Pesti Zsibongó

Beszélgetés Boros Csabával, a Republic basszusgitárosával

A név magáért beszél. A Republic együttes nagyjából egyidős a mai Magyar Köztársasággal. Tagjai együtt élték végig a „rendszerváltott” Magyarország két évtizedét, de nem a semmiből jöttek. Már húsz évvel ezelőtt is megvolt mindegyiküknek a saját zenei előélete. Ám hogy pont ők lesznek a következő évtized sikercsapata, azt talán maguk sem gondolták volna. A „köztársasági” zenekar lelkes karmesterével, a basszusgitáros Boros Csabával a változásokról és az állandóságokról beszélgettünk koncert előtt a Pestszentimrei Sportkastélyban, 2009. október 30-án.

Twin Peaks-hangulatban

– Más világot éltünk akkor, és más világot élünk ma. Én 47 éves leszek, és kb. 30 éve gitározom. Győrben kezdtem amatőrként. Elég jó zenekarunk volt. Akikkel elindultam, gyakorlatilag mind Budapesten vannak és más zenekarokban játszanak.

Amikor itt a rendszerváltozás zajlott, az előző zenekarommal, a Kanguruval a Szovjetunióban turnéztunk. Épp Moszkvában voltunk a szállodában, és haza akartam telefonálni a feleségemnek. A telefonközpontos meg röhögve mondta, hogy nem ad vonalat, mert mi már kapitalisták vagyunk. Hozták az újságot, és mutatták, hogy mi történt nálunk. És veregették a vállunkat, hogy gratulálnak. Szerintem tiszta szívből örültek, hogy most valami másfajta dolog fog formálódni, de azóta ők is biztos rájöttek, hogy nem sok minden változott. Azt gondolom, hogy a vezényszavak diktatúrájából most a pénz diktatúrájába mentünk át. És nem tudom, hogy melyik a durvább az emberek számára. De akkor hihetetlen lelkesedéssel indult neki az ország.

A Republic nagyon jó időben, jókor került elő. 1990 februárjában alakultunk, és 1989-től volt valami pezsgés a levegőben. Azt hiszem, akkor senki sem tudta ebben az országban, hogy mi lesz. De hogy ez lesz, azt meg pláne nem.

Ha most indulna egy Republic?

Ha 2009-ben próbálna egy Republic együttes elindulni, biztos, hogy nem futna be. Nem hiszem, hogy volna rá lehetőség. Mások a viszonyok. Szinte egy időben indultunk a Danubius rádióval. Most megköszönték nekik, hogy 21 évig ilyen jól szolgáltak, de távozniuk kell. A szintén most megszűnő Sláger rádióból meg a Boros Lajos, aki a kiadói igazgatónk volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál, annak idején műsorvezető volt az akkor formálódó Danubius rádióban. Nekünk olyan szerencsénk volt, hogy hétfőnként volt a Lajos műsora, és mi minden második hétfőn bementünk a Cipővel, és órákon keresztül elemeztük a Republic együttest. Ilyesmire ma már nem lenne lehetőség. Értem én, hogy nem szép dolog a kéz kezet mos, ami a régi rendszerben volt szokásban, de nekünk is csak így sikerült akkor bejutni a Danubius rádióba.

És hogy lett nektek a Boros Lajos?

A folyó ölel tovább című számát énekli

Boros Lajost már sokkal régebbről ismertem, még az amatőr zenekari mozgalomból, a Poptojás tehetségkutatótól fogva. Aztán a kiadói igazgatónk lett. Akkoriban az egyetlen hanglemezgyártó vállalatnak két márkamenedzsere volt – a Wilperté volt a Start, és a Borosé a Bravo-Pepita.

Miért hagytátok ott az MHV-t?

Mert ezeket az embereket kirúgták. Jött Ella István orgonaművész, az MDF pártszinten odahelyezte, ő nekilátott a söprögetésnek, és egyik napról a másikra lecserélte vezetőséget. A lemezünk bent volt az ajtó mögött az irodában, és az ajtót leragasztották egy szalaggal, hogy ne lehessen bemenni. Mi meg álltunk a Borossal az ajtó előtt. Ezért nem tudott megjelenni 1991-ben az első Republic-album, csak 92-ben. És 92-ben ezért jelent meg két albumunk. Ezek után mi mentünk a kirúgott stábbal az első magyar magánkiadóhoz, a Quinthez, aminek az MHV menesztett vezérigazgatója, a Bors Jenő volt az igazgatója. Később EMI-Quint lett belőle, majd simán EMI.

És azóta az EMI-nél minden évben kiadtok egy lemezt.

Nagyjából igen.

Amikor kezdtetek, ti ezt halál komolyan gondoltátok, vagy volt egy kis irónia a dologban, némi paródia-jelleg is?

