Pesti Zsibongó

A Vajdaság Paganinije...

Szolnok kulturális életében az Aba-Novák Kulturális Központ próbál vezető szerepet betölteni, sikerrel. Itt van a szimfonikus zenekar székhelye, számos klub és csoport működik az épületben, továbbá rendszeresek a koncertek, fesztiválok, zenei, tánc- és színházi produkciók, vendégjátékok. 2011. május 13-án, pénteken Lajkó Félix (hegedű) és Brasnyó Antal (brácsa) játszott 13 számot a szépszámú közönségnek az ANKK nagytermében.

Puritán koncertben lehetett részünk, hiszen a teljesen akusztikus kamara-produkció bizony kissé meglepte a közönséget. Megszoktuk ugyanis, hogy zajban élünk, és ezt az akusztikus hangszerek erősítésével (is) kompenzálják a legtöbb műfajban. Máskor! Mert hiába húzta meg a kettős a kezdőszám pergő csárdását, nekem – és gondolom, másnak is – percekbe tellett, mire a decibelektől elfásult fülem a hangok közötti rendre és harmóniákra fogékony lett.

A második számtól – ami egy sirató volt – már maradéktalanul tudtam élvezni a szavak és konferálás nélküli műsort. A kezdeti feszültségek oldódásával – és a terem bejátszása után – a kialakult zene örömteli hangulatokkal ajándékozott meg. Nem úgy szólt a muzsika, hogy minden hangnak helye volt (mint valami műzenében), hanem inkább a lélek – ez esetben a zabolátlan lélek – érzelmi kicsapongásaival, kihívásaival vagy letisztult hangjaival. Zömmel magyar "parasztzenei" hangulatokban volt részünk az elhangzó siratók, tánczenék, (lassú/gyors) szvitek által, de olykor műzenei (pl. a 4. szám), vagy "bachos" érzeteket kaptunk (a 9., szólóhegedű-darabban); sőt még katartikus feloldást is átélhettünk a 11-dikként elhangzó füttyös, dobott-vonóval játszott számban. A végére aztán az "umcacával" (csasztuska-szerű strófás dal) érzelmileg minden "eladóvá, eladhatóvá" vált, megkérdőjeleződött és bezárult.

Lajkó Félix – öntörvényű muzsikusként – produkcióival bizony okozott már szellemi kavarodást. Szolnoki fellépésének puritán megszólalásával ritka egyedi élményben részesítette – pro és kontra! – hallgatóit.

Beszélgetés Lajkó Félix-szel

Az örök páros...

"Valójában tiszta improvizáció volt az egész. Megvannak ugyan a témák, de már annyira 'szét vannak játszva', hogy nincs is igazi meghatározó szerepük. Olyan az egész, amire már senki nem is gondol; nincs előre meghatározva. Nem tudom, hogy mi lesz az egészből; de érdekel valami egészen más is, és az is belekerülhet...

Akkor érzem magam igazán otthon, amikor megszólal a hegedű és a citerahang, műfaj nélkül...

Kottából, koncerten igazából nem játszom műzenét. De szeretem. Rendesen délelőttönként Bachot gyakorolok, de fellépni, azt nem…

A világ minden táján értik a zenémet. Nagyon értik, de nem nagyon szeretem az utazásokat. Ebben az évben már jártam Brüsszelben, Luxemburgban, Pozsonyban...

Sokat vagyok otthon is. A népszerűségemnek nem igazán árt, ha eltűnök egy időre. Azt mondják, hogy sikeres vagyok. De tegnap Pozsonyban rendesen támadás ért. Ott magyarul nem szabad megszólalni. Hogy miért? Azt nem tudom!

A művelt embernek sok mindent kell értenie. El kell hozzá olvasni pár dolgot. Ha beleolvasok, a zenét is megérthetem… Viszont a zene több a szónál, mert nem hazudik. A zene egyből hat. Annyira hat, hogy beszélgetni is tudunk róla. Mint mi most. Ez erő…

Alföldiként azt tapasztaltam, hogy itt sokkal jobban értik a zenémet. Ez az, ami igazából érdekel. Az erdélyi ember, az egészen más gondolkodású. Vagy a pesti… Akár hiszed, akár nem, az alföldi ember jobban veszi ezt a zenét. Sokkal jobban…"

– Ma a koncerten magyar zene volt. Felépítése szerint népzenei karakterű. Brasnyó végigkíséri a zenét (és az egész életedet). Ő egy igazi kontrás.

"Sokszor lépek fel duóban, de olykor beszáll két roma gyerek, olyan 'régi romák' – ez a kvartettem. Jövőre tervezünk egy összejátszást Al DiMeolával (gitáros, a dzsezrak és a latin gitározás egyik népszerű, meghatározó személyisége – L.K.). Vagy beszáll még tíz másik ember: alakulnak a dolgok. Aztán ott vannak a szerb, horvát, szlovén kapcsolatok. Vagy a román turnémenedzsment, ami szintén más. Szóval: vannak terveim."

Lajkó Félix muzsikus, zeneszerző 1974-ben született a vajdasági Topolyán (akkor Jugoszlávia, ma Szerbia). Családja zenekedvelő volt, műkedvelő zenész is akadt köztük. Viszont Félix volt az, aki a zenét hivatásául is választotta. Első hangszere a citera volt, majd tizenkét évesen vett a kezébe először hegedűt. Otthon előbb a horvát Boris Kovač zenekarában tett szert némi ismertségre, majd a szabadkai zeneiskolát odahagyva tizenhat évesen jött át először Magyarországra. Itt a Dresch és a Makúz zenekaroknak volt a tagja. 1998-ban önálló koncertet adott a budapesti Zeneakadémián, ahol a sajátos hangvételű (dzsez?) darabok vagy hegedűszólója mellett bemutatta Vonósnégyesét is. Saját bevallása szerint nem szereti a dzsez-t; minden formációban azt a lélekből eredeztethető magyar (nép)zenét játssza, amelyben jól érzi magát. A többi (akár a dzsez ritmusrészlege is) mindehhez csak körítés. Állandó zenekara mellett Brasnyó Antallal (brácsa) alkotott kettősével öt éve folyamatosan, népzenei alapokra épülő, rögtönzött "parasztzenét" játszanak.
Hazai és magyarországi népszerűsége mellett az egykori Jugoszláv tagállamok zenészeivel is jó a kapcsolata. Boban Markovič zenekarával rendszeresen szerepel együtt. Önálló produkciójával Európa számos városában, továbbá Amerikában és Japán vendégszerepelt. Zenei tevékenysége és epizódszerepei, filmzenéi mellett a Delta című film egyik főszerepét is ő játszotta.
Az "ördög hegedűse", a "Vajdaság Paganinije" jelenleg Palicson – mára Szabadka elővárosa – él családjával; feleségével és hatéves Léda lányával.

Libisch Károly további írásai a Pezsin

• Kari blogja >>

• Szanturral a Trafóban
• A világvége illemtana
• Búcsú
• A háromdiplomás postás
• Csak a pörkölttel nyúltam mellé
• A megtévesztés lélektana
• Magyar hanglemeztörténet

• Mindig honvágyam van - Eliades Ochoa interjú
• Zeneünnep
• Pozitív élmények sorozatban

Hozzászólások (2)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése