Pesti Zsibongó

2024. április 19. péntek
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow MOZGÁS-tér arrow Velencei Karnevál
Velencei Karnevál

2017. február 11. – február 28.
Farsang a lagúnák városában
"Creatum, avagy a hiúság vására"

A romantikus Velence egész évben a nászutasok zarándokhelye. Az ötödik évszak, a farsang azonban már életkorra, nemre és családi állapotra való tekintet nélkül is idevonzza mindazokat, akik a februári szürkeség helyett az életörömöt szeretnék választani. Mindenütt zene szól, és a pompás jelmezekbe öltözött emberek a történelmi kulisszák közepette fantasztikus bálteremmé változtatják a Szent Márk teret.
A 2017-es rendezvény mottója >> CREATUM, avagy a HIÚSÁG VÁSÁRA.
Sensation 2010
Vámpírok bálja...

A dózsepalota előtti idillikus téren, ahol a gondolakikötőt is találjuk, és ahol egész évben a galambokat etetik a turisták, februárban elszabadul a pokol – tombol a karnevál. Velence hat kerülete az összes utcájával, tereivel, mozijaival, színházaival és éttermeivel együtt a város legnagyobb látványosságának vendéglátójává válik. És rengeteg külföldi művész is érkezik ilyenkor a városba, hogy megmutassa művészetét a velencei közönségnek.

A híres-neves Szent Márk tér átváltozik ilyenkor. Zöld növények borítják, különleges megvilágítást kap, és tele lesz a világ minden részéről érkezett bohócokkal. De a vidámság sohasem válik alpárivá Velencében. A karneválnak mindig van valami arisztokratikus emelkedettsége. Ez természetesen a különböző palotákban rendezett gótikus hangulatú, fantasztikus bálokon érvényesül igazán, amelyekre négy-ötszáz euróért már be is juthatsz.

Ha csak egy-két napod van Velencére, akkor feltétlenül sétálj keresztül a San Marco, a Cannaregio és a San Polo városrészeken. Farsangkor itt szinte mindegyik téren zajlik valamilyen szabadtéri ünnepség, amelyre természetesen mindenki hivatalos, úgyhogy garantáltan belebotlasz valamelyikbe. A jelmezes felvonulások gyakran színpadi előadásokba torkollanak. Éjszakánként pedig minden este tűzijátékban gyönyörködhetünk a Canale Grande vize felett.

A szerelmesek és a romantikázók elengedhetetlen velencei programja persze ilyenkor is, hogy beüljenek egy gondolába, és hajókázzanak kicsit a várost keresztül-kasul átszövő csatornákon. Valóban feledhetetlen élmény, amikor a februári ködfátyolból a felderengő napfényben előtűnik a Sóhajok hídja, vagy a Rialto-híd, vagy a dózsepalota.

 

Pestisdoktorok - hát nem édes!
A pestisdoktor maszkja - a velencei pestisjárvány idején viselt orvosi védőöltözet emlékét őrzi
Maskarák

A hidakon és a tereken minduntalan vidám, jelmezes emberekbe botlunk. Egyáltalán nem bánják, ha megcsodáljuk
vagy lefotózzuk őket. Néha egész családok öltöznek be egymáshoz illő jelmezekbe. Például a Nap a Holddal és a csillagokkal jelenik meg, Harlekin bohóc a szerelmével, Colombinával, Casanova pedig a szeretőivel.

A velencei karnevál lényegét a színpompás álarcok adják, amelyek mögé rejtőzve sokan szívesen bújnak bele valamilyen új szerepbe. A maszkok hol stílszerűen velenceiek és történelmiek, hol pedig erotikusak, de többnyire mind meseszépek. Az álarcok és a fantasztikus jelmezek többsége valóságos műalkotás, és ennek megfelelően általában méregdrágák.

Akinek megtetszik a dolog, a szuvenírboltokban vásárolhat is magának vagy a kedvesének emlékül valamilyen hagyományos maszkot. Ezerféle változat kapható – kb. 5 eurótól kezdve, minden pénztárcára szabottan. A jelmezek viszont rendkívül drágák, ezért a legtöbben kölcsönzőből veszik ki őket. De vannak, akik maguk készítik – például hogy részt vegyenek a nagy jelmezversenyben.

 

Naptár
Buja lidérc
Fényes nappal is elég horrorisztikus

A Velencei Karnevál hivatalosan tíz napig tart, és az utolsó napja mindig Húshagyókedden van.
A rendezvények többségét mégis három hétvégére osztják szét, mivel előkarnevált is tartanak.

Velencében a farsang sem Vízkeresztkor (vagyis január 6-án) veszi kezdetét, mint másutt, hanem már István-napkor, azaz december 26-án. Valaha ettől fogva viseltek sokan álarcot, egészen az élvezeteket búcsúztató Húshagyókeddig. (Utána jöhetett hamvazószerda és a húsvét előtti negyvennapos böjt.) Ahogy a szó eredete is mutatja: carne vale – vagyis: hús, ég veled. Ez a szokás még a Velencei Köztársaság, a Serenissima idejére vezethető vissza. A Velencei Karnevál ugyanis évszázados hagyományokkal rendelkezik. Első írásos emléke 1095-ből való. A karneváli mulatságok a 18. században, Casanova idején érték el a fénykorukat. A híres kalandor élvezte is a tarka nyüzsgést, amelyben anélkül adhatta át magát az élvezeteknek, hogy felismerték volna. Ebben az időben már a külföldi nemesség is ideözönlött, hogy kimulassa magát a város utcáin zajló maskarás forgatagban, no meg a mulatókban, a színházakban és a kaszinókban. Így volt ez egészen 1797-ig, míg a Velencei Köztársaság létezett.

Az ezt követő osztrák uralom alatt, majd a társadalmi változások következtében megszakadtak ezek a hagyományok, és mintha a velenceiek is megfeledkeztek volna róluk. Csak 1979-ban élesztették fel újra a farsangi fesztivált, és tették turisztikai látványossággá, de olyan sikeresen, hogy ma már a riói után a velencei a második leghíresebb karnevál a világon.

 

Bóklászás maszkarák között a Riva degli Schiavoni sétányon
Lépten-nyomon lélegzetelállító jelmezekbe botlunk a Szent Márk téren és az innen induló sétányon
Velencei specialitások

Bár a Velencei Karnevál már sohasem lesz olyan, mint a középkorban volt, de elég sok megmaradt a színes varázsból. Ilyenkor mindenki velenceivé válik, akár Tokióból, akár New Yorkból, akár Kisvárdáról érkezett. Az ünnep idején megszűnik a valóság, és a város és vendégei pár bolond napig igencsak kivetkőznek önmagukból. A karnevál a szabados kicsapongások ideje is.

Ugyanakkor a gyerekekre is gondolnak különféle szabadtéri rendezvényekkel és játékokkal.

És hogy a szemünk és a lelkünk jóllakatása után a gyomrunk se korogjon, ott van a tömérdek pizzéria. Ha viszont étterembe mennénk, célszerű előre asztalt foglaltatni, mivel a karnevál idején zsúfolásig vannak tömve. De elverhetjük az éhünket az utcán kapható, klasszikus karneváli falatokkal is, például a frittellével. Ezeknek az olajban sült fánkocskáknak van édes és sós változata is, és fehérbort szokás inni hozzá.

Mazsolával, fenyőmaggal, citromhéjjal és pálinkával ízesítik
Frittelle: olasz farsangi fánkocskák

Ne feledjük, hogy a karneválon minden érzékszervünket számításba veszik. Érdemes tehát megkóstolni a velencei specialitásokat. Például a cicchetti-t (csiketti), ami a spanyol tapas távoli rokona – kis kenyérszeletkék zöldséggel vagy salátával megrakva, rajtuk fűszeres sajtkrémekkel. Vagy ott vannak a halpástétomok variációi – olivával, kapribogyóval, paradicsommal, a sült zöldségek, a húspogácsák, polenták és az ötletes szalámis és sonkás szendvicsek. Végül ne feledjük a tramezzini-t, ezeket a nyelven szétomló forró falatkákat, amelyekbe rákhúst és rucola vagy radicchio-salátát tesznek. A falatkákhoz ombrát isznak, vagyis egy deci vörös vagy hűvös fehérbort. Ez nem egy luxusital, hanem egyszerű, de tisztességes tájbor. Az ombra azt jelenti, árnyék, és megvan a maga története. Az apuliai borkereskedők a 19. században a Szent Márk téren árusították a boraikat, és hogy hűvösen tartsák a hordókat, mindig a harangtorony árnyékát követték a standjukkal.


Összevetéshez tanulmányozhatod az előző évi programokat is >> {Mozgasd az egékurzort a megfelelő dossziéfülre}
  • A 2017-es program

  • 2016

  • 2015

  • 2014

  • 2013

  • 2012

  • 2011

  • 2010

Velencei Karnevál 2017. február 11. – február 28.

Előkarnevál: a Festa Veneziana sull’acqua (Velencei Víziparádé)

A fesztivál február 11-én, szombaton este 18 órakor a hagyományos színes víziparádéval indul a népszerű Cannaregio városnegyedben. Ekkor zajlik a Festa Veneziana első része. A bohócnak öltözött maskarák a közönség ezreinek ujjongása közepette hajóznak a gondolákban az esteledő városon keresztül, miközben a Canal Grande és a Rio di Cannaregio partján gasztronómiai specialitásokkal, finom borokkal és hagyományos karneváli süteményekkel várják a vendégeket. Természetesen a zene-bona és a tűzijáték sem marad el.

A víziünnep második részeként másnap, vasárnap 11 órai kezdettel nagy történelmi felvonulást tartanak a feldíszített csónakokkal a csatornákban. A partokon pedig folytatódik az eszem-iszom.
Már ezen a nyitó hétvégén és a következő hétköznapokon is számtalan kulturális program invitálja a karneválra érkezetteket. A velencei színházak, mozik, múzeumok és más kiállítóhelyek igazi csemegékkel várják ebben az időszakban a város vendégeit. Ekkor indulnak az állandó programok is. Esténként rendszeresek a víz felett felszikrázó tűzijátékok.


Festa Veneziana
Festa Veneziana: festői tumultus...

Február 14., Valentin nap

Mivel az idén a karneváli előszezonra esik a Valentin nap, Velence városa speciális programot szervez „Szerelmes Lido” címmel. A lufikkal díszített Piazzale Santa Maria Elisabettán tematikus piactér nyílik, velencei páros jelmezek mutatkoznak be, flashmobot rendeznek néhány táncstúdió részvételével, a gyermekek és a felnőttek is szeretetláncot alkothatnak (amelynek tilos szétszakadnia). A győztesek jutalmat kapnak.


Főszezon a Szent Márk téren
Február 18., szombat
A 2016-os Mária-verseny hölgykoszorúja
Máriakör. A 2016-os Mária-verseny hölgykoszorúja

A karneváli főszezon február 18-án, szombaton kezdődik. A Szent Márk tér nagyszínpadán, a Gran Teatrón déli 12-kor veszi kezdetét a legszebb maszkos jelmezek versengése két kategóriában. Ezt a látványos szabad téri bemutatót aztán naponta kétszer megtartják, 12 és 13:30, valamint 15 és 16 óra között. Csütörtök-péntek-szombaton a döntőbe került álarcosok mutatkozhatnak be. Az eredményhirdetésre a következő vasárnap, február 26-án kerül sor. Újdonság, hogy február 27-én, hétfőn két parádét tartanak a gyermekek számára is.

Mária-ünnep (Festa delle Marie): A hagyományos Mária-ünnep a dózséra emlékeztet, aki évente egyszer fogadást adott a 12 legszebb velencei szűz számára, és ékszerekkel ajándékozta meg őket az esküvőjükre. A Mária-ünnep vasárnap 14.30-kor kezdődik, amikor reneszánsz kosztümökbe öltözött tizenkét szépséges velencei hajadon indul el Via Garibaldin és a Riva degli Schiavonin, történelmi jelmezeket viselő hagyományőrző csoportok és utcai zenészek kíséretében. A menet 16 óra körül ér a Szent Márk térre, ahol a 15 óra óta zajló műsor fénypontjaként a „Máriák” a nagyszínpadon bemutatkoznak a rájuk várakozó tömegnek. (A történelmi szépségversenyen részt vevő lányokról nemigen lehet lemaradni, mivel több napon és több helyszínen is megjelennek.) Végül a fesztivál zárónapján megválasztják közülük a legszebb Máriát, aki a következő évben angyalként libeg majd alá a térre.

Február 19., vasárnap

Az angyal röpte (Volo dell’Angelo): A karnevál hagyományos nyitóaktusára azonban csak vasárnap délben kerül sor. Előtte a nagyszínpadon jelmezes csoportok parádéznak, majd 12 órakor élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából pedig leszáll a térre az „Angyal”. Az angyal különféle formákat ölthet: eredetileg egy fehér papírmaségalamb volt, később egy kötéltáncos török egyensúlyozott lefelé, majd pedig velencei hírességek ereszkedtek le kötélen, így hívván fel magukra a figyelmet. Manapság az előző évi szépségverseny győztese libeg alá egy kábelen a Campaniléből. Idén tehát a tavalyi legszebb „Mária”, vagyis a 21 éves Claudia Marchiori érkezésére számíthatunk, akit a „dózse” fogad, majd hivatalosan is megnyitja a karneváli hetet.

Február 23., csütörtök
Mind a Campaniléből alá libegő előző évi Máriára várnak
Angyalvárás riasztóbb perspektívában...

A bika lefejezése: Ezt a jelmezes balladát az idén adják elő harmadik alkalommal a fesztivál keretében. Egy 1162-ből eredő legendát elevenítenek fel, amely Ulrico velencei dózse győzelmére emlékeztet, aki az ellene fellázadt urakat arra kötelezte, hogy minden évben egy bikát, tizenkét disznót és tizenkét kenyeret küldjenek neki. Az állatokat azután leölték, és húsukat szétosztották a velenceiek között. A jelmezes bika jelképes lefejezésére délután 5 órakor kerül sor a Szent Márk téri nagyszínpadon.

Február 25., szombat

Ifjúsági karnevál Zelarinóban: A Velence központjától 17 km-re északnyugatra fekvő Zelarino negyedben ötvenedik alkalommal megrendezendő ifjúsági karnevál az idén kétnapos programmal is várja a fiatalabbakat: 25-én cirkuszprogram lesz, 28-án pedig kocsi- és jelmezparádé, zászlózsonglőrökkel.
Kocsiparádé Margherában: A 30 ezer lakosú, szárazföldi Marghera negyedben 15 és 17 óra között tartják az allegorikus figurákat szállító, feldíszített kocsik felvonulását.

Február 26. vasárnap

12 órakor a karnevál csúcspontjaként a Sas (egy artista személyében) repül le Szent Márk térre. A Sas röptének paródiájaként ugyancsak délben kerül sor a Szamár repülésére, de ő nem innen, hanem a Mestre negyedben lévő Óratoronyból ereszkedik alá.
14:30 órakor kezdődik a Szent Márk téren a legszebb jelmezek kitüntetése, két kategóriában.

Február 27., hétfő

15 órakor a Szent Márk téren fogadják a 12 Máriát, és kihirdetik a 2017. év Máriája díjazottjának nevét.

A 2016-os jelmezverseny győztesei
Életnagyságú cukorfalatok: a 2016-os jelmezverseny győztesei...

Február 28., Húshagyókedd (a karnevál zárónapja)

Ezen a napon egymást érik az események. A Szent Márk téren 12 órakor kezdődik a fesztiválgyőztes jelmezek bemutatója. A legszebb álarcos-jelmez és a karnevál témáját leginkább eltaláló jelmezes csoport is értékes díjat kap.

16.30-kor indul a Mária-verseny fináléja. A 12 hajadon csónakon érkezik meg a ceremóniára, ahol megkoronázzák az idei karnevál Máriáját.

Délután fél háromkor kezdődik a felvonulás a Mestre északnyugati részében lévő Zelarinóban rendezendő Ifjúsági karneválra, ahol cirkuszműsor is szórakoztatja a kicsiket és nagyokat.

A karnevál zárását Velence jelképének szentelik. Szent Márk szárnyas oroszlánjának zászlaját 17 órakor a Szent Márk téren a 12 szép szűz fogadja, hogy aztán a zászlónak a harangtoronyba való felröptetésével ünnepélyesen lezárják a karnevált.

De persze az éjszakai programok, a bálok és a szórakoztató műsorok még kedd éjfélig tartanak, hogy aztán Hamvazószerdára minden elcsöndesüljön.


Állandó programok

Jégfalu: Naponta külön karnevál zajlik a történelmi városközpontban lévő Campo San Polo modern jégpályáján, ahol hétköznap 15 órától este 7-ig lehet, hétvégén 11-től este 9-ig lehet korcsolyázni.

Arzenál: A Velencei Arzenálban, a Sestiere negyedben lévő egykori hajógyárban nemcsak a fegyvermúzeumot érdemes megtekinteni, hanem február 18-án, továbbá 23-ától 28-áig esténként látványos show-műsorokat, jelmezbemutatókat, koncerteket, tűzijátékot, valamint este 9-kor vacsorákat is rendeznek. Éjjel pedig DJ-k szórakoztatják a vendégeket.

Jelmezversenyek: a Szent Márk téri szabadtéri nagyszínpadon naponta kétszer láthatók, továbbá külön gyermekjelmezversenyt is tartanak a Mestre negyedben.

Művészeti programok: Az idei mottó jegyében számos kiállítással, workshoppal, előadással és koncerttel várják a vendégeket a város kiállítóhelyei, templomai, színházai, szállodái és szabadtéri színpadai.

Mestre: A Velence központjáról északnyugatra fekvő Mestre negyed utcáin február 18-ától február 28-áig délután fél négy és fél öt óra között minden nap utcazenészek és előadóművészek szórakoztatják a járókelőket.


Álarcosbálok

A patinás szállodákban már délután 4-5 órától kezdődnek a hangulatos álarcos rendezvények, táncestek, 20 órától pedig a tematikus bálok, amelyeken szintén álarcban és jelmezben illik megjelenni.

Az előkelő palotákban zajló bálok továbbra is a legfontosabb társasági események, és több száz eurós belépőjegyeik ellenére igen népszerűek. Itt a választékos vacsorafogások mellé tehetséges táncosok, színészek és zenészek által előadott, igényes műsorok is dukálnak.


A 2017-es báli programok reklámarca
A csodák galériájában adott a hangulat...
A csodák galériája

Az idén a Velencei Karnevál hivatalos báljait az előkelő Ca’ Vendramin Calergi palotában tartják február 18. és 28. között, minden este 21 órai kezdettel. A Canale Grande partján álló reneszánsz épületben lakott egykoron Richard Wagner, itt fogadta rendszeresen Liszt Ferencet, itt komponálta a Parsifalt, és itt is hunyt el 1883-ban.

A mai vendégeket a fejenként 400 eurós belépőjegy ellenében öt fogásos vacsora és nemzetközi show-műsor, ezt követően élőzenés táncestély, majd éjfél után DJ és koktélbár várja. A pompás kilátás, a képek, színek, hangok és hangulatok kavalkádja ezen patinás falak között – Velence csodálatos és mágikus élményével ajándékozzák meg a bálozókat.

Velencei Karnevál 2016. január 23. – február 9.

Előkarnevál: a Festa Veneziana
Szent Márk szárnyas oroszlánját a Szent Márk téren 12 szép szűz fogadja
Az oroszlános zászló felröptetése...

A fesztivál január 23-án, szombaton este 18 órakor a hagyományos színes vízi show-val indul a népszerű Cannaregio városnegyedben, a vízen és a partokon. Ekkor zajlik a Festa Veneziana, a Velencei Ünnep első része. Az esteledő városon keresztül hajóznak a bohócnak öltözött maskarák a vendégek ezreinek ujjongása közepette a gondolákban a Canal Grandén és a Rio di Cannaregión, ahol gasztronómiai specialitásokkal és hagyományos karneváli süteményekkel várják őket.
Másnap, vasárnap 11 órai kezdettel tartják a Velencei ünnep második részeként a történelmi felvonulást a feldíszített csónakokkal a csatornákban.
Már ezen a nyitó hétvégén és a következő hétköznapokon is számtalan kulturális program invitálja a karneválra érkezetteket. A velencei színházak, mozik, múzeumok és más kiállítóhelyek igazi csemegékkel várják ebben az időszakban a város vendégeit. Ekkor indulnak az állandó programok is. Esténként rendszeresek a víz felett felszikrázó tűzijátékok.


Főszezon a Szent Márk téren
Január 30., szombat

A karneváli főszezon január 30-án, szombaton kezdődik. A Szent Márk tér nagyszínpadán, a Gran Teatrón délelőtt 11-kor veszi kezdetét a legszebb jelmezek versengése. Ezt a látványos szabad téri bemutatót naponta megtartják. Az eredményhirdetésre a következő hétvégén kerül sor.
Mária-ünnep (Festa delle Marie): A hagyományos Mária-ünnep a dózséra emlékeztet, aki évente egyszer fogadást adott a 12 legszebb velencei szűz számára, és ékszerekkel ajándékozta meg őket az esküvőjükre. A Mária-ünnep vasárnap 14.30-kor kezdődik a reneszánsz kosztümökbe öltözött tizenkét szépséges velencei hajadon vonulásával. A Máriákat történelmi jelmezeket viselő hagyományőrző csoportok és utcai zenészek kísérek. A történelmi szépségversenyen részt vevő lányokról nemigen lehet lemaradni, mivel több napon át vonulnak, és több helyszínen is megjelennek. Végül a fesztivál zárónapján megválasztják közülük a legszebb Máriát, aki a következő évben angyalként libeg majd alá a térre.

Január 31., vasárnap
A karnevál csúcspontjaként Sas repül le a Szent Márk térre
Sasként aláereszkedő (csúcsponti) artista hölgy...

Az angyal röpte (Volo dell’Angelo): a karnevál hagyományos nyitóaktusára vasárnap délben kerül sor. Előtte a nagyszínpadon jelmezes csoportok parádéznak, majd 12 órakor élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából pedig leszáll a térre az „Angyal”. Az angyal különféle formákat ölthet: eredetileg egy fehér papírmaségalamb volt, később velencei hírességek hívták fel így magukra a figyelmet. Manapság az előző évi hajadon-szépségverseny győztese libeg alá egy kábelen a Campaniléből, akit a „dózse” fogad, majd hivatalosan is megnyitja a karneváli hetet.

Február 7., vasárnap

12 órakor a karnevál csúcspontjaként a Sas (egy artista személyében) repül le Szent Márk térre. A Sas röptének paródiájaként ugyancsak délben kezdődik a Szamár repülése, de ő nem innen, hanem a Mestre negyedben lévő Óratoronyból ereszkedik alá.
14:30 órakor kezdődik a Szent Márk téren a legszebb jelmezek kitüntetése, 2 kategóriában.

Február 8., hétfő

15 órakor a Szent Márk téren fogadják a 12 Máriát, és kihirdetik a 2016. év Máriája díjazottjának nevét.


Február 9., Húshagyókedd (a karnevál zárónapja)

Ezen a napon egymást érik az események. A Szent Márk téren 12 órakor kezdődik a legszebb jelmezek versenyének döntője, amelyen az előző napok győztesei vesznek részt. Közben 16.30-kor kezdődik a Mária-verseny fináléja. A 12 hajadon csónakon érkezik meg a ceremóniára, ahol megkoronázzák az idei karnevál Máriáját. Utána a Gran Finale keretében kihirdetik a jelmezversenynek a szakértő zsűri által kiválasztott két abszolút győztesét: a legszebb álarcos-jelmez és a karnevál témáját leginkább eltaláló jelmezes csoport is értékes díjat kap.

Délután fél háromkor kezdődik a felvonulás a Mestre északnyugati részében lévő Zelarinóban rendezendő Ifjúsági karneválra, ahol cirkuszműsor is szórakoztatja a kicsiket és nagyokat.

A karnevál zárását Velence jelképének szentelik. Szent Márk szárnyas oroszlánját 17 órakor a Szent Márk téren a 12 szép szűz fogadja, hogy aztán a zászlónak harangtoronyba való felröptetésével ünnepélyesen lezárják a karnevált.

De persze az éjszakai programok, a bálok és a szórakoztató műsorok még kedd éjfélig tartanak, hogy aztán Hamvazószerdára minden elcsöndesüljön.


Állandó programok

Jégfalu: Naponta külön karnevál zajlik a történelmi városközpontban lévő Campo San Polo modern jégpályáján, ahol hétköznap 15 órától, hétvégén 11-től este 7-ig lehet korcsolyázni.

Arzenál: A Velencei Arzenálban, a Sestiere negyedben lévő egykori hajógyárban nemcsak a fegyvermúzeumot érdemes megtekinteni, hanem január 30-31-én és február 4-től 9-éig esténként látványos show-műsorokat, jelmezbemutatókat, koncerteket, tűzijátékot, valamint a karnevál hivatalos klubjában este 9-kor királyi vacsorákat is rendeznek. Éjjel negyed 12-től DJ-k szórakoztatják a vendégeket.

Jelmezversenyek: minden nap 11-től 17 óráig a Szent Márk téri szabadtéri nagyszínpadon, amelyet az idén egy 18. századi műhelyre emlékeztetve alakítottak ki – a neve is „Fabrica” lett. Gyermekjelmezversenyt is tartanak a Velencéhez tartozó Mestrében: január 30-31-én és február 6-tól 9-éig, 11 órai kezdettel.

Művészeti programok: Az idei mottó jegyében számos kiállítással, workshoppal, előadással és koncerttel várják a vendégeket a város kiállítóhelyei, templomai, színházai, szállodái és szabadtéri színpadai.


Álarcosbálok

A patinás szállodákban már délutántól kezdődnek a hangulatos álarcos rendezvények.

Hotel Splendid Venice: Táncórák csokoládéval (jan. 30., febr. 5. és 7.; 16 –18 óra); Step by Step – Koktél és tánc ( febr. 3.: 17–19 óra )

Hotel Danieli: Cotillon (jan. 31., febr. 2., 6., 8.;16–18 óra); „Menüett” táncestély vacsorával (jan. 30., febr. 6.; 20–24 óra)

Hotel Monaco & Grand Canal: „Menüett a Ridottóban” – táncestély vacsorával (febr. 5. 20 és 24 óra között);

„Karneváli álom – színház, tánc és zene a Casanova Csarnokban (febr. 6., 20–24 óra)

Hotel Luna Baglioni: Hold Álarcosbál (jan. 30., 19 óra); Casanova bálja (febr. 5., 19 óra)

Az előkelő palotákban zajló bálok továbbra is a legfontosabb társasági események, és több száz eurós belépőjegyeik ellenére igen népszerűek. Itt a választékos vacsorafogások mellé tehetséges táncosok, színészek és zenészek által előadott, igényes műsorok is dukálnak. Az idei legjelentősebb bálok:

Az autentikus 15. századi, gótikus Pesaro Papafava palotában:
– Serenissima bál (jan. 30.)
– A gondolások nagy bálja (jan. 31.)
– Belle Epoque-bál (febr. 4.)
– A dózse feleségének bálja (febr. 6.)
– Rossini emlékére bál – A sevillai borbéllyal (febr. 7.)
– Nagy Menüett-bál (febr. 9.)

A szintén 15. századi Flangini palotában:
– Palazzo Incantato bál (febr. 5.)

A csendesebb Sestiere negyedben lévő Contarini palotában:
– Contarina bál (febr. 6., 20:30-kor)

A Nani Bernardo palotában:
Velence szívei és álmai bál (febr. 6., 20:30-kor)

Az előkelő Pisani Moretta palotában:
– A dózse bálja (jan. 30.)
– „Tiepolo” bál (febr. 4.)
– „Az álmok titkos kertje” – A dózse bálja (febr. 6.)
– „Mascheranda” bál (febr. 7.)

Karneválzáró bál a Hotel Splendid Venice-ben:
– „Az utolsó valcer Velencében” bál (febr. 9., 20 órától)

Velencei Karnevál 2015. január 31. – február 17.

Előkarnevál: a Festa Veneziana
Három grácia rémálmainkból...
3 bohóc - kifinomult velencei stílusban

A fesztivál január 31-én este 18:30-kor a Cirque Nouveau csoport által animált színes show-val indul a népszerű Cannaregio városnegyedben, a vízen és a partokon. Ekkor zajlik a Festa Veneziana, a Velencei Ünnep első része.

Másnap, február elsején tartják a Velencei ünnep második részeként a történelmi felvonulást a feldíszített csónakokkal a csatornákban. Az esteledő városon keresztül hajóznak a gondolák a jelmezesekkel és a bohócokkal a Canal Grandén és a Rio di Cannaregión, ahol gasztronómiai specialitásokkal és hagyományos karneváli süteményekkel várják őket.

Már ezen a nyitó hétvégén és a következő hétköznapokon is számtalan kulturális program invitálja a karneválra érkezetteket. A velencei színházak, mozik, múzeumok és más kiállítóhelyek igazi csemegékkel várják ebben az időszakban a város vendégeit. Ekkor indulnak az állandó programok is. Esténként rendszeresek a víz felett felszikrázó tűzijátékok.

Állandó programok
Jégfalu: Naponta külön karnevál zajlik a történelmi városközpontban lévő Campo San Polo modern jégpályáján, ahol 11-től este 7-ig lehet korcsolyázni.
Jelmezversenyek: hétköznapokon 15-től 18 óráig, hétvégeken 11-től 13 óráig is, a Szent Márk téri szabadtéri színpadon.
Velence titkai: Irodalmi séták indulnak naponta háromszor (11, 14:30 és 16:30-kor) a város rejtett zugaiba, Velence múltjának, nevezetes személyiségeinek, kultúrájának és misztikumának megismertetésére.

Főszezon a Szent Márk téren

A karneváli főszezon február 7-én, szombaton kezdődik. A Szent Márk tér nagyszínpadán, a Gran Teatrón délelőtt 11-kor veszi kezdetét a legszebb jelmezek versengése. Ezt a látványos szabad téri bemutatót naponta megtartják. Az eredményhirdetésre a következő hétvégén kerül sor. Az idén arra buzdítják a karneválozókat, hogy fantasztikus jelmezeiket a gasztronómiával kapcsolják össze leleményesen.

Az angyal röpte (Volo dell’Angelo): a karnevál hagyományos nyitóaktusára február 8-án, vasárnap déliben kerül sor. Előtte a nagyszínpadon jelmezes csoportok parádéznak, majd 12 órakor élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából pedig leszáll a térre az „Angyal”. Az angyal különféle formákat ölthet: korábban egy fehér papírmaségalamb volt, majd velencei hírességek hívták fel így magukra a figyelmet. Az utóbbi időben az előző évi hajadon-szépségverseny győztese libeg alá egy kábelen a Campaniléből, akit a „dózse” fogad, és hivatalosan megnyitja a karneváli hetet. A következő vasárnap viszont a Sas (egy atléta) és a Szamár röptét tekinthetjük meg, de ők innen, hanem a Mestre negyedben lévő Óratoronyból szállnak alá.

Mária-ünnep (Festa delle Marie): A hagyományos Mária-ünnep a dózséra emlékeztet, aki évente egyszer fogadást adott a 12 legszebb velencei szűz számára, és ékszerekkel ajándékozta meg őket az esküvőjükre. A Mária-ünnep vasárnap 14.30-kor kezdődik a reneszánsz kosztümökbe öltözött tizenkét szépséges velencei hajadon vonulásával. A Máriákat történelmi jelmezeket viselő hagyományőrző csoportok és utcai zenészek kísérek. A történelmi szépségversenyen részt vevő lányokról nemigen lehet lemaradni, mivel több napon át vonulnak, és több helyszínen is megjelennek. Végül a fesztivál zárónapján megválasztják közülük a legszebb Máriát, aki a következő évben angyalként libeg majd alá a térre.

A 2014-es Mária-ünnep főszereplői
Esőben is mosolygósak: a velencei Máriák a tavalyi, 2014-es karneválon

Húshagyókedd (a karnevál zárónapja)

Február 17-én egymást érik az események a Szent Márk téren. 14.30 és 17.30 óra között tartják a legszebb jelmezek versenyének döntőjét. Közben 16.30-kor kezdődik a Mária-verseny fináléja. A 12 hajadon csónakon érkezik meg a ceremóniára, ahol megkoronázzák az idei karnevál Máriáját. Utána a Gran Finale keretében kihirdetik a jelmezversenynek a szakértő zsűri által kiválasztott két abszolút győztesét: a legszebb álarcos-jelmez és a legjobb álarc kategóriájában, sőt a karnevál témáját leginkább eltaláló jelmezes csoport is értékes díjat kap.

A karnevál zárását Velence jelképének szentelik. Szent Márk szárnyas oroszlánját este a Szent Márk téren a 12 szép szűz fogadja, hogy aztán a harangtoronyba való felröptetésével ünnepélyesen lezárják a karnevált.

Ezután már csak a nagy éjszakai regatta marad hátra. Gondolák és evezős csónakok siklanak a Rialto-hídtól a San Marco negyedig, a partot fáklyákkal világítják meg. (Gondola-bérlet max. 5 főre 350 euro.) A megérkezéskor papírgömbök ezreit engedik a magasba. Hangulatos búcsú a 2015. évi karneváltól és Velencétől.

Álarcosbálok

A palotákban és a patinás szállodákban rendezett álarcosbálok továbbra is a legfontosabb társasági események, és több száz eurós belépőjegyeik ellenére igen népszerűek. Mivel az idén a Valentin nap a karnevál idejére esik, tematikus bálokat is rendeznek a szerelem jegyében. Például a Szent Valentin jelmezbált (a Grand Canal partján, egy 15 századi magánpalotában), a Szerelem karneválját a Ca' Zanardi palotában vagy a Casanova-bált a Zen C palotában. A további legfontosabb bálok:

Az autentikus 14. századi Pesaro Papafava palotában:
– Serenissima bál – febr. 7-én. Program: Rossini: A sevillai borbély
– A három tenor bálja – febr. 8-án
– La Dolce Vita bál – február 12-én. Program: börleszkek és éjféli koncert
– A dózse feleségének Valentin-napi bálja – febr. 14-én. Program: Három szoprán
– Menüett-bál – febr. 17-én

Az előkelő Pisani Moretta palotában:
– A dózse bálja. Best of... „Színházi álom – febr. 7.
– A dózse bálja. Cupido Varázsországban – febr. 14.
– „Tiepolo” bál – febr. 12-én
– „Mascheranda” bál – febr. 15-én

A Carlton Hotelben: február 7., 12., és 15-én

A Luna Hotel Baglioniban: február 7-én és 14-én.

Milánóban folytatódik
Az Ambróziai Karnevál Milánóban
A milánói karnevált a velencei után rendezik

Miközben a szokásos katolikus karnevál a farsang végét jelző húshagyókeddel ér véget, és hamvazószerdával kezdetét veszi a negyven napos böjt, a Milánói Karnevált (más néven az ambróziai karnevált) csak szombaton tartják. Így a milánóiak számára a böjt négy nappal megrövidül. A legenda szerint a meghosszabbított milánói karnevál hagyománya Ambrozius érseknek köszönhető, aki zarándoklaton volt, és visszatérését karnevállal akarták megünnepelni, hogy így harangozzák be ünnepélyesen a böjt kezdetét. A milánóiak türelmesen várták a püspöküket, és meghosszabbították a karneváli időszakot. Azóta Milánóban csak a következő hétfőn kezdődik a böjt. A nagy ünnepélyes felvonulás minden évben a hamvazószerdát követő szombaton, főleg a Sabato Grassón zajlik, és a Dóm téri Gran Finaléban ér véget, ahol egyesülnek a különböző városrészekből érkező menetek. Aki tehát nem tudott betelni a velencei karnevállal, Milánóban még repetázhat.

Velencei Karnevál 2014. február 15. – március 4.

2014-ben a fesztivál visszatér a jól bevált ütemezéshez: a tavalyi, a húsvét miatti korai kezdést ismét a megszokott, február végi időzítés váltja fel. Bár a hivatalos hirdetmény szerinti nyitónap a február 15-i szombat, de a programkínálat szerint már 14-én pénteken is hangolhatunk egy sajátos Rómeó és Júlia interpretációval (Levelek egy tiszta világból), mely a Fondamenta Nuove színháznak köszönhetően kiváló Valentin-napi attrakció is egyben. Az idei ünnepség amúgy hangsúlyozottan a globalitás jegyében, a mesék és hitvilágok forgatagának kavalkádjára építkezve, a körülöttünk lévő és a képzeletünkkel is benépesített világ, a természet csodái, valós, vagy inkább képzeletbeli hősei, misztériumai jegyében fogant, innen hát a 2014-es karneváli mottó: "Csodálatos természet" (La Natura Fantastica – Wonder and Fantasy Nature). Ez a karnevál tehát a tündérmesék, a csodák, a természet fantasztikuma és misztériuma jegyében fogant. A hegyeket, völgyeket, az erdők mélyét, a tengereket, s persze a lagúnákat benépesítő titokzatos állati és növényi teremtmények világa elevenedik majd meg. A szervezők arra bátorítják a karneválozókat, a város terein és utcáin, palotáiban, báli helyszínein éjjel és nappal vigadozó tömegeket, hogy jelmezeikkel is igyekezzenek újra felfedezni a képzelet világa és annak az emberséggel, a környezettel való kapcsolódásai fontosságát. Az álarcok tengere egy hatalmas és időtlen képnyelvi szótárát kínálják majd a fantázia világának, kibontva, kirajzolva mintegy morfológiai térképét a természet misztériumának. Mindennek különösen ihletett helyszíne Velence, mely a kereskedőknek is köszönhetően mindig is kapu volt kelet és nyugat között, ahol az árucikkek mellett mesék és hiedelmek, festmények, díszítések és egyéb ábrázolások formájában elérték Európát a távoli, tengereken túli világok szörnyei és hírhedett csodái.

Festa Veneziana, előkarnevál

A karnevál hagyományos nyitóattrakciója, a Velencei Ünnep, a Festa Veneziana a tavalyihoz hasonlóan nem csupán egy látványos délelőtti vízi felvonulás lesz, hanem idén is kétrészesre bővült. A mesefigurák tömegét felvonultató vidám, zenés nyitány február 15-én, szombaton este hatkor a Cannaregio negyedben, a Canal Grande partján lesz.

Másnap, február 16-án vasárnap délelőtt, a szokott időben, 10:30-kor aztán kezdetét veszi a velencei hagyományok iránt érdeklődő helybéliek és az idelátogatók számára egyaránt kihagyhatatlan, jól megszokott nagy délelőtti Festa Veneziana (második része), a Coordinamento Associazioni Remiere di Voga alla Veneta látványos vízi felvonulása a Canal Grandén, egészen fel a folklorisztikus Cannaregio negyedig, ahol aztán a közönség tagjai közelebbről is szemügyre vehetik a különleges hajókat, kóstolhatnak helyi és hagyományos karneváli ételkülönlegességeket.

Ezen a nyitó hétvégén természetesen számtalan egyéb kulturális program invitálja a karneválra érkezetteket, ahogy az állandó programok a hétköznapokon is élvezhetők, látogathatók.

Főszezon a Szent Márk téren

Bár a programok az első héten is csordogálnak, de a farsangi nagyüzem, az igazi velencei karnevál a február 22-i második szombaton izzik fel. Innentől tényleg pazar kínálatban dúskálhatunk.

A központi nagyszínpad a fókuszpontja az olyan hagyományos attrakcióknak, mint az Angyal repülése, vagy az ún. Mária ünnep. Utóbbi, a "Festa delle Marie", mely február 22-én, szombaton veszi kezdetét amikor délután 4 óra tájban megérkezik a Szent Márk térre a másfél órával korábban elindult hagyományos Mária ünnepi menet, az előző hetekben kiválasztott 12 szépséges hajadonnal, az ún. 12 Máriával, akiket ott bemutatnak az őket lelkesen váró tömegnek és akik közül majd a szépségversenyen megkoronázzák Velence legszebb hölgyét – megidézve ezzel a velencei dózsék jó szokását, kik egykoron évente, mintegy nászajándékképpen káprázatos ékszerekkel ajándékoztak meg 12 gyönyörű, de alacsonyabb sorból származó leányzót. A "Máriákat" történelmi jelmezekbe öltözött hagyományőrző csoportok és utcai zenészek kísérik. A menet 14:30-kor indul a San Pietro di Castello negyedből és mielőtt eléri a Szent Márk teret, végighalad a Riva degli Schiavoni-n.

A 2014-es szépségkirálynő, vagyis a március 3-i, hétfői Nagy Mária Gálán kiválasztott és bejelentett győztes Mária megkoronázására pedig a zárónapon, március 4-én, kedden kerül sor, miután a tizenkét Máriának a Campo San Giacomo dell'Orio-ról indult hajója délután fél-ötre, harminc perccel az oroszlán-röptetés előtt, befut a Szent Márk térre. (A 2013-as győztes Julia Nasi volt.)

Jelmezverseny: tobzódó ötletek
Kimeríthetetlen, tobzódó ötletparádé

A legszebb maszkok és jelmezek versenye a Szent Márk téren idén is több napos esemény. Lényegében február 22. szombattól március 4-ig kitart. Előzetes jelentkezés alapján szinte bárki a Gran Teatro színpadára léphet a napi megmérettetéseken, késő délelőtt vagy délután. Ezen belül azonban február 22–26. között zajlanak a napi versenyek, melyek győzteseit idén először a közönség választja ki, de a karnevál utolsó két napján, március 3-4-én, a döntőt követő hétfőn és kedden is még színre perdülhet boldog s boldogtalan egy aznapi megmérettetés kedvéért. A nagy, mindent eldöntő hivatalos finálé napi két menetes selejtezőire azonban február 27. és március 2. vasárnap délelőttje között kerül sor, hogy végül ezen utolsó vasárnap délutánján, 14:30 és 17:30 között a karnevál egyik legnépszerűbb attrakciójaként, a Gran Finale keretében kihirdettessék a versenysorozatnak szakértő zsűri által kiválasztott két abszolút győztese: a legjobb álarcos-jelmez és a legjobb álarc kategóriájában.

Március 1-jén, délután maszkabált rendeznek a gyerekeknek, míg március 3-án, hétfő délután a Nagy Finálé egyfajta ráadásaként húsz előselejtezett döntős közül kiválasztva a legjobb álarc nemzetközi különdíját osztják ki (a "La Natura Fantastica" különdíjat és még egyet-egyet a legjobb anyagkezelés és kivitelezés, illetve a plaszticitás és művészi kifejező erő tekintetében).

Az Angyal és más dolgok repülése
A 2013-as angyal: vagyis a 2012-es Mária, azaz Marta Finotto
Mennyből az angyal, avagy az alászállni készülő Mária, fején a beélesített akciókamerával...

Február 23-án, vasárnap, pontban déli tizenkettőkor aztán eljön a minden évek kötelező csúcsattrakciója, az Angyal repülése a Szent Márk téren (il "Volo dell‘Angelo"). Az angyal érkezését várva, 11 és 12 óra között, a "Dózse csapatát" kiegészítendő, a nagy színpadon történelmi maszkokat viselő jelmezes csoportok parádéznak. Délben, miközben élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából leszáll az angyal. Az "Angyal" különféle formákat ölthet. Korábban egy fehér papírmaségalambot húztak le egy dróton, majd egy török kötéltáncos sétált át a tér felett kifeszített kötélen. Később angyalruhába öltözött lányok libegtek lefelé egy kábelen, az utóbbi időben pedig többé-kevésbé ismert velencei hírességek hívják fel így magukra a figyelmet. Kivételt képezett 2006-ban Coolio, a fekete bőrű amerikai rapper. Belőle lett aztán a való életben a tipikus bukott angyal, mikoris nem sokkal később dutyiba került kábítószer tartása miatt. 2011-ben Silvia Bianchini, a 2010-es Mária ünnep győztese ereszkedett le a Campaniléből. Ennek a hagyományos karneváli produkciónak a gyökerei még a Velencei Köztársaság, a Serenissima idejére nyúlnak vissza, amikor egy ismeretlen látogató a Szent Márk tér harangtornyából egy kötélen szállott alá a tér közepére. A múltidézés részeként az Angyal, eredeti jelmezekbe öltözött hagyományőrző csoportok által életre keltett, a Dózse dicsőségére parádézó sokadalom közepette tiszteleg a Dózse előtt. A hatásos színpadi effektekkel felturbózott hangulatú téren végezetül a Dózse és az Angyal összeölelkezése hozza el az önfeledt felszabadultságot. A 2014-es Angyal amúgy most sem lesz más, mint az előző évi, 2013-as Mária-verseny győztese, Julia Nasi.

Egyébként az Angyal Szent Márk téri repülése paródiájaként, március 2-án, vasárnap délben ismét megrendezésre kerül a Szamár repülése, Mestrében a Piazza Ferrettón (a korcsolyapálya mellett), számtalan meglepetéssel fűszerezve. De hogy legyünk komolyabbak, vissza a Szent Márk térre, mert az Angyal-repülés március 2-án délben valóban megtöbbszöröződik (persze egyidőben a fenti mestrei szamárral). Ekkor egy újabb látványos repülésre kerül sor a harangtoronyból a nagyszínpadra (most a Sas szárnyalása), a Gran Teatro közönségének lélegzetelállító élményben idézve meg a Serenissima korának reneszánsz repülőszerkezetei hagyományát, amikor még törökök, színpadias masinériák, hajók és állatok landolása dívott a Szent Márk téren. És hogy mindezt megkoronázzuk, a karnevál utolsó napján, március 4-én, kedden 17 órakor, épp csak frissen megkoronázva a 2014-es Máriát, most kivételesen nem a toronyból szállunk alá, hanem fordítva, a színpadról a harangtoronyba röppen fel a bámész és szájtáti közönség feje felett a város jelképének számító Szent Márk Oroszlánjának egy hatalmas vászonra festett képmása, mintegy legőszintébb főhajtásképpen e szent jelkép előtt. Üdvözléséül a tér nagyszínpadán 12 velencei leány, a 12 ifjú Mária, közöttük az épp frissen megkoronázottal, tiszteleg majd a zászló előtt. Ez az esemény egy érzelmekkel mélyen telített búcsúztatója a mindenkori velencei karneváloknak.


További programok - 2014


Egy csak jegyváltás mellett igénybe vehető (pénztár a Szent Márk téren) egyórás személyes sétaszínház keretében tanulságos és izgalmas barangoláson vehetünk részt Velence titkos, rejtett zugaiban. A codegának nevezett középkori szolgálókat, kik egykoron anekdotákat mesélve a nemeseknek és más jómódúaknak mutatták lámpásukkal az utat Velence sötét labirintusában, ma – a Serenissima köztársaság korának rejtelmeibe elkalauzolva bennünket – a Pantakin társulat színészei alakítják. A szerencsére (vagy sajnos) csak délelőtti, kora- és késődélutáni vezetések február 22-től március 4-ig minden nap igénybe vehetők. Sok egyéb meglepetés mellett, az Alberto Toso Fei regényíró szövegeivel megtámogatott kalauzoltatásunk során még Casanovával is találkozhatunk a 29 eurós árért (az ifjabbak 16 év alatt ingyen), vagy egyebek mellett megszemlélhetjük egy ház falában azt a lyukat, ahonnan az ördög minden valószínűség szerint előbújt egykoron.

A Peggy Guggenheim Gyűjtemény jóvoltából február elejétől április közepéig felkereshető a Variációk egy témára – A fény birodalma című kiállítás. A Velencei Múzeum által idén negyedik alkalommal megszervezett időszaki tárlatok története 2002-re nyúlik vissza, az idei kiállítás mottóját és egyben alcímét a Guggenheim Gyűjtemény egyik legbecsesebb darabja, a híres szürrealista belga festőművész, René Magritte azonos című képe adja. A három évszázadon átívelően 40 művész alkotásait felvonultató tematikus tárlaton Salvador Dali és Matisse képei is megcsodálhatók. A karnevál ideje alatt, óránként változó tematikával ingyenes tárlatvezetés biztosított. Vasárnap délutánonként 4–10 éves gyerekeknek tartanak workshopot. (Keddenként zárva.)

A karneválnyitó 15-i szombaton a Pantakin színtársulat a Grimani palotamúzeumban a "Virágkastély" című japán tündérmesével kedveskedik a gyerekeknek, hogy egy héttel később ugyanők és ugyanitt egy orosz népmesével álljanak elő, "Iván herceg meséje a tűzmadárról és a szürke farkasról" címmel, majd az utolsó, március 1-i szombaton egy ír tündérmesével, Az Erne-tó aranyalmájával. Ha szombat délután, akkor az dedikáltan az ifjabbak megszólíttatása is egyben, méghozzá duplán. A Fondamenta Gyermekszínházi Fesztivál keretében (5 éves kortól fölfelé ajánlottan) szintén a nyitónapon a Teatro Fondamenta Nuove ad otthont a Bastiani/Puche társulat "Repülő csirke legendája" című előadásának, ahogy egy héttel később, 22-én ugyanezen sorozat keretében Antonio Panzuto marionett-változatában az "Ezeregyéjszakai meséi", míg március elsején a Kenguru színház értelmezésében "A szépség és a szörnyeteg" várja a kicsiket (sőt ráadásképpen vasárnap még egy nagy szavannai állatbemutató is).

A nyitónapon a Velencei Irodalmi és Művészeti Múzeumban immár felnőtteknek szólóan izgalmas kultúrcsemege ígérkezik, a művész Franco Fontana személyes részvételével megrendezésre kerülő beszélgetésen, Fontana víziójáról, a színek világának egy új interpretációjáról: FIAT színek címmel. Innen egyenesen át is siethetünk a Velencei Atheneumban csak ezen az estén fellépő kamarazenei együttes, a Brancusi Trió koncertjére. (A karneválnak nem ez lesz az egyetlen román kulturális csemegéje.) Utóbbi helyszínen, a Teatro Fondamenta Nuove rendezésében Jorge Louis Borges "Fantasztikus állattani kézikönyv"-e által ihletett színházi vita- és előadóest lesz február 18-, 20- és 22-i dátumokkal. Február 21-én, pénteken a Murata Színházban "Az örök maskara, a világ legelesettebbje: a piros orrú" címmel a bohócok világának, e csodálatos és különös emberlények, éteri nevettetők történetét tekintik át. Ennek mintegy drámai illusztrációjaképpen, ezzel egyidőben és ugyanazon helyszínen megtekinthetjük "A bohóc: kacaj és tragédia" című színházi workshopot, melyet azoknak is, akik inkább a történeti előadást választották, másnap és harmadnap (szombat-vasárnap) két-két előadásban megismételnek.

Még mindig ezen a gazdag 22-i szombati napon, a Querini Stampalia Alapítvány házában ingyenes felolvasóest lesz a képregény műfajával kapcsolatosan. Másnap, 23-án vasárnap este pedig a Sale Apollinee del Teatro La Fenice, e csodálatos intézmény bejárásának lehetőségén kívül Ezio és Anna Lazzarini, egy a karneváli mottóhoz jól köthető koncertjével várja a komolyzene rajongóit. Debussy és Grieg egy-egy műve mellett ritkán hallható kétzongorás átiratát élvezhetjük Sztravinszkij lélegzetelállító nagyzenekari művének, a Tavaszi áldozatnak. A művész testvérpáros az utóbbi kompozíciót 27-én, csütörtökön ismét megszólaltatja az Atheneumban.

S hogy a fesztiválmottó tényleg beteljesülhessen, a meseállat-figurák komolyzenei megidézése 25-én, kedden Prokofjev Péter és a farkasával (kamarazenekarral), illetve Poulenc szólózongorára íródott Babar, az elefántjával folytatódik a Velencei Atheneumban (Ateneo Veneto), mindkét mű esetében olasz és angol narrációval. Március 1-jén aztán vissza a Velencei Irodalmi és Művészeti Múzeumba, ahol a Velencei Vivaldi Akadémiai zenekar virágokkal kapcsolatos Frescobaldi-, Puccini- és Strauss-művek mellett jazz- és folkdarabokat is előad, mindezt vetített virágképek alatt, angol és olasz nyelven egyaránt előadott versekkel fűszerezve.


A karnevál zárófelvonása részeként, február 27-én, március 1-jén, 2-án és 4-én, a már fentebb megismert Fondazione Querini Stampalia helyszínnel, Diana, a fák és erdők mitológiai védőistene fogja a gyerekeket és felnőtteket napi két tárlatvezetéssel (délelőtt francia, délután olasz nyelven) végigkalauzolni az alapítvány gyűjteményén, betekintést engedve a természet csodáiba.

Az utolsó napok egy másik csemegéjeként, 27-étől négy napon át, esténként két előadásban, a Mocenigo Palota Jelmezmúzeuma ad otthont a Giuseppe Emiliani által írott és rendezett "A szerelmes asszony – avagy Shakespeare nőalakjai" című, kétszemélyes zenés színdarabnak, mely a patinás palotabelső és a nagy angol drámaíró szellemiségének köszönhetően másfél órára Prospero csodáinak szigetévé, Az Ardennek varázserdejévé, a Szerencse, a Végzet és a Szerelem birodalmává lényegül.

Február 27-én és a március 4-i zárónapon szintén napi két előadásban a Természettudományi Múzeum ad otthont egy másik kétszemélyes darabnak "Fantasztikus természet: az erdő csodája, avagy az élet eredete" címmel. S ha már színház: 28-án és elsején megint a Murata Színházban a Barabao társulat előadásában "(King) Kong, a világ nyolcadik csodája". Ennek az intézménynek a színpada egyébként, ahogy az elmúlt négy esztendőben ez hagyománnyá vált, március 2-án vasárnap reggeltől nyitva áll mindenki előtt, legyenek azok profi vagy akár csak műkedvelő színészek, táncosok és muzsikusok.

Március 3-án este a Teatro Fondamenta Nuove színpadán a bukaresti és velencei román kulturális intézetek koprodukciójában, "Mic si al dracului" címmel Maia Morgenstern, a Bukaresti Állami Zsidó Színház neves művésznőjének még a magyar ajkú erdélyi színen is népszerű előadóestjén, a Ion Pribeagu-ként közismertebb, de héber nevén Isaac Lazarovici verseit élvezhetjük Valentin Rosca delejező Drakula-táncával ellenpontozva.

Február 22. és március 4. között korlátozott nyitvatartási időben (délelőtt tíztől déli egy óráig) ingyenes tárlatvezetéssel megtekinthetjük a Velencei Állami Levéltár tematikus kiállítását a velencei köztársaság Serenissima-kori dokumentumainak természeti és fantasztikus vonatkozásait illetően, és egyszeri alkalomként bevezetést nyerhetünk a levéltári archívum monumentális kincsesbányájába is. (Vasárnap zárva.)

Március 3-án, hétfő délután és az utolsó napon, kedden délelőtt a "Mi rejtőzik az álarc mögött" címmel szervezett ismeretterjesztő bemutatóra látogathatunk el a Casa dei Tre Oci palotába, felfedezendő a természetben honos mimetizmusok titkát (szín-, alak-, környezetutánzás).

Az utolsó nap délutánján, március 4-én a hagyományos Ragazzi (legény) karnevál immáron 47. évadaként allegorikus kordék színpompás, zenés, álarcos menete vonul végig a Zelarino negyed főutcáján.

A karnevál ideje alatt "Mikrokozmoszok és mikrovilágok" címmel, Casa del Cinema helyszínnel Mozifesztivál is zajlik, izgalmas és ingyenes filmvetítésekkel február 18., 20., 25. és 27-i dátumokkal, kedd, illetve csütörtök esténként öt órai és fél hetes, majd fél kilences kezdésekkel (mindig más művészfilmekkel).

A jól bevált korcsolyapálya természetesen a karnevál alatt is végig a rendelkezésünkre áll. A megszokott helyen, a velencei Campo San Polo közepén felállított ovális jégpálya, mintegy korcsolya-faluként az év végi ünnepek, majd a karneváli attrakciók részeként is, már december 7-től üzemel egészen március 4-ig folyamatosan. A karnevál ideje alatt általában hétköznap délután 3-tól este 7-ig, hétvégéken délelőtt 11-től este 9-ig. Korcsolya a helyszínen bérelhető.


Velencei Karnevál 2013. január 26. – február 12.
Az Ilotopie Company előkarneváli víziparádéja a Canal Grandén
Megduplázott nyitány. MetaMorPhosiS Aquaticae...

2013-ban a Velencei Karnevál a megszokottnál jóval előbb veszi kezdetét, lévén, hogy idén a Húsvét, s vele a farsangzáró, és így egyben a karnevál záró, a negyvennapos böjtöt felvezető Húshagyókedd is korábbra tolódott. (Mint tudni illik, Húshagyókeddet követi a Hamvazószerda, melyre még épp 46 nap múltán érkezünk el Húsvét vasárnapjához.) Az idei ünnepség, asszociálva érzelmeink, szubjektív világlátásaink, az emberi fajok, nyelvek és kultúrák, és magának a farsangi forgatagnak a színkavalkádjára, a színek jegyében fogant, innen hát a 2013-as karneváli mottó: „Színpompás élet” (Vivi i colori – Live in colour). A lagúnák városában ezúttal is jelmezbe öltözött tömegek vígadnak a város terein és utcáin, éjjel és nappal.
A fesztivál a január 26-27-i hétvégén indul be, de ekkor még csak az amúgy kétrészesre duzzasztott nyitó víziünnepség a komolyabb említést érdemlő esemény. Hangulatteremtő programok már zajlanak ezt követően, de ténylegesen február 2-án indul el a kavalkád, míg a húshagyókeddi 12-ét követő napokban már csak két túllógó programról beszélhetünk (Tempo és divattörténelem), illetve a még 5 napig élvezhető koripályákról.

 

Festa Veneziana, előkarnevál

A karnevál hagyományos nyitó attrakciója, a Velencei Ünnep, a Festa Veneziana a tavalyival ellentétben idén nem csupán egy látványos délelőtti vízi felvonulás lesz, hanem kétszeresen is kétrészesre bővült. A nyitánya január 26-án, szombaton este már eleve két különálló álom-showban testesül meg. Míg a Fondamentán délután ötkor kezd a Company Circateatro, melyet héttől egy Dixie Funk Parádé követ, addig hattól a Cannaregio csatornának a Tre Archi és a Guglie hidak közötti szakaszán egy a francia Ilotopie Company színházi társulat által bemutatott lélegzetelállító "MetaMorPhosiS Aquaticae" című költészettel, zenével vegyes, színpompás álomvilágot megjelenítő víziparádéja adja meg a karnevál alaphangját.

Másnap, január 27-én vasárnap délelőtt 10:30-kor aztán kezdetét veszi a velencei hagyományok iránt érdeklődő helybéliek és az idelátogatók számára egyaránt kihagyhatatlan, a jól megszokott nagy délelőtti Festa Veneziana, a látványos vízi felvonulás a Canal Grandén egészen fel a folklorisztikus Cannaregio negyedig, ahol aztán a közönség tagjai közelebbről is szemügyre vehetik a különleges hajókat, kóstolhatnak helyi és hagyományos karneváli ételkülönlegességeket. Mindeközben a Lagunaria zenekartól a tradicionális velencei dalokat sajátos új felfogásban is meghallgathatják.

Ezen a nyitó hétvégén természetesen számtalan egyéb kulturális program invitálja a karneválra érkezetteket, ahogy az állandó programok a hétköznapokon is élvezhetők, látogathatók.

 

Főszezon a Szent Márk téren
A látványos előkarneváli vízi felvonulás a Canal Grandén
Velencei ünnep, a hagyományos vízi felvonulás...

Bár a programok az első héten is csordogálnak, de a farsangi nagyüzem, az igazi velencei karnevál február 2. szombaton izzik fel. Innentől pazar kínálatban dúskálhatunk.

A Gran Teatro, a fesztivál szíveként, egy február 2-12-ig felállított karnevál-nagyszínpad a Szent Márk téren, mely délelőtt 11-től este 11-ig kínálja változatos, nemzetközi sztárokkal is megspékelt programjait, parádék, versenyek, show-műsorok, tánc és cirkuszi előadások és koncertek formájában. Minden este más nagy koncert zár, általában bizonyos színnek ajánlva. (A jegyváltás egyes nagyszínpadi és más jelentősebb programokhoz szükségeltetik, mint a később ismertetendő színházi sétákhoz, a Kimonó-showra, a nyitóeste ABBA Gold-jához, a Beatles, a Purple Rain, az Azzurro, a jazz vagy a Fellini koncert-estekhez, az Angyal repülésére, majd annak látványos megismétlésére, a Mária ünnephez és annak díjátadójára, a fesztiválzáró Oroszlán röptetéshez, a gyertyafényes búcsúgondolázáshoz és a zárónapi koncertre.)

Ez a központi nagyszínpad a fókuszpontja az olyan hagyományos attrakcióknak, mint az Angyal repülése, vagy a Mária ünnep. Utóbbi, a "Festa delle Marie", vagyis amikor február 2-án szombaton délután 4 óra tájban megérkezik a térre a hagyományos Mária ünnepi menet, az előző hetekben kiválasztott 12 szépséges hajadonnal, akik közül a szépségversenyen megkoronázzák Velence legszebb hölgyét – megidézve ezzel a velencei dózsék jó szokását, kik egykoron évente, mintegy nászajándék képpen káprázatos ékszerekkel ajándékoztak meg 12 gyönyörű, de alacsonyabb sorból származó leányzót. A „Máriákat” történelmi jelmezekbe öltözött hagyományőrző csoportok és utcai zenészek kísérik. A menet 14 órakor indul a San Pietro di Castello negyedből és mielőtt eléri a Szent Márk teret végighalad a Riva degli Schiavoni-n. A 2013-as szépségkirálynő, a győztes Mária megkoronázására pedig a zárónapon, február 12. vasárnap kerül sor, miután a tizenkét Máriának a Campo San Giacomo dell'Orio-ról indult hajója délután fél-ötre, harminc perccel az oroszlán-röptetés előtt, befut a Szent Márk térre.
Gran Teatro a Szent Márk téren
Főszezon. A fesztivál nagyszínpada a Szent Márk téren...

Itt a nagyszínpadon egyébként délutánonként (14:30-15:00) a Michelin csillagos főszakács, Fabio Baldassarre főzőshow-i kínálják magukat, gigantikus szabadtéri konyhává alakítva a világ egyik legfontosabb terét, hogy aztán a koraestéken ugyanitt a DJ bulizás monstre szentélye izzon fel (18-20. óráig). A jól előkészített hangulat tetőfokán pedig fél kilenckor elindul az aznapi nagykoncert, este 11 órás zárással. A "Zene színei" mottó jegyében olyan kínálatból csemegézhetünk estéről-estére, mint:

– az angyalváró február 2-i nyitó estének (február 3: az angyal repülése!) az arany színhez kötött hangulatát erősítendő, a "The ABBA Show" olasz tribute-zenekar "ABBA GOLD" című látványos, jelmezes, táncos élő koncertje, az azonos című bestseller válogatás nagylemez anyagával;
– a "Sárga tengeralattjáró", a Beatles előtti tisztelgés jegyében, a "Magical Mystery" emlékzenekar tolmácsolásában, gazdag jelmez- és díszlet-kiállítással, videókkal és képekkel, igazi Beatles revival-lel ajándékozva meg a karnevált. A zenekar nem akármilyen felállású: a 13 muzsikus együttese tartalmaz egy komplett vonós- és egy teljes fúvós-kvartettet;
– "Lo sceicco bianco" mottóval - a Fellini filmek legjobb zenéi élő koncert előadásban. A "Fellini - L'uomo dei sogni" című koncerten a filmzenéket a Harmonia Ensemble nagyzenekar szólaltatja meg;
– a "Bíbor eső", mely mintegy 40 villámgyors kosztüm- és karakterváltással idézi meg a 80-as évek pop-világát, az "MT Live" zenekar tolmácsolásban;
– "Azzurro" cím alatt minden idők legjobb olasz slágereit kapjuk a híres velencei "The Gondoliers" énektrió és az őket kísérő nagyzenekar előadásban. A zenekari hangszerelés annak a Simon Franglen-nek a munkája aki az Avatar, a Pókember és a Moulin Rouge filmzenéit is jegyzi;
– "Almost Blue", a modern jazz színe java, Miles Davis-től, John Coltrane-ig, Francesca Bertazzo kvartettje megszólaltatásában;
– "Az élet rózsaszínben" címmel Gilda Singer előadásában kelnek életre a 30-as, 40-es, 50-es évek Edith Piaf, Billie Holliday, Rita Hayworth, Marilyn Monroe, Audrey Hepburn és Juliette Greco slágerei (ingyenes);
– "Az asszony vörösben", a szerelem és szenvedély megidézése a legnagyobb slágerekkel, Maria dal Rovere vezető olasz énekesnő interpretációjában a Venezia Suona Red Band kísérete mellett (ingyenes);
– A "Black is black" mottójú est a blues, R&B és soul zene legjavát nyújtja át. Egy lenyűgöző amerikai-olasz kvartett muzsikál: a kaliforniai énekesnő Dejuana R. Logwood, alias MZ Dee, az olasz Maurizio Pugno gitáros vezette Hammond-orgonás trióval kombinálva (ingyenes);
– "Örökzöldek" címszó alatt Chiara Luppi olasz énekesnő a Venezia Suona Green Band kíséretében hozza el a pop-rock örök klasszikusait (ingyenes);
– A "Mardi Gras Colours Show" a karnevál zárónapjának estéjén híres olasz és nemzetközi sztárok koncertje.

A legszebb maszkok és jelmezek versenye a Szent Márk téren idén is több napos esemény. Lényegében február 2. szombattól 12. keddig, előzetes jelentkezés alapján, szinte bárki a Gran Teatro színpadára léphet a napi megmérettetéseken, késő délelőtt vagy délután. Ezen belül azonban február 7-10. között zajlik egy nagy előválogatós verseny is, melynek fináléja február 10. vasárnap 14:30-kor lesz.
A versenysorozat keretében február 8-án 16. és 17. óra között Kimonó bemutatóra kerül sor, melyre jegy váltása szükségeltetik. A ruhák, a zene, a tánc mind autentikus, egyenes Japánból.

 

Az Angyal és más dolgok repülése
Február 3. vasárnap, pontban déli tizenkettőkor aztán eljön a minden évek kötelező csúcs-attrakciója, az Angyal repülése a Szent Márk téren (il „Volo dell‘Angelo”). Az angyal érkezését várva, 11 és 12 óra között, a "Dózse csapatát" kiegészítendő, a nagy színpadon történelmi maszkokat viselő jelmezes csoportok parádéznak. Délben, miközben élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából leszáll az angyal. Az „Angyal” különféle formákat ölthet. Korábban egy fehér papírmaségalambot húztak le kötélen, majd egy török kötéltáncos sétált át a tér felett kifeszített kötélen. Később angyalruhába öltözött lányok libegtek lefelé egy kábelen, az utóbbi időben pedig többé-kevésbé ismert velencei hírességek hívják fel így magukra a figyelmet. Kivételt képezett 2006-ban Coolio, a fekete bőrű amerikai rapper. Belőle lett aztán a tipikus bukott angyal, mikor nem sokkal később dutyiba került kábítószertartás miatt. 2011-ben Silvia Bianchini, a 2010-es Mária ünnep győztese ereszkedett le a Campaniléből. Ennek a hagyományos karneváli produkciónak a gyökerei még a Velencei Köztársaság, a Serenissima idejére nyúlnak vissza, amikor egy ismeretlen látogató a Szent Márk tér harangtornyából egy kötélen szállott alá a tér közepére. A múltidézés részeként az Angyal, eredeti jelmezekbe öltözött hagyományőrző csoportok által életre keltett, a Dózse dicsőségére parádézó sokadalom közepette tiszteleg a Dózse előtt. A hatásos színpadi effektekkel felturbózott hangulatú téren végezetül a Dózse és az Angyal összeölelkezése hozza el az önfeledt felszabadultságot. A 2013-as Angyal amúgy nem más, mint a tavalyi Máriaverseny-győztes Marta Finotto lesz.
Nem csak a szamár és az angyal repül
Egy újabb lélegzet elállító szárnyalás...

Egyébként az Angyal Szent Márk téri repülése paródiájaként, február 10-én délben ismét megrendezésre kerül a Szamár repülése, Mestre-ben a Piazza Ferretto-n (a korcsolyapálya mellett), számtalan meglepetéssel fűszerezve. De hogy legyünk komolyabbak, vissza a Szent Márk térre, mert az Angyal-repülés február 10-én valóban megtöbbszöröződik (egyidőben a mestrei szamárral). Ekkor egy újabb látványos repülésre kerül sor a harangtoronyból a nagyszínpadra, a Gran Teatro közönségének lélegzetelállító élményben idézve meg a Serenissima korának reneszánsz repülő szerkezetei hagyományát, amikor még törökök, színpadias masinériák, hajók és állatok landolása dívott a Szent Márk téren. És hogy mindezt megkoronázzuk, a karnevál utolsó napján, február 12-én, kedden 17 órakor, épp csak frissen megválasztva a 2013-as Máriát, most kivételesen nem a toronyból szállunk alá, hanem fordítva, a színpadról a harangtoronyba röppen fel a bámész és szájtáti közönség feje felett a város jelképének számító Szent Márk Oroszlánjának egy hatalmas vászonra festett képmása, mintegy legőszintébb főhajtásképpen e szent jelkép előtt. A nagyszínpadon ekkor egy hagyományos velencei kórus ajkain felcsendül a Szent Márk-ot dicsőítő ének. A 12 ifjú Mária, közöttük az épp frissen megkoronáztatottal, 12 ifjú kadét oldalán tiszteleg majd a zászló előtt. Ez az esemény egy érzelmekkel mélyen telített búcsúztatója a Velencei Karneválnak.

A leglátványosabb karneválbúcsúztató, a Húshagyókeddi finálé, még aznap este a zárókoncert után (Mardi Grass), fél órával éjfél előtt az a csendes vízi parádé lesz, a nagy regatta, mellyel végérvényesen elköszön az ünnepségsorozat, amikoris a Rialto hídtól a San Marco negyedig gyertyákkal kivilágított gondolákon és más hagyományos evezős bárkákkal, csónakokkal ereszkedhetünk alá a Canal Grandén. Egy előre megváltott jegy 75 Euróba kerül, míg egy teljes 5 személyes gondola 350 Eurót kóstál. Velence egykor sötét volt és titokzatos, különösen éjszaka. Ezeket a letűnt korokat, vele a nesztelen és mélysötétbe burkolózó város rejtelmes hangulatát idézi meg a Vogata del silenzio. A motoros hajók teljes kiiktatása csak tovább fokozza a vízparton mellettünk ellebegő palota-homlokzatok keltette különös hangulatot. A fáklyákkal megvilágított part, a csendben suhanó hajók, gyertyafény reszketése a Canal Grande vízén, mindez így együtt álomszerű és egyedülálló Velence-élménnyé magasztosul. Amikor a hajóraj eléri a Punta della Dogana-t, papírgömbök ezreit engedik a magasba és jelképesen búcsút intünk a 2013-as eseménynek, a 2014-es viszontlátás reményében.


További programok - 2013

Gyertyás búcsú a Canal Grande hullámain
Húshagyókeddi finálé. A nagy regatta...

Egy szintén csak jegyváltás mellett igénybe vehető (pénztár a Szent Márk téren) egyórás személyes sétaszínház keretében tanulságos és izgalmas barangoláson vehetünk részt Velence titkos, rejtett zugaiban. A Codega-nak nevezett középkori szolgálókat, kik egykoron anekdotákat mesélve a nemeseknek és más jómódúaknak mutatták lámpásukkal az utat Velence sötét labirintusában, ma – a Serenissima Köztársaság korának rejtelmeibe elkalauzolva bennünket – színészek alakítják. A szerencsére (vagy sajnos) csak délelőtti, kora- és késődélutáni vezetések február 2, 3, 8, 9, 10. és 12-én vehetők igénybe, de sok egyéb meglepetés mellett még Casanovával is találkozhatunk a 30 eurós árért (ifjabbak fél áron, gyermekek ingyen), vagy egyebek mellett megszemlélhetjük egy ház falában azt a lyukat ahonnan az ördög minden valószínűség szerint előbújt egykoron.

A koradélutáni nagyszínpadi vegyes programok részeként február 2-án és 12-én 13. órakor a sokoldalú ZiganCafé project az élő zene, a varázslat, cirkusz és tánc egy sajátos elegyét vonultatja fel.

Február 3. és 13. között minden nap 10-18-ig látogatható a palazzo Zen-ben "A divat története" című kiállítás, melyen a Pietro Longhi Stúdió historikus ruhakölteményei szemlélhetők meg 10 Euróért. Ugyanitt 9-én egy 15 eurós koncertre is betérhetünk, azonban előírás, hogy erre csak – lehetőleg az 1700-as éveket idéző – jelmezekben ülhetünk be.

Február 9-én 15. órakor egy nagy, kosztümös, gondolás parádé hajózik le a Canal Grandén a Ca\' Giustinian-tól indulva egészen a Ca\' Sagredo-ig. Az igazi kozmopolita esemény a Velencei Köztársaság, a Serenissima korszaka előtt tiszteleg, amikor a város még egy létfontosságú összekötő kapocsként is funkcionált kelet és nyugat között. A végállomáson kellemes Angelo Manzotti koncert, majd a Palazzo csodálatos báltermében felkínált koktél koronázza e múltidéző csemegét.

A "Zenei oroszlánkölykök" címmel futó 4. Nemzetközi Gyerek Karnevál részeként február 2. és 12. között naponta 10-18-ig ingyenes programok várják a kisgyermekeseket.

A jól bevált korcsolyapályák természetesen a karnevál alatt is végig a rendelkezésünkre állnak. A megszokott helyen, a velencei Campo San Polo közepén felállított ovális jégpálya már december elejétől nyitva tart, így korcsolya-faluként a karneváli attrakciók részeként január 26-tól egészen február 17-ig folyamatosan üzemel. Korcsolya a helyszínen bérelhető. Eleinte hétköznap délután 3-tól, később már 1-től este 7-ig, pénteken 9-ig, hétvégéken délelőtt 11-től este 9-ig tart nyitva, de a karnevál előrehaladtával a hétköznapi nyitvatartás is fokozatosan kibővül a hétvégi nyitvatartási rendhez igazodva.
A korcsolyapályát egyébként a Tempo papír zsebkendő gyártó szponzorálja és ha már így tett, hát a velencei pálya mellé felhúzott egy 3 méter magas gigantikus hó-gömböt, mely február 8. és 14. között látogatható 11-től este 8-ig. Lehetőség nyílik a gömb körül a fotózkodásra, és ha megosztjuk a képeket a közösségi portálokon akkor bizony nyerhetünk egy varázslatos utazást Lappföldre, esélyt szerezve ezáltal, hogy megcsodálhassuk az északi-fényt.
Mestre szívében a Piazza Ferretto-n és még a Giardini di Via Piave-n üzemel további két koripálya, szintén február 17-ig (mindhárom a Velencei tél programsorozat részeként már december elején megnyitva), nagyjából a velenceihez hasonló napi nyitvatartásokkal (néha kicsit szűkebb idősávokkal), a korcsolyázást itt is gazdag szórakoztató programkínálattal kísérve.


Velencei Karnevál 2012. február 11. – február 21.
A látványos előkarneváli vízi felvonulás a Canal Grandén
Velencei ünnep. Az előkarnevál része a látványos vízi felvonulás a Canal Grandén...

Az idei mottó – „Színház az élet. Mindenki álarcot visel” (La vita è teatro. Tutti in maschera) – jegyében a lagúnák városának összes utcáján és terén szinte a nap minden szakában jelmezes emberek táncolnak és énekelnek. A színes nyüzsgésbe vágyó velenceieket és turistákat számtalan rendezvény és változatos program várja, melyek az éttermekben tartott kisebb karneváli buliktól kezdve a paloták híres álarcosbáljaiig terjed, és természetesen a Szent Márk téren és környékén sűrűsödnek leginkább az események.


 

Előkarnevál

Már a hivatalos programok előtt egy héttel, február első hétvégéjén kisebb előünnepségeket, úgynevezett előkarnevált tartanak. Ennek keretében február 4-én szombaton déli fél egykor a Szent Márk téren színielődás zajlik, egyfajta főpróba – Velencében az élet egy élő színház címmel, este 6-kor pedig bor folyik a kutakból a Piazzetta San Marcón.

Másnap de. 10 órakor kezdődik a Velencei Ünnep, a Festa Veneziana – egy látványos vízi felvonulás a Canale Grandén San Marcótól Cannareggio irányába. A gondolákat vidám jelmezekbe öltözött résztvevők töltik meg, de a nézők sem unatkoznak. Természetesen számos előbuli tarkítja már ezt a hétvégét is, és egész nap működik a korcsolyapálya a város második legnagyobb terén, a Campo San Polón. Ez de. 11-től egészen este 9-ig tart nyitva. Körülötte a karácsonyi vásárra emlékeztető falu, helyi ételekkel, italokkal, vásárral. Február 10-én, pénteken este 9-kor kezdődik egy több napos balkán zenei fesztivál a Teatro La Fenicében.

Főszezon

Az igazi velencei karnevál február 11-én szombaton délelőtt 11-kor veszi kezdetét a Szent Márk téren. Ekkor nyílik meg a nagyszínpad az artisták részvételével, és ezzel egyidőben előadják az előző szombaton bepróbált sétáló látványszínházat. A legszebb maszkok és jelmezek bemutatkozása és versenye ugyancsak a téren naponta két alkalommal tekinthető meg. (Minden nap megválasztják a győzteseket, akik a díjukon kívül részt vehetnek a későbbi döntőkben.)

Szombat délután 4 óra tájban érkezik a térre a hagyományos Mária ünnepi menet, az előző hetekben kiválasztott 12 szépséges hajadonnal, akik közül a szépségversenyen megkoronázzák Velence legszebb hölgyét. A „Máriákat” történelmi jelmezekbe öltözött hagyományőrző csoportok és utcai zenészek kísérik. A menet 14 órakor indul a San Pietro di Castello negyedből, ahol lovagi játékokat is rendeznek.

A fesztivál megnyitóünnepsége este 7-kor kezdődik a Szent Márk téren. Maszkos táncosok szórakoztatják a közönséget, a zenéről dj-k gondoskodnak, énekversenyt tartanak, majd 9-kor nagy élő zenei koncert veszi kezdetét.

Másnap, 12-én vasárnap, pontban 12 órakor kezdődik az angyal repülése a Szent Márk téren (il „Volo dell‘angelo”).
Miközben élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából leszáll az angyal. Az „angyal” különféle formákat ölthet. Korábban egy fehér papírmaségalambot húztak le kötélen, majd egy török kötéltáncos sétált át a tér felett kifeszített kötélen. Később angyalruhába öltözött lányok libegtek lefelé egy kábelen, az utóbbi időben pedig többé-kevésbé ismert velencei hírességek hívják fel így magukra a figyelmet. Kivételt képezett 2006-ban Coolio, a fekete bőrű amerikai rapper. Belőle lett aztán a tipikus bukott angyal, mikor nem sokkal később dutyiba került kábítószertartás miatt. 2011-ben Silvia Bianchini, a 2010-es Mária ünnep győztese ereszkedett le a Campaniléból.
Az angyal röpte után különféle színpadi programok zajlanak a Szent Márk téren. A legszebb maszkok 11 és 15 órakor mutatkoznak be.

Este 7-kor kezdődik Az angyal estéje a téren, amikor egy újabb élőzenei koncert keretében bemutatkozik az „angyal” is.

Innentől kezdve nagyjából minden nap megismétlődik a kötelező program: 11-kor és este 7-kor a nagyszínpadi előadás, 11-kor a mozgó színház, 11-kor és 16 órakor a legszebb maszkok és jelmezek bemutatkozása a Szent Márk téren, 11-től 21 óráig a jégfalu a Campo San Polón.

A maszk- és jelmezverseny elődöntőit február 16-17-18-án 11 és 16 órakor, illetve 19-én 11-kor tartják. A döntőre 19-én vasárnap délután fél háromkor kerül sor.


További programok - 2012

Maszka-pár a Szent Márk téren. Nappal is hátborzongató
A legszebb maszkok versenye naponta kétszer látható a Szent Márk téren...

Zene mindenkinek – gyermekcsoportok zenés bulija (február 4, 11, 18-án, du 3-kor).

Gyermekjátékok – február 19-én (játék és ajándék a Campo San Giacomo dell\'Oriónál).

Velencei hagyományőrző ének- és tánccsoportok bemutatója (Campo San Giacomo dell\'Orio, február 11-én és 18-án, szombat du 4-kor).

Folytatódik a balkán zenei fesztivál (naponta fél négykor a La Fenice színházban). A velencei kaszinóban Casino Burlesque címmel és a velencei színházakban karneváli előadásokat tartanak, a Serenissimi Színházban pedig érdekes színháztörténeti kiállítás tekinthető meg hétköznapokon reggel 9-től este 6-ig (pénteken du. 2-ig).

A konzervatóriumban minden délután karneváli hangulatú komolyzenei előadásokat tartanak, a Casa del Cinemában pedig karneváli filmfesztivált (Jacques Tati, Federico Fellini és a mozi más nagyjainak filmjeivel).

Bál a Szent Márk téren és a Campo San Giacomo dell\'Orión (február 18 szombat, 19 órakor) – a bálozók ugyanúgy táncolnak, mint a fényes palotákban.

Komolyzenei koncert sztárszólistával a Szent Márk tér nagyszínpadán (február 19 vasárnap, 19 órakor).

A karnevál hangjai - templomi koncertek február 21-én, kedden (21 óra San Rocco, 22 óra San Girolamo templom).

Álarcosbálok
A palotákban és a patinás szállodákban rendezett álarcosbálok továbbra is "a" társasági események. Általában este 9-kor kezdődnek, és borsos árú belépőjegyeik ellenére igen népszerűek.
Dandolo palota: „Karneváli álom” – febr. 11.
Hotel Danieli: „Il Minuetto” barokk táncestélyek – febr. 11., 12., 17. és 19.
Hotel Danieli: "Venezia Romantica bál - febr. 21.

Az autentikus 14. századi Pesaro Papafava palotában:
– Dolce Carneval bál – febr. 14-én. Program: börleszkek, komédiák, revü
– A dózse feleségének bálja – febr. 18-án. Program: Három tenor
– Bizet: Carmen – febr. 20-án

Az előkelő Pisani Moretta palotában:
– „Tiepolo” bál – febr. 16.
– A dózse bálja – febr. 18. (a világ egyik legexkluzívabb jelmezbálja)
– „Mascheranda” bál – febr. 19-én

Húshagyókeddi finálé – a karnevál záróeseményeként február 21-én éjjel fél tizenkettőkor indul a nagy regatta. Gondolák és evezős csónakok siklanak a Rialto-hídtól a San Marco negyedig, a partot fáklyákkal világítják meg. (Gondola-bérlet max. 5 főre 350 euro.) A megérkezéskor papírgömbök ezreit engedik a magasba. Egy csendes, bensőséges hangulatú búcsú Velencétől és 2012-es a karneváltól.


Velencei Karnevál 2011. február 26. – március 8.
A 2011-es velencei karnevál angyali röpte Silvia Bianchini előadásában
Az angyal röpte. A 2011-es velencei karneválon így lebegett le a harangtoronyból Silvia Bianchini, az előző évi Mária ünnep szépségkirálynője...

Mivel 2011-ben a farsang utolsó napja március 8-ára, a Nemzetközi Nőnapra esik, ezért az ez évi karnevált a nőknek szentelték. Különösen egynek: Sissinek, az osztrák császárnénak, vagyis a mi Erzsébet királynénknak, akit a 19. század egyik legelegánsabb stílusikonjaként tisztelnek Velencében is. A karnevál mottója, az Ottocento is az 1800-as évekre utal. Az olasz egyesítés 150. évfordulója a fesztivál egyik fő témája. A hangulat felidézéséhez Luchino Visconti 1954-es Érzelem (Sense) című filmjét használják fel, melynek romantikus szerelmi története az olasz polgárháború idején, az osztrákok által megszállt Velencében játszódik.

Az előkarnevál szokás szerint már egy héttel a hivatalos megnyitó előtt, tehát február 19-20-án zajlik.

A Velencei Ünnep: óriási piknik február 20-án 10 órától a Rio di Cannaregio csatorna mentén sok-sok meglepetéssel kicsiknek és nagyoknak. És finom falatokkal.

Az igazi karnevál február 26-án veszi kezdetét este kilenckor a megnyitó ünnepéllyel.

Másnap, 27-én vasárnap, pontban 12 órakor kezdődik az angyal repülése a Szent Márk téren (il „Volo dell‘angelo”).

Miközben élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából leszáll az angyal. Az „angyal” különféle formákat ölthet. Korábban egy fehér papírmaségalambot húztak le kötélen, majd egy török kötéltáncos sétált át a tér felett kifeszített kötélen. Később angyalruhába öltözött nők libegtek lefelé egy kábelen, majd jöttek a meglepetések. 2006-ban például Coolio, a fekete bőrű amerikai rapper ereszkedett le a Campaniléból. Na belőle lett aztán a tipikus bukott angyal, mikor nem sokkal később dutyiba került kábítószertartás miatt.

Az angyal röpte után különféle színpadi programok zajlanak a Szent Márk téren.


További programok - 2011

A 2010-es velencei karnevál Mária ünnepének szépségkirálynője
Silvia Bianchini, a 2010-es Mária ünnep szépségkirálynője...

Mária-ünnep: február 26-án 14 órától a San Pietro di Castello negyedben - lovagi játékok, kosztümös történelmi parádé, utcai zenészek stb. Megérkezés a Szent Márk térre kb. 16 órakor. A szépségversenyen megkoronázzák Velence legszebb hölgyét.

A karnevál és Velence történelme: történelemidézés febr. 27-én vasárnap du. 17 óráig a Szent Márk téren.

Szabadtéri színház a Piazetta San Marcón – különféle előadások délutánonként csütörtöktől vasárnapig.

Campo Santa Margherita – tűzszínház csütörtöktől vasárnapig.

Ba-rock királynők – A dózse zenéje: a poptól a jazzig. Az Europa & Regina luxushotel nagytermében. – március 4-én 21 órától.

A legszebb maszkok versenye: március 3. csütörtök, március 4. péntek és március 5. szombat naponta 12-től 14 óráig, és 16 órától 17 óráig. A döntő: március 6. vasárnap 15 órától. Helyszín: a Szent Márk tér. Vasárnap két győztest hirdetnek, egyiket a karnevál legjobb maszkja, a másikat a legjobb 19. századi stílusú maszk kapja.

Tangó- és keringőestek a Szent Márk téren – esténként 20 órától.

Gyermekkarneválok a San Polo negyedben február 26-tól március 8-ig, naponta 15 órakor.

Álarcosbálok (általában 21 órai kezdettel) >>
Dandolo palota: „Karneváli álom” – febr. 26. és márc. 5.
Luna Hotel Baglioni: Hold maszkabál – febr. 26. 18:30-tól
Hotel Daniel: „Il Minuetto” táncestély – febr. 26., 27., márc. 4., 6.
Zenobio palota: „A pezsgő estélye” - Casanova bálja – márc. 4. 19 órától
Hotel Danieli: „Venezia Romantica” bál – március 8-án.

Az autentikus 14. századi Pesaro Papafava palotában:
– Seranissima-bál: február 26-án. Program: Verdi: Traviata
– Harlekin-bál és Commedia Dell‘arte – febr. 27-én
– Dolce Vita bál – márc. 3-án. Program: 19. századi börleszkek, komédiák, revű
– A dózse feleségének bálja – márc. 5-én. Program: Rossini: Sevillai borbély
– Víg özvegy bál – márc. 6-án. Program: Lehár: Víg özvegy
– A herceg bálja – márc. 8-án. Tisztelet a nőknek. Program: Strauss, Verdi, Offenbach zenéje.

Az előkelő Pisani Moretta palotában:
– „Tiepolo” bál – márc. 3-án
– A dózse bálja – márc. 5-én, „Mert varázslatos az élet” címmel
– „Mascheranda” bál – márc. 6-án
– Nagy nemzetközi karneválzáró bál – márc. 8-án, 20 órától.

Húshagyókeddi finálé – a karnevál záróeseményeként március 8-án éjjel indul a nagy regatta. Gondolák és evezős csónakok siklanak a Rialto-hídtól a San Marco negyedig, a partot fáklyákkal világítják meg. A megérkezéskor papírgömbök ezreit engedik a magasba. Egy csendes, bensőséges hangulatú búcsú Velencétől és a 19. századtól.


Velencei Karnevál 2010. február 6. – február 16.
Coolio a 2006-os karnevál azóta bukott angyala
Coolio, a rapper, amint 'angyalként' száll alá a harangtoronyból...

Az előkarnevál február 6-án veszi kezdetét, este kilenckor a megnyitó ünnepéllyel. Akik szeretnek hajnalig táncolni, ezen a szombaton a Terrafermában nagy nyitóbulin vehetnek részt.

Másnap, 7-én vasárnap, pontban 12 órakor kezdődik az angyal repülése a Szent Márk téren.

Miközben élő zene és konfettieső kíséretében tarka léggömbök szállnak az ég felé, a Szent Márk templom harangtornyából leszáll az angyal. Az „angyal” különféle formákat ölthet. Korábban egy fehér papírmaségalambot húztak le kötélen, majd egy török kötéltáncos sétált át a tér felett kifeszített kötélen. Később angyalruhába öltözött nők libegtek lefelé egy kábelen, majd jöttek a meglepetések. 2006-ban például Coolio, a fekete bőrű amerikai rapper ereszkedett le a Campaniléból. Na belőle lett aztán a tipikus bukott angyal, mikor nem sokkal később dutyiba került kábítószertartás miatt.

14 órától különféle színpadi programok zajlanak a Szent Márk téren.


További ünnepségek - 2010

Maszkabál

Mária-ünnep: 7-én vasárnap 15 órától a San Pietro Sestiere Castello negyedben - lovagi játékok, kosztümös történelmi parádé, utcai zenészek stb. A szépségversenyen megkoronázzák Velence legszebb hölgyét.

A karnevál mint Velence történelme: 7-én és 14-én vasárnap 13 órától.

A Velencei Ünnep: 7-én és 14-én 11 órától a Rio di Cannaregión sok-sok meglepetéssel kicsiknek és nagyoknak. És finom falatokkal.

Szabadtéri színház a Piazetta San Marcón – különféle előadások csütörtöktől vasárnapig.

Campo Sant Margherita – tűzszínház csütörtöktől vasárnapig.

Drag Queen Beauty Pageant – a híres transzvesztita-show és szépségkirálynő-választás a Szent Márk téren február 12-én, pénteken 21 órai kezdettel.

A legszebb maszkok versenye: február 11-től 14-ig du. háromkor. A döntő 14-én szintén 15 órakor.

Tangóestek a Szent Márk téren – február 13, 14., 15. szombat-vasárnap-hétfő 21 órától.

Húshagyókeddi finálé – a karnevál záróbulija a hagyományos koncerttel a Szent Márk téren február 16-án, 20 órától.



Velencei Karnevál 2010
A teljes mérethez kattints a képre!

Álmomban se jöjjön elő!
Tipikus velencei maskara - selyemköpeny, csipkés kámzsa, tollbokréta és álarc (amely a fehérre festett arcon a szájat szabadon hagyja)
Cikkajánló
Olvasta: 30278
Hozzászólások (8)Add Comment
...
Írta: Öcsi, 2010.02.02. 14:51
Huhú! ezt igy naggyon megnézném magamnak asszem kimegyünk
szép város
Írta: Pindur, 2010.02.04. 21:41
mi voltunk 5 éve meg utána 2szer de már nyáron is. akor is volt karnevál ,de nemis csak az szép Velenceében. Vannak csomó olyan helyek nagyon tutik , amik nem annyira ismertek a turistáknak még nyáron is alig voltak. ja és Velence nem mindenüt viz meg csatorna és egy csomó szép meg régi száraz tér meg utca van benne . Erröl se tudtam mig saját szemmel nem láttam!
franko
Írta: franko, 2010.02.14. 17:57
a francnak se kel a sok büdös csatonájuk inkáb ithol maradok maj nyáron megyek nyarani
...
Írta: busman0102, 2010.02.21. 21:29
nem kell odameni akinek nemteccik!! mondjuk énse nagyon mennék ijen b..ik közé De külöben lehet hogy érdekes. meg a velemcét én megkukolnám, naná hogy inkáb nyáron. engem nem zavarnak a csattornák. ha ök kibirják 1000 éve akkor nemlehet ojan sz.r
...
Írta: Bea, 2011.02.21. 14:41
Legyenek szivesek cenzuràzzàk a hozzàszòlàsokat!
...
Írta: Popóka, 2011.03.03. 17:44
Ma éjjel indulunk és vasárnap jövünk haza. Már alig várom!
Írígység
Írta: timur, 2011.03.03. 19:38
De jó nektek. Én is mennék, de már lecsúsztunk...
...
Írta: amalfi, 2013.01.28. 12:25
Az idén túl rövid a farsang. Már januárban elkezdik a karnevált. Nem baj, úgyis előbbre jöttek az évszakok:)

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
Utolsó frissítés ( 2017.06.21. )
 
Következő cikk >
Ajánló

Csipkerózsika a parkok között

Enyhén szürrealista film-elégia a legnagyobb pesti park, a Népliget két arcáról, a pezsi blogger kamerája által megidézve. A 2010-es forró nyár néha libabőrösen magányos sétányaiba beleálmodott 2009-es fesztivál-emlékképekkel (a lá Cortazar-Antonioni).
A 2011. szeptember 2-4. között ismételten megrendezésre kerülő SzeptEmber Feszt 2010-ben a legsikersebb évadját zárta. A tavalyi programokról és a Népliget történetéről
itt olvashatsz >>

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!