Véresen komolyan. Annyira már nem voltunk fiatalok, én 28 éves voltam. És annyira viccelődni sem volt már kedvünk. Inkább szövegileg volt az egészben egy kis fricska. Egy kis polgárpukkasztás. Mindannyian játszottunk már zenekarokban korábban, és azt gondolom, hogy már akkor is elég jó dolgokat csináltunk. Most is vannak olyan zenekarok, akik sokkal fiatalabbak nálunk, és nagyon jól gitároznak. Ma már korábban válnak jó zenésszé a gyerekek szerintem.

Amikor a Republic megjelent a színen, eléggé zenei egyenkaja ment éppen, és a ti hangotok olyan üdítően frissnek hangzott.

Egy beszélgetés képei

Kattints a képekre!

Mikor mi megjelentünk, még diszkós világ volt Magyarországon. Elektronikus programokkal megspékelt diszkózene ment. Most meg azt a világot éljük, amit még mi kezdtünk el csinálni, tehát rengeteg gitározó zenekar van. Ez egyrészt örömteli, mert a gyerekek gitárt fognak a kezükbe és játszanak, nem csak a kütyük felé irányulnak. Másrészt már dömping lett belőle, és mivel mindent fel lehet rakni az internetre, az emberek megnézik ezt, megnézik azt, de ez már nem egy ügy. Egész más, ha neked el kell menned valahova, hogy egy koncertet meghallgass...

De hozzátok még eljönnek. Pont ti vagytok az egyik legtöbbet koncertező zenekar. Hány koncertetek is van egy évben?

Nyolcvan-száz között.

Többnyire nyáron koncerteztek. És télen mit csináltok?

Télen lemezt. Most látunk neki a következőnek. Meg termekben játszunk télen, amit nem annyira szeretünk, mint a szabadtéri koncerteket, mert akusztikailag nem olyan jó. Bár úgy hallottam, hogy ennek a Sportkastélynak nem rossz az akusztikája. Beálláskor nem is volt gond.

Vendégetek a mai koncerten Balázsovits Edit, akinek egy lemezre való dalt írtatok. Ez nektek lehetőséget jelentett, hogy valami mást csináljatok?

Igen. Ki lehetett próbálni más dolgokat. Egy nőnek írni más, mint egy férfinak. Én hármat írtam a lemezre. Az Elkésett vallomást például, aminek a Wéber Ferenc írta a szövegét. Ezt nem tudta volna egy férfi elénekelni, annyira női szám.

A Balázsovits Edittel készített lemezt Republic-lemeznek tekintitek?

Megoszlanak a vélemények. Én azt gondolom, hogy ez a Republic szerzői által Balázsovits Editnek írt számokból készült lemez. De amíg nem a Bódi László énekli ezeket a dalokat, addig nem lehet 100 százalékosan Republicnak nevezni.

És ha te énekelsz?

Én csak egy-egy számot éneklek.

Miért nem többet?

Nem is gondoltam rá. Írogatok magamnak számokat, egy lemezre általában egyet, és annak megírom a szövegét is. De nem garantálom, hogy a most készülő lemezre fogok szöveget is írni. Egyébként is pocsék szövegíró vagyok, és ha nincs valami közlendőm, akkor képtelen vagyok az írásra.

Zenét viszont írsz. Költő meg van a zenekarban kettő is. Ott van ugye a Cipő, aki viszont nem önmagát konferálja be költőként, hanem a Zolit. Apropó. Jelentenek valamit azok a foglalkozások, amiket Cipő a koncertek elején bekonferál? Tehát a légtornász, a költő, a mélytengeri búvár. Például te miért lettél az állatidomár?

Valamilyen szinten mindenkihez kapcsolódik, amit mond, de már nem tudom pontosan, hogy hogyan. Én világéletemben szerettem az állatokat, sok állatom volt..

Jó voltál biológiából?

Abból is. Meg a lepkegyűjteményem is elég szép volt... A mai napig imádom a természetfilmes tévécsatornákat, egyszóval otthon vagyok az állati témákban. Így lettem én állatidomár. Az Attila meg úgy lett mélyvízi búvár, hogy a Mályi-tónál volt egy búvártanfolyam, mikor épp ott próbáltuk a Disco című lemezünket. Egy barátunk panziójában laktunk, és zörögtünk, mint az őrültek. A tónál meg ott volt a búvártanfolyam, és az Attila valahogy összeismerkedett velük, és levitték a víz alá. Kapott egy nagy palackot, lement, és pont egy baromi nagy harcsával találkozott. Miután ezt elmesélte, ráragadt a név, hogy ő a búvár. Légtornász lehettem volna én is. A Tóth Zoli meg valószínűleg azért lett a költő, mert régebben írogatott olyan poénos, hülye verseket, amiken mindannyian röhögtünk.

És honnan jött a népzene?

