cover image
Egyéb

Letették a Dagály Uszodaközpont alapkövét

2015. május 15. 14:35

Közösen tette le a 2017-es vizes vb fő helyszínéül szolgáló Dagály Uszodaközpont alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök, Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke, valamint Tarlós István, Budapest főpolgármestere pénteken délelőtt. Az eseményen több pólóssal egyetemben részt vett Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, és Nemcsik Balázs főtitkár is.

Orbán Viktor miniszterelnök, Julio Maglione a FINA elnöke valamint Tarlós István főpolgármester tették le ma délelőtt a Dagály Uszodaközpont alapkövét. Az eseményen beszédet mondott még Tóth József XIII. kerületi polgármester, valamint Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség elnöke. Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséértfelelős kormánybiztos jelzésére a munkagépek megkezdték az építkezést. A kormánybiztos elmondta: az uszodaközpont, a kapcsolódó közlekedésfejlesztések, útépítés, árvízvédelmi gátépítés, gyalogos sétány és rakparti út építése két év alatt elkészül. Az építkezést segítő és felgyorsító Dagály törvényt az Országgyűlés 97%-os többséggel, szinte teljes egyetértésben fogadta el. A beruházás megvalósításában a kormánybiztos szorosan együttműködik Budapest és Angyalföld városvezetésével. A Dagály Uszodaközpont a 2017-es vízi világbajnokság fő helyszíne lesz.

„Az összefogás a válasz az idő szorítására és más akadályokra” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az alapkőletételén mondott beszédében. A kormányfő emlékeztetett, hogy az esemény megnyitásáig kevesebb mint 800 nap van hátra, s be kell bizonyítani, hogy Magyarország képes arra két év alatt, amire másoknak négy évük volt. Vannak, akiknek ettől megremeg a térdük, felmentést keresnek, a lehetetlent emlegetik; a mai kor nem az ő korszakuk - értékelte. "A világ megváltozott, eddig a nagyhalak ették meg a kicsiket, most a gyorsak eszik meg a lassúakat, és a bátrak eszik meg a gyávákat" – fogalmazott, megjegyezve: aki fél, félreáll, nem hisz a saját erejében, az a sor végére sodródik.

A miniszterelnök Magyarországot bátornak nevezte, utalva a válság leküzdésére, az ország talpra állítására és a vizes világbajnokság megrendezésére is. Szavai szerint az ország előrelép, bizonyít és nem számít, hogy szorít az idő és vannak akadályok, mert erre a válasz az összefogás. Köszönetet mondott a XIII. kerületnek, a fővárosnak és az ellenzéki pártoknak hozzáállásukért, a nemzetközi szövetségnek pedig a bizalomért. Hozzátette ugyanakkor, hogy első helyen a magyar úszósportnak kell köszönetet mondani, amelyhez temérdek siker, munka és nemzetközi elismerés kötődik. Ez a döntő érv, ami miatt vállalkoztunk a rendezésre – fejtette ki, külön kitérve Egerszegi Krisztinára, aki az egyetlen Szent István-díjas sportoló és az a magyar nő, aki "a legtöbb magyar férfi szeméből csalt elő könnyeket".

Külső.jpg Orbán Viktor szólt a kormány sport melletti elkötelezettségéről, kitérve arra, hogy amikor sportról van szó, az a magyar jövőt jelenti. A sportot az egyetlen biztos pontnak nevezte, amely segít a jövő generációinak, hogy helyt tudjanak állni a világban. "Semmi áldozatot nem fogunk megtagadni tőlük" – szögezte le a kormányfő.

Azt is megfogalmazta, hogy Magyarország nem egyszerűen a rendezője, hanem valódi házigazdája lesz a vb-nek. Utalt arra, hogy a Dagály területén épülő vízi központ alapköve egy startkövet is jelent, amelyről olyan felkészültséggel, merészséggel és lelkesedéssel kell elrugaszkodni, amilyennel a világhírű magyar úszók szoktak a medencébe ugrani.

Orbán Viktor azt is hangoztatta, hogy a világbajnokságnak és a hozzá kapcsolódó beruházásoknak az egész ország a nyertese lesz, magyarok ezreinek ad munkát és magyar cég építi fel az uszodaközpontot, amely a hazai úszósikerekhez méltó helyszín lesz. Sok sikert kívánt Budapestnek ahhoz, hogy a sport történelemkönyvébe is beírja a nevét. "Ide nekünk az oroszlánt is, jöjjön hát az egész világ!" - zárta beszédét Orbán Viktor.

belso_ter2.jpg Az alapkőletételen egy 40 kilogrammos időkapszulát helyeztek el a földben, ez tartalmazza az Országgyűlésben 97 százalékos többséggel elfogadott Dagály-törvényt, a tervrajz másolatát, valamint a látványtervről szóló filmet. Ezt követően Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős kormánybiztos jelképesen elindította a beruházást, s rövid időre működésbe léptek a munkagépek. Az uszodaközpont, a kapcsolódó közlekedésfejlesztések, útépítés, árvízvédelmi gátépítés, gyalogos sétány és rakparti út építése két év alatt készül el. A vb-re 2017. július 12. és 28. között kerül sor.

Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, biztos abban, hogy Magyarország képes lesz megrendezni az eseményt, ugyanis a fejlesztések nagy részére akkor is sor kerülne, ha nem lenne a vb. Hozzátette, a legutóbbi barcelonai vizes világbajnokságot 4,5 milliárd követték figyelemmel a televízióban, így ez a néhány hét "rólunk fog szólni." Megjegyezte, a vb idejére 181 ország sportolója érkezik majd Magyarországra, és körülbelül 200 ezer nézőt várnak, ami tízszázalékos külföldi részvétellel számolva 100 ezer plusz vendégéjszakát jelent az idegenforgalomnak. A főpolgármester kiemelte, Magyarországnak - amely az egyetlen olyan, száznál több ötkarikás aranyéremmel rendelkező nemzet, amely nem volt még olimpia házigazdája - a 2024-es pályázat miatt is fontos, hogy sikeresen rendezze meg a vizes vb-t.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke köszönetet mondott a vizes sportok legnagyobb magyarjainak, közte az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinának, a négyszeres győztes Darnyi Tamásnak, valamint a háromszoros aranyérmes Kemény Dénesnek is. Ahogy fogalmazott, ők ezekkel a címekkel jelképesen téglákkal járultak hozzá az uszodaközpont létrehozásához. Gyárfás Tamás az alapkőletétel napját még a világbajnokság megnyitójánál is fontosabbnak nevezte. Hozzátette, ehhez hasonló volumenű beruházásra a magyar úszósport történetében legutóbb 1930-ban, a margitszigeti Hajós Uszoda építésénél volt példa.

Julio C. Maglione FINA-elnök rendkívül nagyra értékelte azt az erőfeszítést, amelyet Magyarország tett annak érdekében, hogy átvegye Mexikótól a szervezést. "A kiváló kapcsolatunknak köszönhetjük, hogy a tervezettnél négy évvel korábban rendezhetnek itt világbajnokságot" - nyilatkozta a sportvezető hozzátéve, biztos abban, hogy amikor augusztusban, a kazanyi világbajnokság záróünnepségén átadja Orbán Viktornak a FINA zászlóját, akkor az a lehető legjobb kezekbe kerül majd. Egyúttal megjegyezte, reméli, a 2017-es vb végén elmondhatja, hogy minden idők legjobb FINA-rendezvényét zárták Magyarországon.

Tóth József XIII. kerületi polgármester hangsúlyozta, hogy ez a beruházás sikerre van ítélve, az olimpiákon szerzett magyar érmek egyharmadát ugyanis kerületi kötődésű sportolók szerezték. Tóth József szerint a Dagály Uszodaközpont a jövő, s egy világszínvonalú komplexummá válik.

A tervezett épület a Dagály strandfürdő telkének északi részén, a Dunára merőlegesen, közel 15.000m2-en helyezkedik majd el.A tervezésnél kiemelten fontos szempont, hogy egy hosszú távon is gazdaságosan üzemeltethető és fenntartható létesítmény legyen. Alapvetően két részbőláll majd ezért: egy közel 5000 fő befogadóképességű alapépületből és egy ideiglenes lelátókat és kiszolgáló létesítményeket magában foglaló felépítményből.

Az állandó létesítmény egy nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas, korszerű, a XXI. századi igényeknek megfelelő uszoda-központlesz, lelátóval, medencékkel, a közönséget, a versenyzőket, a verseny szervezőket befogadó terekkel és a létesítménytechnológiaiháttérrel.Az új központ a versenysport mellett természetesen a széles közönség számára is nyitva áll majd, tanuszodája lesz a környékbeli kisiskolás, óvodás gyerekeknek és edzőbázisa a magyar úszósportnak. Az épületben két 50 méteres medence – egy versenymedence és egy edzőmedence – egy 25 méteres műugró medence ésegy 12 méteres tanmedence lesz.

A fejlesztés hosszú távú városfejlesztésiprogram része, amely Budapest és Angyalföld gyarapodását szolgálja. A Dagály-beruházáshoz kapcsolódóanrendezik a környezetet,elvégzik a szükséges közlekedés- és közműfejlesztéseket. A Népfürdő utcátátépítik valamint az újpesti rakpart vonalán árvízvédelmi művet építenek.

belso_ter1.jpgA beruházást felügyelő Fürjes Balázs kormánybiztos (a Groupama Aréna és a Papp László Sportaréna építésének korábbi irányítója) elmondta, hogy az építkezés két év alatt közel ötezer embernek biztosít majd munkát.

Az eseményen részt vett Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke mellett Nemcsik Balázs főtikár, Benedek Tibor szövetségi kapitány, valamint több elnökségi tag. Jelen voltak még olimpiai bajnokaink közül is többen, így Kárpáti György, Faragó Tamás, Molnár Tamás, Kiss Gergely, Gergely István és Vári Attila is. Mindannyian kifejezték örömüket a felépítendő létesítmény kapcsán. „Történelmi pillanat ez számunkra” – fogalmazott Kemény Dénes.

Benedek Tibort is sokan kérdezték, kapitányunk jól állt a médiarohamot. Mint mondta: „Az elmúlt években láthat és tapasztalható az előrelépés, uszodákat újítanak fel, építenek, ami mind a versenysport, mind a szabadidősport, az egészséges életmód szempontjából kulcsfontosságú. A maketteket nézve ez az új uszoda maga lesz a csoda. Nekünk, a vízilabda szerelmeseinek is jót tehet, hiszen manapság a szülők részéről alapvetés, hogy jó körülmények közé vigyék gyermeküket.”




Vízilabda hírek
vizes vb
orbán viktor
kemény dénes
Benedek Tibor