Pesti Zsibongó

2024. április 19. péntek
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow Programok arrow Archív arrow Lélek és halál
Lélek és halál
Jelenczki István Haláljog című dokumentumfilmjének 2. része

2011. január 17-én az Óbudai San Marco Szabadegyetemen
A vetítés 17 órakor kezdődik, melyet 18-20 óráig közönségtalálkozó követ a film rendezőjével és szereplőivel.


Ahogyan a rendezvény mottója is utal rá, lélek és halál lesz a fő témája e pódiumbeszélgetésnek. A szervezők a programok kiválasztásánál mindig változatosságra törekszenek. A szabadegyetem sikerét, szakmai elismertségét fémjelzi, hogy az előadásokból a Püski Kiadó új könyvsorozatot indított útjára tavaly júniusban, az Ünnepi Könyvhétre megjelenő kötettel. Az ÉRTETEK címet viselő sorozat egy tiszta, átgondolt koncepciót valósít meg. Örömteli hír, hogy az érdeklődők már a sorozat második kötetét is kezükbe vehetik, mely hasznos olvasnivaló szakembereknek, laikusoknak egyaránt.

Jelenczki István képzőművészként és filmrendezőként vallja, hogy a halálkultúra – amely valaha oly szoros kötődésben állt az isteni és világi hatalmakkal, és természetes módon helyezte elmúlásunk tényét a kozmosz körforgásába – hiányzik újkori életünkből, ahogy magának a létnek, az életnek a kultúrája is. Haláljog című kétrészes dokumentumfilmjében a visszafordíthatatlanul halálos betegségek egy-egy jellegzetes alapszituációját elemzi az eutanázia tükrében. A film több megközelítésből próbálja bemutatni azt az ellentmondást amely az aktív és passzív eutanázia jogi, orvos-etikai elmélete, valamint annak a mindennapi orvosi gyakorlata között feszül. Szakértők sora mutatja be, hogy a saját szakterületén milyen helyzetekben találkozik a kérdéssel, hogyan ad rá választ. Így például dr. Papp Lajos szívsebész professzor mondja el véleményét a szívműtét során – óhatatlanul bekövetkező – élet-halál határhelyzetekről. Vezsenyi Károly altatóorvos megrázó képsorok előtt mély őszinteséggel beszél a felelősség kérdéséről – csupán ízelítőül a téma sokoldalú körüljárásából. Istenné kéne lennie, élet és halál urává, ő azonban ezt nem tanulta az orvosi egyetemen. "Nincs életkultúránk – mondja szelíden –, talán ezért nincs halálkultúránk sem.” Szókratész, a bölcs sem jutott ennél messzebbre. "Élni tudni nem más, mint halni tudni.” Mikor rendelkezhetünk életünkkel, halálunkkal? A film közel tíz éve készült, de a kérdés napjainkban is fontos.

Az Óbudai San Marco Szabadegyetem januári rendezvényén bemutatják Jelenczki István Haláljog című dokumentumfilmjének második részét. Ezt követően az Óbudai Kulturális Központ színháztermében az érdeklődők találkozhatnak a film rendezőjével és szereplőivel, és kifejthetik véleményüket az eutanázia kérdésében. A Jelenczki István filmrendezővel, dr. Vezsenyi Károly aneszteziológussal, dr. Sándor Judit jogász-bioetikussal, dr. Pintér Endre sebészprofesszorral folytatandó beszélgetést Radnóti László újságíró vezeti.

Filmvetítés és közönségtalálkozó az eutanázia kérdésében...

Az előadást a Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. és a San Marco Alapítvány szervezi.

Helyszín:
Óbudai Kulturális Központ
Budapest, III. ker. San Marco u. 81.

A belépés ingyenes!


A San Marco Szabadegyetem a Pezsin

Vörös Éva a Pezsin

Olvasta: 4877
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

SzeptEmber Feszt 2011 Sajtótájékoztató

Nagy Feró esete a jazzdobbal és Gagarinnal...
A Pezsi blogger kamerája által a 2011-es SzeptEmber Feszt sajtótájékoztatóján rögzítettek 2. részében Gál Gábor fesztiváligazgató és Molnár József, a Budapesti Turisztikai Központ ügyvezetője arról szól, miként is kerül fel a Népliget az ország turisztikai térképére, miközben a Magyar Jazz Szövetség alelnöke a teljes Morgan Workshop nevében is érzékletesen "remeg" az érkezőfélben lévő világsztár Billy Cobham keltette izgalomtól. Zárszavában viszont Nagy Feró – aki celebként ma már szinte mindent tud és a rétesvonatra a csülkös pörköltig váltotta meg jegyét –, kollegájától, Zsoldos Bélától kikéri magának (is) a jazzdobolás Gagarinját...
[ Hotel Tulip Inn Budapest Millenium - 2011. augusztus 24. ]
Mozicikkünkben minderről >> bővebben...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...
Támogatom a Pezsit >>
PayPal számlán keresztül
PayPal - a biztonságos és egyszerű módja az online fizetésnek!
Amennyiben cikkeink, vagy akár csak egyetlen anyagunk is tetszett, az hasznosnak bizonyult, örömöd lelted benne, vagy egyszerűen csak értékazonosságot érzel lapunk szellemiségével, és valamilyen szimbolikus, de anyagai értelemben vett módon szeretnéd támogatni a kiadvány megmaradását, az ilyen fajta közlésformák kiteljesedését, akkor megteheted ezt egyszerűen és biztonságosan, a PayPal globális internetes banknál létesített "Pesti Zsibongó támogatói számla" javára, a PayPal biztonságos fizetőkapuja segítségével, tranzakciós költségektől mentesen.
Bankkártyával is!
Ha nem rendelkezel PayPal számlával és nem is szeretnél nyitni, de támogatnád a Pezsit, akkor ugyancsak a PayPal biztonságos felületén >> PPal számla nélkül is utalhatsz bankkártyával.

Pezsi blogger kamera >>

Kattints a képekre!

Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...

Exkluzív

Billy Cobham >>
Kattints a képekre!
Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!

Pesti kertek

Találkozás Pesti Lászlóval, a Népliget örökös főkertészével...

Ajánlott böngészőnk

Ajánló

Képforgó

Fa.jpg