A népzenei dolog véletlenül jött létre. Valamelyik számba kellett egy hegedű. Én ott sem voltam a stúdióban. Azt hiszem, a Tamás hozta el Szabó Andrást. Zoli szeretett csinálni olyan népzenei ihletésű dolgokat, hogy kiragad egy motívumot, hogy abból csináljunk valamilyen instrumentális dolgot. Ez nem konkrét népdalok beépítését jelenti, mint amilyen az Érik a szőlő, hanem inkább motívumok felhasználását. Aztán jöttek olyan számok, mint például az Erdő közepében járok, amelyen a CD-n nincs is hegedű.

Pedig kívánkozik, mivel így teljesen úgy hangzik, mint egy népdal.

Holott ez egy műdal, egy Republic-dal. Aztán koncerten belecsúszott a hegedű, és most már így szól. Persze a harmóniamenete és a kísérete is népdalszerű.

Talán a népzenei hatások miatt hasonlítják gyakran a Republicot az Illés együtteshez. Voltatok már „a 2000-es évek Illés zenekara”, igaz, hogy korábban meg a „90-es évek Beatricéje” is. De ezek valószínűleg nem is zenei hasonlóságot jelentenek, mint inkább azt, hogy hasonló szerepet töltötök be a közönség számára, mint az említett zenekarok a korábbi évtizedekben.

Zeneileg ha hasonlítunk, akkor ez csak egyes dalokra vonatkozhat. De hát egy komplett Republic-lemez sem homogén. Nagyon sokféle szám van rajta. A zenekarban négy szerző van: a Zoli, a Cipő, a Tamás meg én. Ezért négy különböző látásmód is. Átadunk egy témát, előadunk egy akkordmenetet vagy egy dallamot. Leülök a Cipővel, ő ír rá egy szöveget. Hoppá, lehet hogy kellene bele egy hegedű, próbáljuk meg. Ha nem tetszik, ne tegyük bele.

Cipőt inkább szövegírónak tekintik.

Kicsit most háttérbe szorította magát, de a legelején csak ő írta zenével és szöveggel együtt az összes számot. Zoli most már a szövegírásba is egyre jobban besegít.

A 20. évfordulóra mivel rukkoltok ki?

Riporter és alanya, perfekt harmóniában

Karácsonyra jelenik meg egy dupla lemezválogatás az elmúlt tíz évből. 10 év, 40 dal. Aztán március 15-én lesz a budapesti Arénában a húszéves jubileumi koncertünk, és arra készül majd egy új Republic-lemez. De erre még egy szám sincs meg. És most nagyon sok a kérdőjel. A Sláger rádió volt a hivatalos támogatónk, amely november 18-án megszűnik. Már év elején meg szoktunk állapodni velük, hogy hány reklámszpotunk lesz, például a március 15-i nagykoncertekig. Most tavasszal már másfél éve lesz, hogy utoljára jelent meg új önálló lemezünk. Ezt egyébként így is akartuk csinálni, át akartuk tenni tavaszi megjelenésre. A nagy nyári hajtásban lemezt csinálni baromi nehéz dolog. Egy héten három koncert, közben berohanni a stúdióba, bepakolni a dobokat, a technikusok beszerelnek, elkezdünk játszani. Hopp, mire volt ez elég? Már pakolhatnak is ki, és mehetünk megint koncertezni. Évek óta próbáltunk ebből kibújni. Most hetente egy koncert van, így neki tudunk állni, és szépen nyugodtan, november-december-januárban megcsinálhatjuk. És márciusra meg tud jelenni egy normális album.

Nem mintha az előző nem lett volna normális...

Csaba itt váratlanul, de nagyon szimpatikusan elnézést kér, és már rohan is. Kezdődik a koncert, amelyet szokás szerint teljes testbedobással vezényel le, amúgy számunkra a legendás YES zenekar basszusgitáros-énekes örökmozgóját, lelkét, Chris Squire-t is megidézve vitalitásával, a minden dramaturgiai szegletet személyiségével belakni képes habitusával, végtelenül pontos játékával, kezében a különösen változatosan és szépen csengő basszusgitárjaival.
„Meglepetésemre” (ahogy azt a beszélgetésünk során előre jelezte is) most nem a Sose ébressz fel, hanem a Folyó ölel tovább című számát énekli el nekünk, de ezt egyáltalán nem bánjuk. Ez a dal is az egyik bensőséges pillanata volt a koncertnek, amelynek azonban még oly sok felemelő mozzanata volt, hogy
» külön cikkben fogunk visszatérni rá.

• Demjén 2009
• Zorán interjú
• Szereted Koltait?
• Ochoa exkluzív
• Alapi „Steve” István
• Dolák-Saly Róbert
• Szászi Móni, a gegmesternő
• Tóth Vera: maradandót alkotni

• Kepes András iskolái
• KádÁRKÁDIA
• Király a Megállóban
• In memoriam - Tunyogi Péter
• Ochoa a Sportkastélyban - Pezsi-film!
• Republic - Pezsi-film!
• Élősködő

Hozzászólások (3)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése