború” a két világrendszer között 1991-re kifújt. De a háború az agyakért ma is folyik. „Ez a képek háborúja. Az győz, akinek jobbak a szlogenjei és a képei” – mondta Bob Hunter már harminc évvel ezelőtt. És ha lehet, ez ma még inkább igaz.

Támogatom a Pezsit...»
• Kepes iskolái
• Klímagyilkosok
• A zöld herceg
• A téli olimpia házigazdája - VANCOUVER

Hozzászólások (5)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése