Pesti Zsibongó

2017. február 24. péntek
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow KÖZ-tér arrow Szeptember Feszt arrow Halljunk szót, uraim!
Halljunk szót, uraim!
Írta: K. Király Gábor   
Billy Cobham és a Morgan Workshop >> 1. rész

[ avagy Billy Cobham esete Csipkerózsikával és egy szénkefegyárral ]

Kétrészes koncert- és "társadalom"-kritikánkból szinte mindent megtudhatnak Billy Cobham már-már szürreális népligeti felbukkanásáról a 2011-es SzeptEmber Feszt-en. Mindehhez izgalmas adalékul szolgálhat hamarosan megjelenő – szintén kétrészes – exkluzív interjúnk a világsztár művésszel, majd ezt követően a koncerten és az interjú során forgatott filmünk az előkészítés alatt álló mozicikkünkben.
Billy Cobham a 2011-es SzeptEmber Feszt színpadán
Billy Cobham: maximális koncentáció

De minek a szó, ha van nekünk a zene („Minek ide szöveg, jó ember, Nekünk csak a zene szóljon” – diktálta egykoron Charlie). Nos, ahogy a népművészet mesterei dramatizált táncjeleneteikben imígyen kiáltanak (Halljunk szót uraim!), hát olvasóink valószínűleg éppúgy szomjazzák a jó (vagy rossz) szót mitőlünk, elvégre írott média lennénk vagy mi a rosseb? Ahogy népligeti vendégünk, Billy Cobham is a vele készített exkluzív interjú során elképedt: „Ilyen kérdések nyomasztják az Önök olvasóit?” Mármint hogy súlyosan zenetörténeti vájkálásra ingerlő bennfentes tudálékosságok egy lassan harminc éve nem létező amerikai jazz-rock zenekar, az első Mahavishnu Orchestra belvilágát tekintve? Éppígy hüledezhet a legfrissebb savanyúkáposzta-receptért a Google jóvoltából hozzánk betévedett net-vándor soraimon: Valóban valakit is érdekel, milyen volt Billy Cobham megmérkőzése a magyar jazzválogatottal a 2011-es SzeptEmber Feszten?

Hát jelentem: van rá érdeklődés, és mert van mondandónk is a tárgyban (mivel jelen voltunk, s jól körbejártuk a sztorit és a terepet is), így hát halljanak (lássanak) most szót, uraim (és hölgyeim): mire ment a magyar jazzválogatott (a Morgan Workshop) a jazzdobolás Gagarinjával (a költői képért köszönet Zsoldos Béla zenekarvezetőnek).

Azért is érdemes a honi palettán eme ismeretlen mélységben és részletességgel megidézni mondjuk most épp egy koncert zenei és szociális környezetét és belvilágát, mert lapunk egyik alapelve szerint: cseppben a tenger. Magyarán: izgalmas kortörténeti dokumentumként olyan mélységben élhetjük át utólag is a megtörténteket, akik pedig nem voltak ott, azokat a jelenlét és bennfentesség élményével megajándékozva, ami tágabb összefüggések megértését is segítő, maradandóbb, visszakeresni később is érdemes információkkal vértezheti fel az olvasót.

 

Csodák márpedig vannak...

Volt egyszer egy SzeptEmber Feszt a pestszentlőrinci Bókay-kertben, amelyik úgy volt jó, ahogy volt. És ott már volt kultúra is bőséggel kerekítve az amúgy könyökig evő-ivó gasztro-fesztiválhoz. Népszerűsége csúcsán a rendezvény elhagyni volt kénytelen ezt a gyönyörű >> „Parkot a kertek között”, és lányos zavarában megtalálta kicsit beljebb a városban >> „Csipkerózsikát a parkok között”. A >> Népliget (mert persze róla van szó) ugyan kertként kicsit gigantikusabb, de flórája, faunája is ezzel arányosan gazdagabb, meg a története is. Mindenesetre, hála a Bókay-kert előzékeny kiebrudációs programjának (nekik ez a rendezvény már túlságosan országos volt, ahol háttérbe szorultak a kerületi kisközösségek, egyesületek), a fesztivál amúgy eltántoríthatatlanul jazzrajongó igazgatója jobb híján csókot nyomott Csipkerózsika orcájára, s lőn folytatás: a 2009-től egyre szárnyalóbb népszerűséggel taroló népligeti SzeptEmber Feszt. Fesztiváligazgatónk, akit Gál Gábornak hívnak, most is bebizonyította, hogy kitűnően tartja érzékszerveit a kor ütőerén (vagy szellemén?, üssük fel Lenint, ha kell). Két fesztivál-stabilizáló évadot követően 2011-ben belevágott a szinte lehetetlenbe, a teljes önellentmondásba, a jazz beépítésébe.

De vajon a gasztrokultúra tényleg ellentmondásban van a művészettel, mondjuk, a zenekultúrával? Csak nagyon elvarázsolt entellektüelek gondolhatják, hogy igen. Kicsit életszerűbben gondolkodók feltalálták már a gasztrobluest (Paks), akkor hát miért ne lehetne pörkölt-jazz is? És miért ne jöhetne el a zenetörténet egyik legnagyobb ma élő jazzlegendája, >> Billy Cobham, hogy a közvetlenül a gyomorforgató körhinta és a vasaltkolbászok által kibocsátott fojtó füstfelhő mellé telepített, az erdőmélyben a Fásy-mulatóra áhítozók vastag seregeinek hátába ékelődve, az esőtől mentes budapesti nyár egyenes hozadékaként bokáig homokos erdei talajon felhúzott Vízvonal jazzsátor szabadtéri színpadán megmutatkozzon? Mennyire súlyos ez a képzavar? És létre jöhet-e az a Gál Gábor-i álom, a népművelői csoda, hogy az emberek végig hátat fordítva a nyálcsorgatásra ingerlő kolbásztengereknek és a harsány vásári zsivajnak, egyszerűn halált megvető bátorsággal átvágják magukat a vásározó tömegen, és szerető karéjba vonják a színpadot, mert érzik, hogy ma itt valami lesz? S mindezt ingyen? Világsztárt ingyen, jazzt a kolbászosok mellé, s lehetőleg valódi közérdeklődés mellett? Úgy, hogy előtte hetekig minden metrókocsiban Billy Cobham köszönt rám?

Billy Cobham és a SzeptEmber Feszt 2011 rétesvonata
A délelőtti hangbeállást követően útban a VIP sátor felé, a lapunknak adott exkluzív interjú helyszínére. Billy Cobham sem állhatta meg, hogy egy pillanatra el ne időzzék a sajnos még csak felturbózás előtt álló rétesvonatnál

Hát volt csoda. A fenti peremfeltételekből minden csontra teljesült. A szervezők a koncert közönségét biztos úgy tízezresre becsülnék (kiindulva a 2009-es vasárnap déli, Jó ebédhez szól a Ricse programra ráolvasott tízezres publikumból). De ha mi kétkedők vagyunk is, meg egy kicsit elvegyülve számolgattunk is, no azt mondom, ha százezer egyéb ínyencség és nyalánkság közepette ott és akkor volt „csak”’ ezer ember, aki átgázolt a Fásy mulatószínpad gigantikus publikumán és még két komplett vidámparkon, meg vagy negyvenezer sütödésen, csak azért, hogy ezt a derbit kiélvezhesse, akkor azt mondom: mai fásult, garantáltan kultúramentesített (génkezelt) világunkban csoda történt. Más bölcsekkel szólva: az élet élt és élni akart. Tisztelet és főhajtás Gál Gábor hűsége (jazz) és bátorsága (anyagiak) előtt, ahogy köszönet a kerület (Kőbánya) és a BTSZK (Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ), na és nem utolsó sorban a zenekari nevet adó Morgan szénkefegyár (egyike a ma is még virágzó kőbányai ipari vállalkozásoknak) hathatós támogatásaiért.

Az, hogy egy elképesztően kis költségvetésével szinte már hazardírozó fesztivál (úgy 40-50 millióból kellett egy messze több, mint 100 ezres és háromnapos tömegrendezvényt világszínvonalon Isten szabad ege alatt tető alá hozni) ezzel a bátor lépésével ösvényt vágott a való világ sötétjében, bíztatást jelenthet. Nem minden a pénz, él még nemzet e hazán, de bátorság nélkül nincs haza. Hát itt lett. S jazzrajongó honfiaknak és honleányoknak nem is megvetendő eredménnyel a végelszámolásban.

Az ingyen meccset a nagyon erős magyar válogatott, mondjuk szerény és abszolúte szubjektív becslésem alapján, X-re hozta. A szerintem 3:3-as végeredmény Gagarinnal szemben, még ha hazai pályán és csak barátságos mérkőzésen, amolyan nyilvános edzésen is, mindenképp szép eredmény. Pláne úgy, hogy mindjárt az első percekben >> Babos Gyula kompozíciójának köszönhetően nálunk volt a vezetés. Nagy gól, megnyugtató kezdés. A vendégek (Billy Cobham) kicsit bizonytalankodva vágtak neki, de ahogy a magyar fiúk zenéje kezdett alábbhagyni (magyarul leülni), úgy jött föl a dobgigász és tette mindenki számára elfogadhatóan igazságossá és mégis eseménydússá (gólgazdaggá) a mérkőzést.

Billy Cobham a Szept Ember Feszt-en. Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!
Billy Cobham a 2011-es SzeptEmber Feszt-en. Nagyításhoz kattints a képekre...

De félre a tréfálkozással

2011. szeptember 3-án, szombaton 17 órakor a budapesti Népligetben épp zajló SzeptEmber Feszt ún. Vízvonal Jazz Színpadán, a Magyar Jazz Szövetség által rendezett (a Szigetről kiszorult) Magyar Jazz Napja (3. évad) keretében a Morgan Workshop sztárszólistájaként színpadra lépett a modernkori jazz és jazzdobolás élő legendája, Billy Cobham. Többet róla >> beharangozó cikkünkből illetve a vele készült exkluzív interjúnk [ hamarosan megjelenő ] >> szöveges és >> filmes változatából is megtudhatnak. Egy biztos, a 67 éves, harminc éve Svájcban élő művész – mind a vele folytatott kimerítő interjú, mind a színpadi teljesítménye alapján megállapíthatóan – jó, ha kinéz 40-45-nek. Szétveti a fiatalosság, erő, jókedv, életigenlés, de mindehhez azzal a bölcsességgel, amellyel csak az rendelkezhet, aki már a 60-as évek végén Miles Davis mellett írta a huszadik századi zenetörténet egyik legnagyobb forradalmát. A magyar csapat zenekarvezetője (Zsoldos Béla) szerint már hónapokkal előbb elküldték neki az egyes zenekari tagok műveiből összeállított repertoárt, s a sok-sok hetes izgalommal várt koncert előtti estén a Zeneakadémia Jazztanszékének próbatermében jól át is nézték azt.
Billy Cobham és John McLaughlin a Mahavishnu basszusgitáros Rick Laird fotóján
Azok a dicsőséges '70-es évek... Billy Cobham a Mahavishnu Orchestra motorjaként. Az előtérben John McLaughlin (fotó: Richard Laird)

A repertoárra még visszatérünk, de nekünk nagyon belefért volna, ha a nem teljesen egyenletes anyagba, illő vendégszeretettel, beszerkesztettek volna legalább egy művet Billy Cobham saját alkotásaiból. Ugyanis dobtudománya mellett Cobham zeneszerző is, épp most fejezi be legújabb szimfonikus műveinek felvételeit. Negyvenhét saját lemezét számításba véve lett volna merítés, akár egy szellemes áthangszereléssel megspékelve, amihez meg a mi oldalunkon lett volna meg a bő szellemi kapacitás. De legalább egy zenetörténeti szempontból jelentős, ha nem is általa írt, de általa képviselt, korábban megszólaltatott, mondjuk Mahavishnu-s művet is szívesen meghallgattunk volna „a la Morgan–Cobham”. Ez a gesztus részünkről sajnos elmaradt. De elmaradt még néhány további ziccer is a műsorösszeállítást tekintve. Mondjuk egy világsztár jazzdobos mellé nem ültettem volna le egy relatíve ismeretlen magyar fiatalembert ütőzni, még akkor sem, ha Zsoldos Dávid felkészülését nagyban segítette, hogy a zenekarvezető édesapának a fia. A srác hiába tehetséges és szimpatikus, érthető módon érződött rajta a teljes elfogódottság. Ugyanis maga sem értette, miképpen csöppenhetett kis rázókáival és csörgőivel a nagy dobmágus baljára. De ha már..., akkor egy apa–fia ütőspárbeszédnek lett volna bája és szigorunkat is enyhítette volna. Egy szó mint száz: ide illett volna egy minimum Horváth Kornél formátumú és nevű embert beültetni. Ez egy. De ha ez a lépés megtörténik, akkor meg illett volna a sok színpadra lépett zeneszerzőnek és hangszerelőnek egy méretes, önálló műként fungáló dobszólót bearranzsálni a programba. Egyrészt mert a közönség 97-98,5 százaléka ezért jött. Másrészt mert Billynek – aki jelenleg vagy saját zenekarával lép fel, vagy egyszemélyes szóló dobshow-kat ad elő – egy 10 perces kis dob-mű bemutatása nem okozott volna különösebb szakmai, fizikális vagy pszichológiai problémát. De ebbe bele is kellett volna építeni egy komoly, ütőssel vívott párbajt. Aztán ha arra is gondoltak volna a fellépők, hogy Billy nemcsak zeneszerző és dobos, de egy ideje már marimbatudását is csiszolgatja, ráadásul a színpadon a zenekarvezető Zsoldos Béla jóvoltából épp volt egy marimba is a vibrafon mellett, hát akkor itt kutya jó és különleges dolgokat lehetett volna tető alá hozni. Számtalan kihagyott ziccer. Erre nem válasz és nem mentség, hogy amolyan „nesze játssz”-alapon mind a hat számnak megvolt a maga dobszólója.

Ha már a ritmusszekciónál és a műsorszerkezeti hiányosságoknál tartottunk, akkor nevezzük nevén a gyereket. Volt a színpadon egy egészen különleges képességekkel megáldott és már évtizedek óta bizonyító, a legnagyobb magyar zenekarokat erősítő basszusgitáros. Lattmann Béla a neve. Hogy ő valaki, arra az is bizonyság, ahogy a közönség csak a neve hallatára is ovációban tört ki. Mi másra lennénk kíváncsiak, mint egy Billy Cobham nevű dobos és egy Lattmann Béla nevű basszusgitáros párbeszédére (ha már a sors ilyen szépen össze hozta őket). Mivel nem hallottunk egyetlen basszusgitárszólót sem (sajnos), így következményesen, esélye sem volt annak, hogy e két szekciótestvér-hangszernek valami testet-lelket megörvendeztető párbeszédébe belefeledkezhettünk volna.

Alkonyfény trió. Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!
Csárdás Africanus. Nagyításhoz kattints a képekre...

A kihasználatlanságok sorában meg kell említeni, hogy a vendéglátó magyar zenekar, talán hogy bebiztosítsa magát, szinte minden poszton kettős szereposztással lépett színre. Két ütős: Zsoldos Béla (vibrafon, marimba) és fia, Zsoldos Dávid (ütők); két basszus: Lattmann Béla basszusgitáron és egykori tanára, a veterán Berkes Balázs bőgőn; és két gitár: László Attila amolyan Scofield-os elektromos, míg Babos Gyula a tőle megszokott Pat Metheny-féle elektroakusztikus hangzással (sajnos ezen az esten nem a szép testes Gibsonon, de legalább megspékelve némi gitárszintivel). Ahogy a billentyűsöknél is kettős volt a fronthatás: Csanyi Zoltán a kaméleon Nord-szintetizátoron (némi képzavarral, a gyorstüzelő svájci bicskával) volt jelen, míg Vukán György (digitális) zongorán. Azt nem kell kipellengérezni, hogy két szaxi meg egy trombi, mivel ezek poszt-megerősítések nélkül is egy jól hangzó fúvóskórus kötelező elemei. Viszont az említett elmulasztott ziccerek sorát súlyosan növelte két magyar művésznek, a magyar jazz két legendás öregjének lényegében teljesen felesleges színpadra állítása. Egyikük Berkes Balázs, minden bőgőseink és basszusgitárosaink atyja, másikuk az ő osztályos társa, a klasszikusnak tekinthető Vukán György, aki már maga is egy komplett magyar jazztörténet, zeneszerzőként és zongoristaként is. Nos, kettejüknek bántó volt a kihasználatlansága; nem volt értékelhető szerepük, a jelenlétük (önhibájukon kívül) feleslegesen tette a kelleténél is zsúfoltabbá a színpadot. Ha már elhívták őket, érdemes lett volna méltó szereppel megkínálni e két művészt. Bár a koncert harmadik száma egy Vukán-opusz volt (Red Rock), mely műsorrészt szemlátomást nekik ajánlották, mondván, mutatkozzanak meg egy amolyan Cobham–Vukán–Berkes swing-trióként, némi Babos-szólóval nyakon öntve (és a műsorszerkesztői gesztusnak külön hangsúlyt adva azzal, ahogyan mindeközben a kvázi-ifjú elektronikus zenekarrészek nézelődtek, beszélgettek, távoztak stb.), de ez a darab, nem csak nekem, valahogy szánalmasan kiesett a programból. Stilárisan és minőségét tekintve is.
Kleinheinz Gábor az 1995-ös dobos gálán a Morgan Workshop élén, a Budapest Kongresszusi Központ színpadán...
Kleinheinz Gábor, alias Morgan

Ugyanakkor az egész este folyamán Vukánék összekacsintásai a vendégművésszel, mint (kor)osztályos társsal, utalt arra, hogy mindkét oldal klasszikusai szívesen éltek volna a lehetőséggel, ha lett volna. Ez a vonat azonban, ellentétben a SzeptEmber Feszt híres rétesvonatával, ezen a rockos délutánon elment. Vukánnak talán nem swinges hagyományidézésben kellett volna gondolkodnia Cobham-mel kapcsolatban, hanem valami sziporkázóbb, a teljes zenekari apparátust megigénylő, modern, kvázi big-band hangszerelésben. Ő annak pont nagymestere, csak hát a dolog munkás. A bemutatott olcsóbb megoldásnak viszont igen híg lett a leve. Ez a swing bizony nem élte túl a közelben vasalt kolbász füstjét, és csak az elfogódott tanítványok, bennfentesek és budapesti jazzsznobok ovációit válthatta ki. Minek két basszushangszer egy színpadon, ha a Vukán-számban bőgőző Berkes Balázs mellett Lattmann csak unatkozva nézelődik. Egyébként egyszer sem használták ki a két basszus, a két billentyű, vagy a két gitár együttjátékának lehetőségét.
Ez így, ebben az értelemben nem zenekar volt, hanem inkább zenészkiállítás.

Nézelődni ide Kleinheinz is nyugodtan felfért volna...


Alkonyórán, médiaölelésben. Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!
Kamerák égen, s földön. Nagyításhoz kattints a képekre...

De ki az a Kleinheinz?

A kérdés megválaszolásához és hogy hiányérzeteink számbavételét is teljessé tegyük, idézzük fel Maloschik Róbert megszólalását a fesztivált megelőző >> sajtótájékoztatón. M. R. amúgy stílszerűen az MR-nek, vagyis a Magyar Rádiónak volt évtizedekig jazz-szerkesztője, később saját papír-, illetve ma már online jazzújságját és fesztiválokat is (pl. a Debreceni Jazzfesztivál) szerkesztve lett a magyar jazzélet mind a mai napig megkerülhetetlen és mértékadó kulcsfigurájává. Nos, ő a tájékoztatón merte Zsoldosnak szegezni ünneprontón a kérdést. És tényleg: Vajon a Morgan Workshop zenekaralapító basszusgitárosa, aki ennek a sztárkoncertnek a létrejöttében mecénásként is elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevezetesen Kleinheinz Gábor, a Morgan szénkefegyár igazgatója (mely egyike Kőbánya kevés prosperáló nagyüzemeinek, a kerület gazdaságának büszkesége), nos ő miért nem kaphatott, akár csak egy tisztelgő főhajtás erejéig is, a koncerten zenei szerepet (se)? Ha ennyit tett egy ilyen, lassan 18 éves (1994-ben alakult) sikerzenekar létéért, és – Berki Tamásnak, a később saját zenekarával szintén színpadra lépő jazz-énekesnek, de itt most mint műsorközlőnek a szellemes szavait idézve – nagykorúvá válásakor, mintegy érettségi ajándékként annak tálcán felkínálta a világsztárt is, akkor vajon nem érdemelte volna meg, hogy legalább néhány hang erejéig, de maga is ritmusemberként, bekukkanthasson ebbe a zenetörténeti időalagútba? Maloschik kérdését már a sajtótájékoztatón is jogosnak találtuk (de érdemi válasz nem érkezett rá, csak mentegetőzés), s ez a koncertet látva-hallva is az maradt. A kihasználatlan Berkes Balázs mellett elfért volna egy harmadik basszushangszer is. A tisztesség megkövetelte volna... Azt már csak rezignáltan tapasztaltuk, hogy a koncertzáró nagy meghajlásban sem szólította színpadra senki, akár csak váratlan ötlettől vezérelve bármelyik muzsikus, azok közül, akik állítólag épp a rögtönzésnek is nagy mesterei. Talán nekünk is jobb, ha mindemögött csupán Kleinheinz végtelen szerénységét igyekszünk feltételezni.

De az ízetlenségekben tovább tallózva: Berki magyarosan szimpatikus felkonf-túlzása épp Billy Cobham jelenlétében némileg szánalmasnak tűnt. Füleinket kissé hasogatta, amikor a Morgan Workshop 1 és a Morgan Workshop Plusz című CD-ket (a támogató és névadó gyárat magát is pongyolán Workshopnak nevesítve) „...a világon az eladási jazzlisták győztese”-ként aposztrofálta. Ezt az eladási sikert az említett korábbi sajtótájékoztatón [ lásd Gagarin-filmünket ] Zsoldos Béla (akit Berki a saját zenekarötletéhez Kleinheinzt mecénásként megtaláló, lényegében alapító zenekarvezetőnek nevezett, gyorsan megengedve persze, hogy Kleinheinz, alias Morgan, egykori Pege-tanítványként maga is basszusgitáros) még finomhangolta, miszerint magyar viszonyok között akkoriban (90-es évek) szépnek mondható, néhány ezres tételre kell gondolnunk. Mi meg további finomítás céljából hozzátesszük, hogy ha a publikumot nem állandóan azzal igyekeznénk a kasszánkhoz terelgetni, hogy magunkat a kontraszelekciók zavaros világában az univerzumnál is nagyobbnak beállítva próbálnánk meg minél előbbre sorolni, akkor még az is kiderülhetne, mivel tény, csak a történelemkönyvek lapjai – néha gondos kezek munkájának köszönhetően is – kopnak, hogy ilyen több ezres eladást más, ma már nem aktív magyar jazz-zenekar is elért idehaza, de külföldön is, ráadásul nem kitalált sikertörténettel, hanem a világot valóban bejárva, de úgy, hogy hazájától csekély segítségre számíthatott.
Azt mondhatnánk, ahol a tőke, ott az igazság. Vagy másképpen: tőkében az igazság. (Bár lehet, hogy ez csak szőlőtőkére igaz, úgy is, mint a borban rejlő veritas?)
Mindenesetre az a mondás is megállja, hogy a könnyen jött, az könnyen megy.

A jelen cikk második részében olvasható >> kritikánkban megvizsgáljuk, hogy a magyar művészek éltek-e az ölükbe pottyant lehetőséggel, avagy az elpuskázott ziccerek számossága megengedi-e, hogy legyen magyar (jazz) újjászületés?

ZUGABE. Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!
ZUGABE. Nagyításhoz kattints a képekre...

Billy Cobham a Pesti Zsibongón

Nagyításhoz kattints a képre!

Cikkajánló


Pezsi Tipp!
A képsorok egyes kockáiból megnyíló kártyákon, hogy követhesd a koncert hangulatát, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyíl gombjával lépegess előre (nyílgombbal visszafelé is haladhatsz.). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...
[ Click on any image of the film-strips (gallery) and use the left/right arrow keys on your keyboard to enlarge and to scroll through the frames. You can open and drag more than one picture with your mouse... ]

A képek - egy kivétellel - a készülő portréfilm kockái. 2011 © Pesti Zsibongó
Olvasta: 3660
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
Következő cikk >
Ajánló

SzeptEmber Feszt 2011 Sajtótájékoztató

Nagy Feró esete a jazzdobbal és Gagarinnal...
A Pezsi blogger kamerája által a 2011-es SzeptEmber Feszt sajtótájékoztatóján rögzítettek 2. részében Gál Gábor fesztiváligazgató és Molnár József, a Budapesti Turisztikai Központ ügyvezetője arról szól, miként is kerül fel a Népliget az ország turisztikai térképére, miközben a Magyar Jazz Szövetség alelnöke a teljes Morgan Workshop nevében is érzékletesen "remeg" az érkezőfélben lévő világsztár Billy Cobham keltette izgalomtól. Zárszavában viszont Nagy Feró – aki celebként ma már szinte mindent tud és a rétesvonatra a csülkös pörköltig váltotta meg jegyét –, kollegájától, Zsoldos Bélától kikéri magának (is) a jazzdobolás Gagarinját...
[ Hotel Tulip Inn Budapest Millenium - 2011. augusztus 24. ]
Mozicikkünkben minderről >> bővebben...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Gratulálok! Remek összeállítás, klassz képek.
Savanyú káposztából - változatosan
Vendégvárónak is kitűnő! Mi eleve imádjuk a savanyú káposztás palacsintát, amelynek a töl...
Az Állami lakótelep
99/4 ben laktam 1956 ig. Nagyapam (Simonffy Andras) ott lakot az elso napoktol. Sajnalom hogy lebont...
Kísértet járja be Európát
Valóban ilyen nagyszerű dolgok kiagyalására jött létre ez a nagy "ejrópai" álom? Nyilván ez...
Kísértet járja be Európát
És bizony a szabályozás (most éppen süti tárgyában) megint az Európai Unió jól fizetett hi...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Azt hiszem a Dagály strand az emberi kapzsiság áldozata lett ,remélem hamarosan vissza szerzi a ...
Az Állami lakótelep
Szép napot kívánok mindenkinek én 1955-ben voltam elsős. iker öcsémel ferences de bátyánkis...
Az Állami lakótelep
Sziasztok! 1955-ben születtem a Telepen, sajnos, 1962-ben már elköltöztünk. De még sokat járt...

Pezsi blogger kamera >>

Kattints a képekre!

Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...

Exkluzív

Billy Cobham >>
Kattints a képekre!
Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!

Pesti kertek

Találkozás Pesti Lászlóval, a Népliget örökös főkertészével...

Pesti László írásai

Az első sorozat >>
Kattints a képekre!

Aki hallja adja át!
Pesti László, a Népliget örökös főkertésze és - ebben az első sorozatban állandó szerzőtársaként - Tarjányi Ferenc eredeti írásainak első sorozatát nyújtjuk át olvasóinknak. Az írások a "Pesti kertek" rovat szerves részei, melyeket Laci bácsi kérésének eleget téve teszünk közkinccsé. A cikkek és a kapcsolódó, Laci bácsi által rajzolt helyszínrajzok a fenti képek bármelyikére kattintva elérhetők. Az egérrel a képek fölé navigálva a cikkek, térképek címe is megjelenik ("alt tag"). A fenti állományt folyamatosan bővítve tesszük közzé, de az első sorozat teljes anyaga, összesen 13 írás, >> Varga E. Árpád-nak köszönhetően már elérhető a KIA Ökológiai Könyvtár >> honlapján...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!

Képforgó

tokember_ht.jpg