Lopott frázisok |
Írta: Libisch Károly | |
Csalog Gábor zongoraművész rendhagyó koncertjére (Egy kis Mozart-útvesztő - Trafó, 2011. április 12) eléggé szépszámú közönség gyűlt össze. Drukkerek, szimpatizánsok, kétkedők? Mindenfélék. Mert azt még a kétkedők is tudták, hogy Csalog kitűnő zongorista. Ezt az elmúlt húsz év folyamán (vagy még régebben) már bebizonyította. De hogy milyen zenekarvezető vagy zeneszerző, és ez utóbbihoz mi köze van Mozart úrnak? - ez még a szimpatizánsoknak is kérdés lehetett.
A szünettel meghirdetett esemény első felében Wolfgang Amadeus Mozart két művét hallhattuk. Először zongorán a C-moll szonáta K.457 szertartása Csalog Gábor keze és lelke által átlényegülve, tiszta vonalvezetéssel, értelmes, de nem belemagyarázó tagolással valós élményt adott. Mondanám azt, hogy ilyen tiszta Mozart-játékot még nem hallottam – ami egyébként még igaz is –, de ez csak kortársi koncertek gyakori látogatása mellett a klasszikusokra ritkábban betévedő személyemet minősíthetné. A műben minden hangnak helye, szerepe volt (ez meg Mozart zsenijét dicséri: itt minden futam markánsan lényegretörő, ütemeiben tematikus), viszont az előadás nem lett archaizáló, múltbatekintő/múltidéző, ellenkezőleg. Mert az 1784-es keltezésű – tehát frissnek egyáltalán nem nevezhető – háromtételes (gyors-lassú-gyors) darab előadása alapján inkább volt mai, mának szóló. Ez pedig a zongorista érdeme. Átélés, pontosság, éteri tisztaság, varázslatos hangok. Ezek Csalog produkciója által hozzánk – a közönséghez is – eljutottak. Kell ennél több? A közismertnek számító Stadler-kvintett, azaz másképpen A-dúr klarinétötös K.581 népszerűsége alapján biztos befutónak számíthat minden magyarországi koncerten. Az lett itt is. A zongorista „zenekara” – a kiírás szerint: Csalog Gábor és együttese – megszólalásában hasonló világosságra, tisztaságra törekedett, mint a szonátában hallottaknál. A zongorista kezenyomát/ízlését viselő előadásban Szűcs Péter (klarinét), Dóczy Áron (hegedű), Pintér Dávid (hegedű), Krúlik Eszter (brácsa) és Mód Orsolya (cselló) szerepelt. A négytételes kamaradarab kevésbé összefogott kompozíció. Itt a hangoknak nincs eleve elrendeltetése, inkább a témák hatnak érzéki szépségükkel. Természetesen az Anton Stadler számára írt és a „kitűnő klarinétos és könnyelmű barát” által 1789-ben bemutatott mű klarinétszólama és a vonósnégyes egymással nem egyenrangú szólamai eleve más esztétikai minőséget képviselnek, mint a zongoramű, de a végeredményt tekintve ennek igazán nincs jelentősége. Mert a darab témáinak szépsége, gördülékeny dallamai meggyőzik a hallgatót az elvárások hiábavalóságáról. Az A-dúr hangnemhez kapcsolódó „boldogító varázs” Mozart más művében (Figaro, Don Giovanni stb.) is szerephez jutott, míg az első tétel melléktémájának sokszor felhasznált dallama a Varázsfuvola „Búcsú-tercettjében” is hallható, de fénypontját e műben érte el. Persze itt és most ezen információknak nem lett igazi jelentősége. Szünet utánra Csalog Gábor szerzeményét, az Egy kis Mozart-útvesztő (lopott frázisok), op.1 című darabját ígérte a műsorfüzet. E mű megértéséhez viszont egy kis zenetörténeti áttekintésre is szükségünk volt. A zenetörténet korszakai különféleképp viszonyultak a már meglévő zenei témák vagy művek újrafelhasználásához. A barokk korszakban ez oda-vissza működött. A menőbb szerzők szabadon használtak fel közismert témákat, vagy akár egymás termékeit (Bach, Vivaldi, Händel stb.). A zenei klasszicizmus viszont már az egyéni teljesítményt, az eredeti szerzeményt részesítette előnyben, és a huszadik századi műzenében is (a dzsez műfaját most figyelmen kívül hagyva) megmaradt ez a szemlélet. Bár az izmusok, s ezen belül a dadaizmus kiemelten kezelte az objet trouvé, a talált tárgy (vagy az anglicizmus divatjával: ready made) típusú alkotásokat. Ennek zenei megfelelései akár John Cage szerzeményeiben, a konkrét zene kezdeteinél, avagy az elektroakusztikus kísérletekben stb. is megjelentek. Bár a darab eredetéhez ezek is hozzájárulhattak, a végső összefoglalásban, megjelenítésben nem egy összelapátolt, véletlenszerű kollázs-művet hallhattunk.
Csalog kompozíciója végül is az első részben hallott két darab visszatükröződése, újraértelmezése, megtalálása, a háttér, a próbatermek, vagy az egyidejű koncertelőadások egyszerre történő hallásának élménye. Egy-egy Mozart-dallam/téma hol előkerül, majd visszahullik a környezetébe, együtthangzik más futamokkal, gondolatokkal; függöny mögül, ajtón kiszűrődve, akár egy odüsszeia hanghatásaiként megjelenve – például oldalról, távolról – szól, hol felismerhetően, hol meg széthullva. Csak Mozart hallik: de nem mozartosan. Gyorsul-lassul, szétesik hangjaira, majd újrateremtődik, időnként véletlenszerű hangszerelésben szólal meg stb. Mint annak a művésznek az agyában, aki benne élve már nem tudja egymástól elválasztani a külvilágot és a benső hangokat. És talán már nem is akarja. Mert ugyan Mozarttal él, de saját életét éli. Mint ez a darab, amelyet a végére már nyolctagúra bővült kamaraegyüttes szólaltatott meg, ihletetten, szigorúan, fegyelmezetten. Csalog Gábor kollázsában illusztrál és kérdez, de a választ nem adja meg. A közönségre bízza mindezt. Ezért nem lesz népszerű, sokszor játszott repertoárdarab, mert a hiány a mű meghallgatásával nem oldódik fel. Mi pedig AZT szeretjük. Végszóként álljon itt egy részlet a műsorfüzetből, Csalog Gábor tollából:
Régi vágyam, hogy különböző lopott zenéket írjak egymásra. Lehet-e új zenét írni? Sokszor látszik úgy, nem lehet. Nincs nyelv – nemhogy újat nem teremthetünk, még a jelen zenéjének sincs nyelve, melyet közösen érthetnénk. Régi korok elfelejtett nyelveit dadoghatjuk csak. Másrészt viszont mindent, amit leírunk, valahogyan már amúgy is leírtak egyszer… A legeredetibbnek látszó, legújabb zene is óhatatlanul már elhasznált frázisokat csépelget csak tovább. Másfelől nézve viszont: szabad-e lopni a zeneszerzőnek? A ma szerzői mintha görcsbe rándultak volna a tízparancsolat tiltásának merev értelmezésétől. Bach még nyugodtan lophatott Vivalditól. Egyik szerző sem lett kisebb. Ma már lopni sem merünk. Zenét biztosan nem. Művem kizárólag a két Mozart-darab hangjait, motívumait s mondatait használja föl. Egymástól meglehetősen távoli zenék, különösen reagálnak egymásra. E furcsa találkozások alkotják a nyelvet e műben. Libisch Károly további írásai a Pezsin
E-mailben elküldöm
Olvasta: 7341 Hozzászólások (1)
... Írta: kábelkandúr, 2011.05.23. 23:18
Óh hát Mozarttól bárki lophat. És lop is titokban évszázadok óta, mind a mai napig. Itt legalább szimpatikusan beismerik. Én azt utálom mikor pofátlan zeneszerzők saját műként adják el a lopott frázisokat. Musicalben, popzenében főleg. Minél fülbemászóbb, minél jobban a klasszikus összhangzattan szerint épül a dallam, annál biztosabbak lehetünk benne ,hogy ezt lopták valahonnan, és még jó, ha csak frázisaiban.
Szólj hozzá Te is!
|
< Előző cikk | Következő cikk > |
---|
Blogger kameránk szemüvegén keresztül >>
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...
Mozi-cikkek filmjeinkről...
Télvégi saláták |
Aranykönyves Júlia |
A nagypénteki hal |
Illemhely-TUDOMÁNY |
Az Állami lakótelep |
Búcsú Laci bácsitól |
Szolnokon is "Kész a leltár" |
Az Állami lakótelep |
Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!
A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...
Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!
Pezsi blogger kamera >>
Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...