Pesti Zsibongó

[ avagy Billy Cobham esete Csipkerózsikával és egy szénkefegyárral ]

Billy Cobham: maximális koncentáció

De minek a szó, ha van nekünk a zene („Minek ide szöveg, jó ember, Nekünk csak a zene szóljon” – diktálta egykoron Charlie). Nos, ahogy a népművészet mesterei dramatizált táncjeleneteikben imígyen kiáltanak (Halljunk szót uraim!), hát olvasóink valószínűleg éppúgy szomjazzák a jó (vagy rossz) szót mitőlünk, elvégre írott média lennénk vagy mi a rosseb? Ahogy népligeti vendégünk, Billy Cobham is a vele készített exkluzív interjú során elképedt: „Ilyen kérdések nyomasztják az Önök olvasóit?” Mármint hogy súlyosan zenetörténeti vájkálásra ingerlő bennfentes tudálékosságok egy lassan harminc éve nem létező amerikai jazz-rock zenekar, az első Mahavishnu Orchestra belvilágát tekintve? Éppígy hüledezhet a legfrissebb savanyúkáposzta-receptért a Google jóvoltából hozzánk betévedett net-vándor soraimon: Valóban valakit is érdekel, milyen volt Billy Cobham megmérkőzése a magyar jazzválogatottal a 2011-es SzeptEmber Feszten?

Hát jelentem: van rá érdeklődés, és mert van mondandónk is a tárgyban (mivel jelen voltunk, s jól körbejártuk a sztorit és a terepet is), így hát halljanak (lássanak) most szót, uraim (és hölgyeim): mire ment a magyar jazzválogatott (a Morgan Workshop) a jazzdobolás Gagarinjával (a költői képért köszönet Zsoldos Béla zenekarvezetőnek).

Azért is érdemes a honi palettán eme ismeretlen mélységben és részletességgel megidézni mondjuk most épp egy koncert zenei és szociális környezetét és belvilágát, mert lapunk egyik alapelve szerint: cseppben a tenger. Magyarán: izgalmas kortörténeti dokumentumként olyan mélységben élhetjük át utólag is a megtörténteket, akik pedig nem voltak ott, azokat a jelenlét és bennfentesség élményével megajándékozva, ami tágabb összefüggések megértését is segítő, maradandóbb, visszakeresni később is érdemes információkkal vértezheti fel az olvasót.

Volt egyszer egy SzeptEmber Feszt a pestszentlőrinci Bókay-kertben, amelyik úgy volt jó, ahogy volt. És ott már volt kultúra is bőséggel kerekítve az amúgy könyökig evő-ivó gasztro-fesztiválhoz. Népszerűsége csúcsán a rendezvény elhagyni volt kénytelen ezt a gyönyörű >> „Parkot a kertek között”, és lányos zavarában megtalálta kicsit beljebb a városban >> „Csipkerózsikát a parkok között”. A >> Népliget (mert persze róla van szó) ugyan kertként kicsit gigantikusabb, de flórája, faunája is ezzel arányosan gazdagabb, meg a története is. Mindenesetre, hála a Bókay-kert előzékeny kiebrudációs programjának (nekik ez a rendezvény már túlságosan országos volt, ahol háttérbe szorultak a kerületi kisközösségek, egyesületek), a fesztivál amúgy eltántoríthatatlanul jazzrajongó igazgatója jobb híján csókot nyomott Csipkerózsika orcájára, s lőn folytatás: a 2009-től egyre szárnyalóbb népszerűséggel taroló népligeti SzeptEmber Feszt. Fesztiváligazgatónk, akit Gál Gábornak hívnak, most is bebizonyította, hogy kitűnően tartja érzékszerveit a kor ütőerén (vagy szellemén?, üssük fel Lenint, ha kell). Két fesztivál-stabilizáló évadot követően 2011-ben belevágott a szinte lehetetlenbe, a teljes önellentmondásba, a jazz beépítésébe.

De vajon a gasztrokultúra tényleg ellentmondásban van a művészettel, mondjuk, a zenekultúrával? Csak nagyon elvarázsolt entellektüelek gondolhatják, hogy igen. Kicsit életszerűbben gondolkodók feltalálták már a gasztrobluest (Paks), akkor hát miért ne lehetne pörkölt-jazz is? És miért ne jöhetne el a zenetörténet egyik legnagyobb ma élő jazzlegendája, >> Billy Cobham, hogy a közvetlenül a gyomorforgató körhinta és a vasaltkolbászok által kibocsátott fojtó füstfelhő mellé telepített, az erdőmélyben a Fásy-mulatóra áhítozók vastag seregeinek hátába ékelődve, az esőtől mentes budapesti nyár egyenes hozadékaként bokáig homokos erdei talajon felhúzott Vízvonal jazzsátor szabadtéri színpadán megmutatkozzon? Mennyire súlyos ez a képzavar? És létre jöhet-e az a Gál Gábor-i álom, a népművelői csoda, hogy az emberek végig hátat fordítva a nyálcsorgatásra ingerlő kolbásztengereknek és a harsány vásári zsivajnak, egyszerűn halált megvető bátorsággal átvágják magukat a vásározó tömegen, és szerető karéjba vonják a színpadot, mert érzik, hogy ma itt valami lesz? S mindezt ingyen? Világsztárt ingyen, jazzt a kolbászosok mellé, s lehetőleg valódi közérdeklődés mellett? Úgy, hogy előtte hetekig minden metrókocsiban Billy Cobham köszönt rám?

A délelőtti hangbeállást követően útban a VIP sátor felé, a lapunknak adott exkluzív interjú helyszínére. Billy Cobham sem állhatta meg, hogy egy pillanatra el ne időzzék a sajnos még csak felturbózás előtt álló rétesvonatnál

Hát volt csoda. A fenti peremfeltételekből minden csontra teljesült. A szervezők a koncert közönségét biztos úgy tízezresre becsülnék (kiindulva a 2009-es vasárnap déli, Jó ebédhez szól a Ricse programra ráolvasott tízezres publikumból). De ha mi kétkedők vagyunk is, meg egy kicsit elvegyülve számolgattunk is, no azt mondom, ha százezer egyéb ínyencség és nyalánkság közepette ott és akkor volt „csak”’ ezer ember, aki átgázolt a Fásy mulatószínpad gigantikus publikumán és még két komplett vidámparkon, meg vagy negyvenezer sütödésen, csak azért, hogy ezt a derbit kiélvezhesse, akkor azt mondom: mai fásult, garantáltan kultúramentesített (génkezelt) világunkban csoda történt. Más bölcsekkel szólva: az élet élt és élni akart. Tisztelet és főhajtás Gál Gábor hűsége (jazz) és bátorsága (anyagiak) előtt, ahogy köszönet a kerület (Kőbánya) és a BTSZK (Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ), na és nem utolsó sorban a zenekari nevet adó Morgan szénkefegyár (egyike a ma is még virágzó kőbányai ipari vállalkozásoknak) hathatós támogatásaiért.

Az, hogy egy elképesztően kis költségvetésével szinte már hazardírozó fesztivál (úgy 40-50 millióból kellett egy messze több, mint 100 ezres és háromnapos tömegrendezvényt világszínvonalon Isten szabad ege alatt tető alá hozni) ezzel a bátor lépésével ösvényt vágott a való világ sötétjében, bíztatást jelenthet. Nem minden a pénz, él még nemzet e hazán, de bátorság nélkül nincs haza. Hát itt lett. S jazzrajongó honfiaknak és honleányoknak nem is megvetendő eredménnyel a végelszámolásban.

Az ingyen meccset a nagyon erős magyar válogatott, mondjuk szerény és abszolúte szubjektív becslésem alapján, X-re hozta. A szerintem 3:3-as végeredmény Gagarinnal szemben, még ha hazai pályán és csak barátságos mérkőzésen, amolyan nyilvános edzésen is, mindenképp szép eredmény. Pláne úgy, hogy mindjárt az első percekben >> Babos Gyula kompozíciójának köszönhetően nálunk volt a vezetés. Nagy gól, megnyugtató kezdés. A vendégek (Billy Cobham) kicsit bizonytalankodva vágtak neki, de ahogy a magyar fiúk zenéje kezdett alábbhagyni (magyarul leülni), úgy jött föl a dobgigász és tette mindenki számára elfogadhatóan igazságossá és mégis eseménydússá (gólgazdaggá) a mérkőzést.

De félre a tréfálkozással

Azok a dicsőséges '70-es évek... Billy Cobham a Mahavishnu Orchestra motorjaként. Az előtérben John McLaughlin (fotó: Richard Laird)

A repertoárra még visszatérünk, de nekünk nagyon belefért volna, ha a nem teljesen egyenletes anyagba, illő vendégszeretettel, beszerkesztettek volna legalább egy művet Billy Cobham saját alkotásaiból. Ugyanis dobtudománya mellett Cobham zeneszerző is, épp most fejezi be legújabb szimfonikus műveinek felvételeit. Negyvenhét saját lemezét számításba véve lett volna merítés, akár egy szellemes áthangszereléssel megspékelve, amihez meg a mi oldalunkon lett volna meg a bő szellemi kapacitás. De legalább egy zenetörténeti szempontból jelentős, ha nem is általa írt, de általa képviselt, korábban megszólaltatott, mondjuk Mahavishnu-s művet is szívesen meghallgattunk volna „a la Morgan–Cobham”. Ez a gesztus részünkről sajnos elmaradt. De elmaradt még néhány további ziccer is a műsorösszeállítást tekintve. Mondjuk egy világsztár jazzdobos mellé nem ültettem volna le egy relatíve ismeretlen magyar fiatalembert ütőzni, még akkor sem, ha Zsoldos Dávid felkészülését nagyban segítette, hogy a zenekarvezető édesapának a fia. A srác hiába tehetséges és szimpatikus, érthető módon érződött rajta a teljes elfogódottság. Ugyanis maga sem értette, miképpen csöppenhetett kis rázókáival és csörgőivel a nagy dobmágus baljára. De ha már..., akkor egy apa–fia ütőspárbeszédnek lett volna bája és szigorunkat is enyhítette volna. Egy szó mint száz: ide illett volna egy minimum Horváth Kornél formátumú és nevű embert beültetni. Ez egy. De ha ez a lépés megtörténik, akkor meg illett volna a sok színpadra lépett zeneszerzőnek és hangszerelőnek egy méretes, önálló műként fungáló dobszólót bearranzsálni a programba. Egyrészt mert a közönség 97-98,5 százaléka ezért jött. Másrészt mert Billynek – aki jelenleg vagy saját zenekarával lép fel, vagy egyszemélyes szóló dobshow-kat ad elő – egy 10 perces kis dob-mű bemutatása nem okozott volna különösebb szakmai, fizikális vagy pszichológiai problémát. De ebbe bele is kellett volna építeni egy komoly, ütőssel vívott párbajt. Aztán ha arra is gondoltak volna a fellépők, hogy Billy nemcsak zeneszerző és dobos, de egy ideje már marimbatudását is csiszolgatja, ráadásul a színpadon a zenekarvezető Zsoldos Béla jóvoltából épp volt egy marimba is a vibrafon mellett, hát akkor itt kutya jó és különleges dolgokat lehetett volna tető alá hozni. Számtalan kihagyott ziccer. Erre nem válasz és nem mentség, hogy amolyan „nesze játssz”-alapon mind a hat számnak megvolt a maga dobszólója.

Ha már a ritmusszekciónál és a műsorszerkezeti hiányosságoknál tartottunk, akkor nevezzük nevén a gyereket. Volt a színpadon egy egészen különleges képességekkel megáldott és már évtizedek óta bizonyító, a legnagyobb magyar zenekarokat erősítő basszusgitáros. Lattmann Béla a neve. Hogy ő valaki, arra az is bizonyság, ahogy a közönség csak a neve hallatára is ovációban tört ki. Mi másra lennénk kíváncsiak, mint egy Billy Cobham nevű dobos és egy Lattmann Béla nevű basszusgitáros párbeszédére (ha már a sors ilyen szépen össze hozta őket). Mivel nem hallottunk egyetlen basszusgitárszólót sem (sajnos), így következményesen, esélye sem volt annak, hogy e két szekciótestvér-hangszernek valami testet-lelket megörvendeztető párbeszédébe belefeledkezhettünk volna.

Kleinheinz Gábor, alias Morgan

Ugyanakkor az egész este folyamán Vukánék összekacsintásai a vendégművésszel, mint (kor)osztályos társsal, utalt arra, hogy mindkét oldal klasszikusai szívesen éltek volna a lehetőséggel, ha lett volna. Ez a vonat azonban, ellentétben a SzeptEmber Feszt híres rétesvonatával, ezen a rockos délutánon elment. Vukánnak talán nem swinges hagyományidézésben kellett volna gondolkodnia Cobham-mel kapcsolatban, hanem valami sziporkázóbb, a teljes zenekari apparátust megigénylő, modern, kvázi big-band hangszerelésben. Ő annak pont nagymestere, csak hát a dolog munkás. A bemutatott olcsóbb megoldásnak viszont igen híg lett a leve. Ez a swing bizony nem élte túl a közelben vasalt kolbász füstjét, és csak az elfogódott tanítványok, bennfentesek és budapesti jazzsznobok ovációit válthatta ki. Minek két basszushangszer egy színpadon, ha a Vukán-számban bőgőző Berkes Balázs mellett Lattmann csak unatkozva nézelődik. Egyébként egyszer sem használták ki a két basszus, a két billentyű, vagy a két gitár együttjátékának lehetőségét.
Ez így, ebben az értelemben nem zenekar volt, hanem inkább zenészkiállítás.

Nézelődni ide Kleinheinz is nyugodtan felfért volna...

De ki az a Kleinheinz?

A kérdés megválaszolásához és hogy hiányérzeteink számbavételét is teljessé tegyük, idézzük fel Maloschik Róbert megszólalását a fesztivált megelőző >> sajtótájékoztatón. M. R. amúgy stílszerűen az MR-nek, vagyis a Magyar Rádiónak volt évtizedekig jazz-szerkesztője, később saját papír-, illetve ma már online jazzújságját és fesztiválokat is (pl. a Debreceni Jazzfesztivál) szerkesztve lett a magyar jazzélet mind a mai napig megkerülhetetlen és mértékadó kulcsfigurájává. Nos, ő a tájékoztatón merte Zsoldosnak szegezni ünneprontón a kérdést. És tényleg: Vajon a Morgan Workshop zenekaralapító basszusgitárosa, aki ennek a sztárkoncertnek a létrejöttében mecénásként is elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevezetesen Kleinheinz Gábor, a Morgan szénkefegyár igazgatója (mely egyike Kőbánya kevés prosperáló nagyüzemeinek, a kerület gazdaságának büszkesége), nos ő miért nem kaphatott, akár csak egy tisztelgő főhajtás erejéig is, a koncerten zenei szerepet (se)? Ha ennyit tett egy ilyen, lassan 18 éves (1994-ben alakult) sikerzenekar létéért, és – Berki Tamásnak, a később saját zenekarával szintén színpadra lépő jazz-énekesnek, de itt most mint műsorközlőnek a szellemes szavait idézve – nagykorúvá válásakor, mintegy érettségi ajándékként annak tálcán felkínálta a világsztárt is, akkor vajon nem érdemelte volna meg, hogy legalább néhány hang erejéig, de maga is ritmusemberként, bekukkanthasson ebbe a zenetörténeti időalagútba? Maloschik kérdését már a sajtótájékoztatón is jogosnak találtuk (de érdemi válasz nem érkezett rá, csak mentegetőzés), s ez a koncertet látva-hallva is az maradt. A kihasználatlan Berkes Balázs mellett elfért volna egy harmadik basszushangszer is. A tisztesség megkövetelte volna... Azt már csak rezignáltan tapasztaltuk, hogy a koncertzáró nagy meghajlásban sem szólította színpadra senki, akár csak váratlan ötlettől vezérelve bármelyik muzsikus, azok közül, akik állítólag épp a rögtönzésnek is nagy mesterei. Talán nekünk is jobb, ha mindemögött csupán Kleinheinz végtelen szerénységét igyekszünk feltételezni.

De az ízetlenségekben tovább tallózva: Berki magyarosan szimpatikus felkonf-túlzása épp Billy Cobham jelenlétében némileg szánalmasnak tűnt. Füleinket kissé hasogatta, amikor a Morgan Workshop 1 és a Morgan Workshop Plusz című CD-ket (a támogató és névadó gyárat magát is pongyolán Workshopnak nevesítve) „...a világon az eladási jazzlisták győztese”-ként aposztrofálta. Ezt az eladási sikert az említett korábbi sajtótájékoztatón [ lásd Gagarin-filmünket ] Zsoldos Béla (akit Berki a saját zenekarötletéhez Kleinheinzt mecénásként megtaláló, lényegében alapító zenekarvezetőnek nevezett, gyorsan megengedve persze, hogy Kleinheinz, alias Morgan, egykori Pege-tanítványként maga is basszusgitáros) még finomhangolta, miszerint magyar viszonyok között akkoriban (90-es évek) szépnek mondható, néhány ezres tételre kell gondolnunk. Mi meg további finomítás céljából hozzátesszük, hogy ha a publikumot nem állandóan azzal igyekeznénk a kasszánkhoz terelgetni, hogy magunkat a kontraszelekciók zavaros világában az univerzumnál is nagyobbnak beállítva próbálnánk meg minél előbbre sorolni, akkor még az is kiderülhetne, mivel tény, csak a történelemkönyvek lapjai – néha gondos kezek munkájának köszönhetően is – kopnak, hogy ilyen több ezres eladást más, ma már nem aktív magyar jazz-zenekar is elért idehaza, de külföldön is, ráadásul nem kitalált sikertörténettel, hanem a világot valóban bejárva, de úgy, hogy hazájától csekély segítségre számíthatott.
Azt mondhatnánk, ahol a tőke, ott az igazság. Vagy másképpen: tőkében az igazság. (Bár lehet, hogy ez csak szőlőtőkére igaz, úgy is, mint a borban rejlő veritas?)
Mindenesetre az a mondás is megállja, hogy a könnyen jött, az könnyen megy.

Billy Cobham a Pesti Zsibongón

• Időutazás Billy Cobham varázslatos világába >> Mozicikk

• Billy Cobham és a Morgan Workshop >> Koncertkritika 1. rész
• Billy Cobham és a Morgan Workshop >> Koncertkritika 2. rész
• Billy Cobham exkluzív >> Interjú 1. rész
• Billy Cobham exkluzív >> Interjú 2. rész

Cikkajánló

• Nagy Feró esete Gagarinnal...
• A megtévesztés lélektana
• Szanturral a Trafóban
• Jim Hall a Trafóban
• Dolák-Saly Róbert - Érzékenyen
• Kepes András iskolái
• Véresen komolyan gondolták
• Republic a Sportkastélyban >> Mozicikk

Támogatom a Pezsit...»
• Ochoa a Sportkastélyban >> Mozicikk

• Még több SzeptEmber Feszt
• Még többet a Népligetről

Pezsi Tipp!
A képsorok egyes kockáiból megnyíló kártyákon, hogy követhesd a koncert hangulatát, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyíl gombjával lépegess előre (nyílgombbal visszafelé is haladhatsz.). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...
[ Click on any image of the film-strips (gallery) and use the left/right arrow keys on your keyboard to enlarge and to scroll through the frames. You can open and drag more than one picture with your mouse... ]

Hozzászólások (0)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése