Pesti Zsibongó

2024. április 20. szombat
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow Programok arrow Archív arrow 7ed7 TérFesztivál
7ed7 TérFesztivál

Hét különleges budapesti helyszínen, egy lakásban, egy temetőben, egy műhelyben, egy falon, egy stégen, egy aluljáróban és egy tetőn kínál különleges programokat az idén először megrendezett 7ed7 TérFesztivál. A programok célja, hogy a főváros egy-egy kieső szegletét a megszokottól eltérő használatukkal visszakapcsolják a város vérkeringésébe. A köztérfesztivál rendhagyó kezdeményezéssel vette kezdetét: hivatásos művészektől a műkedvelő amatőrökig bárki pályázhat arra, hogy az Írók Boltja kirakatában egy hónapig kiállíthassa saját Budapest-vízióját.


A Hetedhét Tér hátralévő helyszínei:

 

2010. május 28. 20 óra – Fővám téri aluljáró
Az ALULJÁRÓ, ahol táncolnak a talpak

Fiúk és lányok, kicsik és nagyok! Koncertet és táncházat ad a Csürrentő együttes egy különleges helyszínen. Sok szeretettel várnak mindenkit, akinek a népzene ritmusára ver a szíve, és azokat is, akik szeretnének egy jót mulatni.

A Csürrentő együttes 1998-ban alakult, a jelenlegi felállásban 2006 óta muzsikál moldvai csángó népzenét. Az együttes repertoárjában a moldvai muzsika mellett más tájegységek elsősorban furulyás dallamai is szerepelnek.

 

A SZÍNES FAL, köztéri műalkotás Vasarely nyomán
2010. május 22. 20 óra – Városháza tér (Gerlóczy utca és Károly körút sarkán)

A Világ-Kép Kulturális Egyesület üzenete: „A Színes Város program célja, kiszínezni mindennapjaink díszleteit. Olyan köztereket álmodunk újra, melyek Budapest arculatának fontos, ám ma még elhanyagolt helyszínei. Itt találkozunk, innen indulunk, ide érkezünk. A programunk lényege megmutatni, hogy a város rideg szürkesége változhat, és a változás bennünk, itt élőkben rejlik. Hosszú távú célunk elérni, hogy a köztereink kialakítása köz-ügy legyen. Sok tehetséges művész, tenni akaró civil él ebben a városban. Akkor igazán közérdekű egy-egy köztér átalakítása, ha bevonjuk az itt élőket, így ők ötleteikkel, tehetséges alkotóink pedig munkájukkal segíthetnek.”

Programsorozatuk megnyitóján a tűzoltóság falára álmodott festményt és szobrot adják át. Vasarely előtt tisztelegnek ezzel a falfestménnyel, aki olyan művészetről ábrándozott, amely mindenki számára elérhető és kikerülhetetlenül megszólít. Játékra hív, felvidít és elgondolkodtat. A művészettől jóval többet várt öncélú szépelgésnél, közérdekű alkotásokkal tette volna szebbé a világot.

A festmény optikai mulatságra is hív, hiszen csak egyetlen pontból áll össze a tökéletes forma.

Este vetítéssel közös zenélésre várják a Városháza térre látogatókat.

 

A TETŐ, ahol az otthonunk kezdődik
2010. május 21. Békásmegyer, „Faluház”, Szőlő utca 66-94.

Közép-Európa legnagyobb lakóépülete a Szőlő utcai Faluház. A csaknem 900 lakásban több mint 3000-en élnek, akár egy faluban. A Faluház nem egy szokványos panelház, hanem hatalmas és új szemléletű beruházása Óbudának. Aki még nem látta, de megnézné, vagy aki már látta, de megismerné, azt egy idegenvezetésre invitálják az ország legnagyobb és legzöldebb panelházába. A napkollektoros tető kialakítása és a rendelkezésre álló előadóhely nagysága miatt maximum 20 fő jelentkezését várják. . Nagyobb számú érdeklődés esetén újabb napot iktatnak be.

Jelentkezni az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen lehet, illetve telefonon: Andor Máriónál: 06-20/935-7190 telefonon.

 

7ed7 TérFesztivál

 

„BUDAPEST KIRAKAT”

2010 júliusa és decembere között havonta másik neves művész, művészcsoport vagy dekoratőr alkotása köszön vissza a Liszt Ferenc tér - Andrássy út sarkán lévő Írók Boltjának kirakatüvege mögül. Minden hónap alkotása máshogy lesz egyedi, hiszen mindenki – legyen művész vagy városlakó – más szemmel látja Budapestet.

Az Urbitális Majális keretében a Studio Metropolitana, a Budapesti Turisztikai Hivatal és az Írók Boltja pályázatot írt ki egy kirakati látványterv elkészítésére „Nekünk ilyen Budapest” címmel. A pályázaton olyan művészek, művészcsoportok, dekoratőrök, civil szervezetek, városlakók alkotásait várják, akik szeretnék megosztani gondolataikat a témában. A kirakat látványtervén kívül egy néhány soros leírást is kérnek az alkotás koncepciójával, filozófiájával és a tervezett anyaghasználattal kapcsolatban.

A beérkező pályaműveket neves szakmai zsűri értékeli, és az első két helyezett pályamű megvalósításra kerül a „Budapest kirakatban”, az Írók Boltjának Liszt Ferenc téri kirakatablakában, ahol a nyertes alkotók 1-1 kiválasztott hónap időtartamra lehetőséget kapnak, hogy bemutassák, hogy az ő szemüvegükön keresztül milyen is Budapest.

A pályázati adatlapot és a beküldési címet a http://koz-ter.hu/hu/budapest_kirakat oldalon találod meg.

A pályázatok beküldési határideje: 2010. május 26. 24 óra.


Cikkajánló
Filmajánló

Pezsi-film: Republic a Sportkastélyban - 2009. október 30.
2010 © Pesti Zsibongó
Olvasta: 4237
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

SzeptEmber Feszt 2011 Sajtótájékoztató

Nagy Feró esete a jazzdobbal és Gagarinnal...
A Pezsi blogger kamerája által a 2011-es SzeptEmber Feszt sajtótájékoztatóján rögzítettek 2. részében Gál Gábor fesztiváligazgató és Molnár József, a Budapesti Turisztikai Központ ügyvezetője arról szól, miként is kerül fel a Népliget az ország turisztikai térképére, miközben a Magyar Jazz Szövetség alelnöke a teljes Morgan Workshop nevében is érzékletesen "remeg" az érkezőfélben lévő világsztár Billy Cobham keltette izgalomtól. Zárszavában viszont Nagy Feró – aki celebként ma már szinte mindent tud és a rétesvonatra a csülkös pörköltig váltotta meg jegyét –, kollegájától, Zsoldos Bélától kikéri magának (is) a jazzdobolás Gagarinját...
[ Hotel Tulip Inn Budapest Millenium - 2011. augusztus 24. ]
Mozicikkünkben minderről >> bővebben...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...
Támogatom a Pezsit >>
PayPal számlán keresztül
PayPal - a biztonságos és egyszerű módja az online fizetésnek!
Amennyiben cikkeink, vagy akár csak egyetlen anyagunk is tetszett, az hasznosnak bizonyult, örömöd lelted benne, vagy egyszerűen csak értékazonosságot érzel lapunk szellemiségével, és valamilyen szimbolikus, de anyagai értelemben vett módon szeretnéd támogatni a kiadvány megmaradását, az ilyen fajta közlésformák kiteljesedését, akkor megteheted ezt egyszerűen és biztonságosan, a PayPal globális internetes banknál létesített "Pesti Zsibongó támogatói számla" javára, a PayPal biztonságos fizetőkapuja segítségével, tranzakciós költségektől mentesen.
Bankkártyával is!
Ha nem rendelkezel PayPal számlával és nem is szeretnél nyitni, de támogatnád a Pezsit, akkor ugyancsak a PayPal biztonságos felületén >> PPal számla nélkül is utalhatsz bankkártyával.

Kapcsolódó cikkek

Pezsi blogger kamera >>

Kattints a képekre!

Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...

Exkluzív

Billy Cobham >>
Kattints a képekre!
Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!

Pesti kertek

Találkozás Pesti Lászlóval, a Népliget örökös főkertészével...

Ajánlott böngészőnk

Ajánló

Képforgó

oriaskonder_ht.jpg