Pesti Zsibongó

2024. április 20. szombat
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow SZÍN-tér arrow Kultur-dzsem arrow Itt a világvége...
Itt a világvége...
Írta: Libisch Károly   
...illemtana. Kell ez nekünk?
Meszlényi Attila: A világvége illemtana
Kell ez nekünk?

Érdeklődéssel vettem kézbe Meszlényi Attila A világvége illemtana – Túlélőkönyv című, 2008-ban megjelent művét. Tettem mindezt, mert – bár polihisztor szerzőjéről barátomtól már hallottam – a könyv címének szavai irritáltak. Hogyan lehet a világvége eseményeinek illemtana? Ki mer – akar? – ilyenkor túlélni? Kíváncsi lettem, és belelapoztam.

Majd végigolvastam, ugyanis az irritáció olyan fokú lett, hogy időnként elcsodálkoztam: Meddig lehet a leírtakat még fokozni? Olykor meg bosszankodtam is. Mert ez az írás a környezetéért aggódó olyan állampolgár eszmerendszere, aki a felvetett problémákra válaszokat is akar, mer adni. Egy aggódó lélek kiáltása és – pro vagy kontra – olyan hülyeséggyűjtemény is egyben, amely véresen komoly. A világ konzumfogyasztó embermasszája gondolattalan környezetkárosítóiról van szó, a jóléti világ polgárairól. Tetszik vagy nem – rólunk! Életünkről, viszonyainkról, gondolatainkról. Mindarról, amit az EMBER tesz, okoz. Tudatosan vagy tudattalanul, öntudatlanul. Ki-ki választása(?!) szerint.

2009 őszén ment a mozikban egy angol filmutópia: „A hülyeség kora". Ebben a jelen környezeti ártalmainak utóhatásaként egy élhetetlen bolygó képe, a Föld jövőképe tárult elénk. A filmmel ellentétben Meszlényi nem vázol fel jövőképet, csak leírja az általa károsnak vélt dolgokat, és azoknak a szükséges és megvalósítandó ellentétét: az „illemtant”. Olykor gyakorlati illemtannal szolgál, máskor csak vágyakozik. Etikai oldalról közelít, de nem ad egységes erkölcsi szabályokat. Egyes gondolatai még a környezettudatos kisebbség lelkesedését sem mindig válthatják ki, mert a szerző olykor agyament ötletekkel kápráztatja el gyanútlan olvasóját.


Címszavak a könyvből: Egészségmegőrzés, Tisztaság, Táplálkozás, Termelés, Fogyasztás, Háztartás, Életmód, Kultúra, Lelki élet, Illetlen nézetek stb. Először vegyünk néhányat a számomra „necces"-nek tűnő kijelentéseiből.

Az Egészségmegőrzés fejezetben azt tanácsolja: „Igyekezz minél egészségesebben élni!", mert: „A beteg ember eltartásának és ápolásának a terhét az egészségesek viselik, s kezelése súlyos létterheléssel (környezetterheléssel) jár. A kórház felettébb szennyező üzem." Azon kívül persze, hogy Meszlényi Attilának igaza van; mindjárt nekem is lelkiismeret-furdalásom lesz. Mintha a mellrák vagy prosztatarák kialakulása, az influenza vagy a bárányhimlő ettől a tudatos választástól (nota bene: holnaptól egészséges leszek!) függene. Vagy a létminimum alatt élő polgártársainknak sürgősen meg kéne tanítani a helyes étkezési és tisztálkodási szokásokat? Hogy Afrikáról ne is beszéljek (bár szerzőnk alapvetően csak euro-atlanti szemszögből szemezget).

Kólaivás, chips-zaba...

A Táplálkozás fejezetben leírja: „A túltápláltság illetlen", mert: „Arról árulkodik, hogy fölöslegesen használod közös erőforrásainkat, nyomós ok nélkül, magadnak is kárt okozva." – És ha egyszerűen csak hormonbeteg az „illetlen” illető?

Vagy amikor a tisztítóeszközök használatának illetlen módozatairól szól, azt javasolja, hogy társasági összejöveteleken üvegből igyunk, mert a mosószerek így nem terhelik a környezetet. Továbbá pedig: „Ne kólázz!", mert „A kóla nem csupán egészségtelen ital, hanem immár jelkép is: egy élet- és világrend-formának, a multinacionális vállalatok könyörtelen tőkeharcra, szeméttermelésre és fogyasztói agymosásra épülő világuralmának jelképe." Most tekintsünk el e gondolatsor úttörő- vagy hippiromantikájától, igazságtartalma mellett sem ez volna a kólázás elvetésének a fő indoka.

Ha valaki azt hiszi ezek után, hogy a könyv politikai szélsőségek, vágyálmok stb. gyűjteménye, esetleg megvalósíthatatlan és kretén ötletek tárháza, az merőben téved. Meszlényi ugyanis rendszert épít fel az általa illemtannak nevezett cselekvés- és magatartásmódokból, hogy egy bolygó – a Föld! – túlélését biztosítsa az emberiség ellenében. A gondolkodó, tevő emberhez szól, aki el akarja kerülni, túl akarja élni a globális katasztrófát.

Megfontolandó gyakorlati tanácsokat kapunk, még akkor is, ha a tanácsok ideológiai megalapozása olykor némi tudományos vagy logikai blikkfangot, esetleg szimpla tájékozatlanságot is tartalmaz. Tehát javaslom, tekintsünk el az említett kritikáimtól, és annak olvassuk el a könyvben leírtakat, aminek az író szánta. Egy, a világ dolgairól egységben gondolkodó, azért tenni is akaró ember olyan ötletgyűjteményének, amely már a legkisebb jószándék és akarat megléte esetén elfogadható javaslatot is tud adni; olykor valós kiutat mutatni a környezetéért tenni is akarónak.
A kötet szerzője: Meszlényi Attila

Bevallom, én e könyv tanácsai nélkül sem veszek már jó ideje filteres teát (bár a boltok és a gyártók tudatosan és egyre intenzívebben akadályozzák ezen szándékom megvalósítását), de például e könyv hatására mondtam le az egyes ajándékok becsomagolásáról, ami valójában teljesen felesleges energia- és anyagpazarlás. Vegyük számításba, hogy a tanácsok nagyobbik részének megfogadásával az olvasó bizonyos mértékig megnehezíti saját jelenkori életét. (Mint én is, aki már csak a 8-10. boltban, ott is a leghátsó polcon találom meg a kívánt teámat.) De higgyék el, Meszlényi Attila néha olyan dolgokat is leírt könyvében, amelyek eszünkbe sem jutnának nélküle. Nem kell mindenben egyetérteni, elfogadni, de mindig érdemes elgondolkodni a felvetett problémán.

Ezt a könyvet az fogja elsősorban elolvasni, aki bizonyos „józan tudattal" rendelkezik, csak éppen nincs komoly döntéshozó helyzetben. Viszont a döntéshozók tesznek Meszlényi úr „nyavalygásaira” – mert az utóbbiaknak a leírtak azok. (Leegyszerűsítve: „pénz beszél” stb.) Ezért a Meszlényi-féle túléléstant különösen a cinikus döntéshozóknak ajánlanám. Hadd gondolkozzanak józanul ők is. Talán közülük is tud vagy akar valaki értve olvasni.

Értve?


Meszlényi Attila

A kötet szerzője 1954-ben született Budapesten. Érettségije után (budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, alkalmazott grafika szak) hol kényszerpályán, hol önkéntes polihisztorként tevékenykedett. Volt pék, forgácsoló segédmunkás, kőszobrász, dekoratőr, vízóra-leolvasó, vízvezetékszerelő, amatőrfilmes. Később animációs filmeket rendezett a Pannónia Filmstúdióban (a Frakk-sorozatban); a tervezőgrafika és könyvgrafika területén dolgozott. Mintegy kétszáz könyvhöz készített borítótervet, illusztrációkat; számos diafilmet rajzolt; alkalmanként más tervezőgrafikai megbízásokat is vállalt. 1983-ban megalakította a Musica Profana régizene-együttest, amelyben 1993-ig barokk furulyán és musette-en játszott. 1987-től Közép-Európa vadon élő madarait és emlőseit kezdi festeni; országos kiállítások, képzőművészeti biennálék rendszeres résztvevője. Főként állatokat, állati és növényi maradványokat fest akvarellben és olajban. Alapítója és máig (20 éve) vezetője a ma Gondolkodókör-nek nevezett szellemi műhelynek. Számos könyv és publikáció, zenemű szerzője. Tevékenységeiért több díjjal is jutalmazták.

Cikkajánló

Libisch Károly további írásai a Pezsin

Olvasta: 16071
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Boros Csaba: Sose ébressz fel

Republic, Győr - 2009
>> Véresen komolyan gondolták – Boros Csaba interjú

Élt 27 évet

Amy Winehouse

Kattints sorban a képekre!

Pezsi Tipp!
A kis képekből megnyíló cikk-kártyákon, hogy követhesd e rövid kis 27 esztendőt, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyílgombjával lépegess előre (a nyílgombbal visszafelé is haladhatsz). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!