Pesti Zsibongó

2024. március 29. péntek
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Campus
Írta: Libisch Károly   

Dvořák – nem középiskolás fokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar nem először lépett fel a Szolnoki Főiskola központi elosztócsarnokában. Sőt, a tavaly elkezdett esteket az idei évre már bérletbe is foglalták. A Campus-bérlet harmadik előadását hallgathattuk meg 2010. április 19-én; Dvořák-estet hirdettek, Kelemen Barnabás hegedűművész részvételével.
A Szolnoki Szimfonikusok
A Szolnoki Szimfonikusok a főiskola halljában, Izaki Maszahiro vezényletével

A Campus a modern építésű főiskola zárt belső tere, körbefutó erkélyekkel, és mintegy három emeletnyi belmagassággal. Tulajdonképpen egy elosztó és gyülekezőterem, melyet az iskola vezetése kulturális célra is hasznosítani szokott (rendezvények, koncertek stb.), így a szimfonikus zenekar is otthonra lelt az alapvetően kockát közelítő légterű teremben. A termet tehát nem hangversenyekre tervezték, és ez az adott művek bizonyos részeinek „élvezeti értékét” erősen csökkentette. Mert a mélyhangok (pl. a bőgőkön, a tubán stb.) igencsak megzengették a termet, a magas regisztereknek viszont hiányzott a terelés; a hegedűk vagy egyes fúvósok hangja elszállt a térben. Ezt éreztem például a Karnevál (op.92) azon részénél, amikor az I. hegedűpult szólamvezetője és a II. hegedűpult együtt játszott, illetve a bevezető kavalkádot követő keringő-résznél. Persze, az összejátszás (a helyiséggel), azaz a több próba is sokat emelhetett volna a színvonalon, de a termet akkor sem lehetett volna „megerőszakolni”.

Kelemen Barnabás

A Hegedű-versenymű (a-moll, op.53) az első két tételében nem fényes futamokból, gyors frázisokból álló tobzódást ad, hanem inkább bensőséges, személyesebb, líraibb hangot üt meg – amúgy rögtönzés-hatással, olykor kamarazenei hangzással. Antonín Dvořák ezt a művét 1879-ben komponálta a magyar származású hegedűművész, Joachim József részére (aki viszont a bemutatót a mű többszöri átdolgozása ellenére sem vállalta). A füleimnek pedig Ruggiero Ricci és a Londoni Szimfonikusok lemezén van „etalonizálva”. Ehhez a felvételhez képest a koncert e két tételét itt kevésbé hallottam jelentősnek; szépsége ellenére egy vidéki zenekar kevésbé érdekes produkciójaként hangzott. Szépen szólt, de számomra a katarzis – a választott tempó(?), a terem akusztikai problémái és a lámpák zaja együtthatójaként – elmaradt.

A 3. tétel (a cseh furiant-tánc stilizált hangjain, szabad rondóformában) viszont mindenért kárpótolt; csillogó, fényes hegedűszóló: nagyszerű kísérettel. Valószínűsíthető, hogy a szólistával több együttes próba árán a teremhez is jobban igazodó produkció született volna. E pompázatos tétel után Kelemen Barnabás egy Paganini-etűddel hálálta meg a közönség lelkes tapsát (amelyben szintén meghallottam a terem akusztikai elkenését).

A VIII. szimfónia (G-dúr, op.88) Dvořák egyik leghatásosabb szimfóniája. Szépen formált, „kerek” négy tételével, természetközeli érzéseivel, táncidézeteivel (dumka, polka stb.), életigenlésével mindig megérint engem. A zeneszerző itt igazi romantikus, olykor melankolikus és alapjában véve szép melódiákat alkot. Néhol – a zárótételben – még harsog is hozzá. S halljatok most csodát: a zenekar ebben a műben úgy zengette meg a termet, hogy a hangi varázs létrejött. Már nem zavart sem a terem akusztikája, sem a zenekar némely pontatlansága (például a második tétel végén a rézfúvók stb.). Izaki Maszahiro karmester és a Szolnoki Szimfonikusok meggyőzött: érdemes rájuk figyelni, őket meghallgatni!

Csak a terem mennyezetére kellene még néhány terelőelemet felfüggeszteni, és halkabb világítóeszközöket használni.
Mert ez a zenekar megérdemelné…


Antonín Dvořák
Antonín Dvořák

Libisch Károly további írásai a Pezsin

Olvasta: 9529
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Amy Winehouse 'Tears dry on their own'

A könnyek maguktól felszáradnak... Bővebben >>

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!