Pesti Zsibongó

2024. április 18. csütörtök
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow SZÍN-tér arrow Kultur-dzsem arrow L`art pour l`art a Kertben
L`art pour l`art a Kertben
Írta: Bogdán Éva   

A futball-EB döntőjét nézted, ahol egyetlen árva gól esett? Na ehhez képest a L`art pour l`art Társulat számolatlanul rúgta a gólokat a mérkőzés ideje alatt a Bókay-kertben. És tudod mit? Még a meccs poénját is lelőtte! Életemben nem fogom elfelejteni.

Persze sejteni lehetett, hogy a dolog nem maradhat titokban. Mégis voltunk páran, akik naivan úgy kalkuláltunk, hogy előbb szépen megnézzük a L`art pour l`art előadását, utána meg otthon a meccset ismétlésről. És persze erősen bíztunk abban, hogy az eredményről semmiképp sem szerzünk idő előtt tudomást, mert az jelentősen lecsökkentené a mérkőzés élvezeti értékét.

LPL a kertben
A L`art pour l`art társulat a kertben

Naná, hogy a Társulat az első adandó alkalommal „kikotyogta”, hogy Torres góljával egy nullra vezetnek a spanyolok. Kegyetlenek ezek a humoristák, tényleg. Humorban nem ismernek tréfát.

Már eleve azzal kezdték, hogy bejöttek terepszín ruhában és megtámadták a közönséget. Majd magas fokú intelligenciájukkal rögtön felmérték, hogy sokszoros túlerőben vagyunk, mire megadták magukat és megpróbáltak együttműködni velünk. Ez már csak azért is dicsérendő tett volt a részükről, mert a Társulat legújabb színházi estjén nem kevesebbre vállalkozott, „mint az erőszak feltartóztathatatlanul terjedő, mindannyiunk lelkének legmélyebb üregeibe lehatoló tarackgyökérzetének kihuzigálására”.

No, hát a hangulatos Bókay-kert éppen alkalmas helynek látszott a gyomirtásra. Vitathatatlan tény, hogy miközben a figyelemreméltó színészi képességű Laár András mint Költő „hozzászólt”, vagy pláne mint rocksztár parádézott, a kacagás olyan rázkódást okozott bennünk, hogy tényleg kezdte meglazítani a tarackgyökérzet körüli, már-már megkövesedett termesztőközeget.

És akkor bejön Pandacsöki Boborján mint Idegen légy, és selypeg és riszál, és nem arra felel, amit kérdeznek tőle, de ez nem is baj, mert hülye kérdésre a lehető legjobb válaszokat adja.

Aztán Dolák-Saly Róbert leveti magáról Boborján kezeslábas légy-jelmezét, hogy pár perccel később már a súlyos ízléscsorbulásban szenvedő, zsíros hajú, kinyúlt pulóveres ötletológus, vagyis Naftalin Ernő formájában térjen vissza, karján az obligát bevásárló szatyorral. Na ő aztán tudja, hogy mi kell a nőknek! És mindjárt el is magyarázza.

Ha eddig azt gondolták, hogy a nőknek jó párkapcsolat kell, ez csak azért van, mert nem beszélnek újmagyarul. Naftalin nyilván beszél, sőt olyan magas fokon műveli az össze-vissza hangsúlyozás vadiúj művészetét, hogy erre alapozta legújabb elméletét is: a nőknek jó pár kapcsolat kell. Micsoda különbség! Kell nekik egy férfi, aki gyengéd, és egy, aki erős. De ahhoz, hogy ez a pár kapcsolat működjön, kell még egy férfi, aki gazdag. Így jön létre az ideális jó pár kapcsolat és egyúttal a Társulat legújabb műsorának címe: Két féri, egy nő és egy férfi. A többit már nem árulom el, tessék elmenni és megnézni, hogy ők négyen hogyan forgatják a „humor” fantázianevű biológiai fegyverüket a kertművészeti harcban.

Miután jól kiröhögtük magunkat, bíztunk benne, hogy az a Torres-gól is tréfa volt. Hazafelé a buszmegállóban egy biciklista húzott el mellettünk kezében mobiltelefonnal. Egy nulla a spanyoloknak – üvöltötte. Püff neki! Erre mondaná a L`art pour l`art, hogy mindenki a maga sorsának a pogácsa...


Kapcsolódó cikkek
Két férfi egy nő
Olvasta: 13580
Hozzászólások (4)Add Comment
Kár
Írta: Ildi, 2009.02.21. 16:51
Kerestem valami új hírt vagy újdonságot az LPL házatájáról ,de csak a Laár András blogjába ütköztem bele. Kár hogy annyira előtérbe kerül az életmódja - a vegaság meg valami okkult kulimász - ami szerintem rontja az image-ét, mert amúgy kiemelkedő entertainernek tartom. Hát sajnos nem tudok rá jó magyar szót. - Azt mégsem írhatom,hogy "szórakoztatóipari dolgozó". Mondhatnók - előadóművészi kvalitással megáldott szellemes , egyénien gondolkodó alkotó, de nem kéne neki emellé még életmód-agitátornak is lenni. Ezt erősen érzem (azzal együtt,hogy kedvelem őt is meg az LPL-t is).
...
Írta: Tom, 2009.04.19. 14:47
Azért a Laár a Kft-ből is kiveszi a részét. Amúgy van új hír róluk - beindult az új előadásuk, az Anyám tyúk. Még nem láttam, tehát véleményem sincs róla.
...
Írta: szevasz topol, 2009.05.11. 22:33
mi láttuk az Anyámtyúkot Lőrincen. asszem kezd lefáradni a társulat, mondjuk a Laár meg a Dolák még mindig nagyon erös,de a többi részen volna mit csiszolni.
LPL a Rózsában
Írta: baliko, 2010.11.26. 23:38
Lefáradt-e az LPL? Most megint lesznek a Rózsában Lőrincen, frankó hely, egy aranyos kis színház, ideális a műsoruknak és talán már beérett az Anyám tyúk is. gyertek, ez jó buli lesz, amoylan adveni ökörség...

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Boros Csaba: Sose ébressz fel

Republic, Győr - 2009
>> Véresen komolyan gondolták – Boros Csaba interjú

Élt 27 évet

Amy Winehouse

Kattints sorban a képekre!

Pezsi Tipp!
A kis képekből megnyíló cikk-kártyákon, hogy követhesd e rövid kis 27 esztendőt, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyílgombjával lépegess előre (a nyílgombbal visszafelé is haladhatsz). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!