Pesti Zsibongó

2024. április 20. szombat
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow SZÍN-tér arrow Egy kiállítás margójára
Egy kiállítás margójára
Írta: Libisch Károly   

A. Varga Imre Tiszakécskén

Gondolkodtam egy ideig azon, hogy egy "vidéki kamarakiállítás" aktualitása meddig tart? S amúgy is: egy országos nézettségű netlap (konkrétan a Pesti Zsibongó) mennyire lehet erre befogadó? Mert akármilyen szépet és jót is írhatok, nem valószínű, hogy írásom hatására műkedvelők és turisták ezrei fogják elözönleni Tiszakécskét, s ezen belül a református iskola kiállítótermét. Viszont mégis meg kell említenem, hogy vidéken, olykor eldugottabb helyeken is (és most exkuzálom magam a kécskeiek előtt) vannak események, és időnként még nagyobb nyilvánosságot érdemlőek is. Mert A. Varga Imre kiállítása a kis közösség életében esemény volt, s én – kívülállóként – örültem, hogy ott lehettem.

A. Varga Imre 1953-as születésű kecskeméti festőművész és grafikus. Alapjában autodidakta, de mesterei között nyilvántartja például Goór Imre, Bánszky Pál és Hézső Ferenc festőművészeket. Zömmel Kecskeméten alkot és állít ki, de önálló kiállítása volt többek között Egerben, Budapesten, és csoportos országos kiállításokon is találkozhattunk alkotásaival. Egészen fiatalon együtt dolgozott a Szentendrén elhíresült, de Kecskemétről indult, "edvinistáknak" nevezett csoporttal (fe Lugossy László, ef Zámbó István, Terebessy László). Vonzódik Giorgio De Chirico szürrealista világához is. A fenti hatások természetesen érződtek a kiállított mintegy 50 alkotásokon, ám Varga az őt ért benyomásokat sajátságos szemléletével, látásmódjával új minőségbe emeli. Figurális és stilizált képeinek vonalvezetése, színvilága nem harsány, de erősen kontúros. Tiszakécskén kiállított grafikái viszont vegyesebb színvonalúak voltak, mint képei. Egyedi törekvéseinek, alkotói módszerének speciális területei a festett-faragott ládaképek; színház vagy bábszínpad hatásúak, fura mikrovilágok.

A református iskola kiállítóterme önálló épületben, egyetlen helyiségből áll. Tanévben rajzteremként is működik. Ebből kifolyólag a kiállítás hangulatához hozzátartozik a szertáros szekrény, a fal mellé állított (gyerek)székek, a könyvespolc és egyéb, most meg nem nevezett tárgyak, melyek a kiállítás élvezhetőségét alapvetően nem befolyásolták.

A kiállítás-megnyitó hangulatához hozzájárult a fellépő alkalmi zenei társulás, Kispál Gyula vezetésével. A csak erre a kiállításra szervezett csapat és a darabválasztás, Orszáczky Miklós egy kompozíciója telitalálat volt. Amellett persze, hogy a divatos Orszáczky Jackie-darabok mellett az életmű elborultabb darabjai nem túl sűrűn hallhatóak, ennek az Ausztráliában "csak" kazettán megjelent darabnak az eljátszásával a zenekar még kultúrpolitikai missziót is betölthetett azon kívül, hogy ritka hangulati egységet teremtett a látnivalókkal.

S hogy ez az írás egy 2011. június 8-án bezárt kiállításról végül is megíródott, annak oka a megnyitóról készült videó, amely a jelen nem lévők számára is érzékeltet valamit a hangulatból, kilendítve a történést annak helyiértékűségéből. S így ez a kiállítás már nem csak a kécskei lokálpatriótáknak lehet érdekes. A külön köszönet pedig mindezért Gyalai Béla festőművész-tanár lelkesedésének, a kiállítások szervezőjének jár...


A. Varga Imre 2011-es tiszakécskei kiállításának meghívójáról...
Filmtudósítás A. Varga Imre 2011-es tiszakécskei kiállításának megnyitójáról >>

Libisch Károly további írásai a Pezsin

Olvasta: 8492
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

In memoriam Amy Winehouse (1983-2011)

Nincs több Rehab... A zeneipar egy újabb áldozata esett el. S vele egy legenda máris megszületett. Egy korábbi >> cikkünkkel búcsúzunk a szertelen, sokak által megkérdőjelezett személyiségű, ám megkérdőjelezhetetlenül tehetséges Amy Winehouse-tól.
Éltél Te is 27 évet. Amy, sajnos nincs többé Rehab (No, No, No)...

Élt 27 évet

Amy Winehouse

Kattints sorban a képekre!

Pezsi Tipp!
A kis képekből megnyíló cikk-kártyákon, hogy követhesd e rövid kis 27 esztendőt, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyílgombjával lépegess előre (a nyílgombbal visszafelé is haladhatsz). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!