Pesti Zsibongó

A St. Trinian's tényleg nem egy apácazárda. Ebben a lányneveldében kizárólag olyan dolgok esnek meg, amelyek miatt egyetlen szülő sem adná be ide jó szívvel a gyerekét.

Meg kéne már valahogy reformálni az iskolákat. A legutóbbi PISA-vizsgálat lesújtó eredményei is azt sürgetik, hogy ki kellene agyalni valamit. Csak nehogy fordítva süljön el a dolog.

Csajroham

Angliában például már az ötvenes évek elején kitaláltak egy pompás iskolai reformot, aztán mégsem vezették be. Ronald Searle karikaturista akkor kezdte el képregény formában megrajzolni a St. Trinian lánykollégium cseppet sem szokványos mindennapjait. A szellemesen hátborzongató történetek annyira megtetszettek a közönségnek, hogy Serle ezután már képtelen volt megszabadulni a maga teremtette lányoktól, sőt több film is készült a rajzai alapján. Az elsőt 54 évvel ezelőtt forgatták A St. Trinian harangjai címmel, az utolsó meg 28 éve készült, és A St. Trinian vadmacskái címet viselte. Hogy őszinték legyünk, ezek az intézeti leányzók mindig is rettenetes kis bestiák voltak. De mivel időközben újabb bestia-nemzedékek születtek a világra, a maiakat is be kellett végre íratni a St. Trinianba.

És megszületett az újabb folytatás. A két rendező, Oliver Parker és Barnaby Thompson számára hangsúlyosan fontos volt, hogy az új intézet ne csak az anarchiát és a függetlenséget örökölje a régitől, de ugyanolyan erős női karakterek legyenek benne, mint az eredetiekben voltak. Namármost ha szétválasztjuk a nőket és a csajokat, ami azért alap, akkor marad a tanári kar. Abban viszont a legerősebb figura az igazgatónő, akit Rupert Everett alakít, és hát ő valahol mégis csak egy férfi.

De az őrült csajok ketrece mégsem róla jut eszünkbe, hanem a lányokról, akikkel megpróbálták leképezni a mai modern iskolásdivat irányzatait. Ennek kiderítésére az alkotók tanulmányútra indultak Anglia szerte. „Az iskoláik meglátogatásával tapasztalhattuk, hogy milyen szlengben beszélnek, mik a kedvenc bandáik és milyen klikkekbe tömörülnek” – meséli Parker.

A brit szülők ezt hallván nyilván már felkapták a fejüket, és rohantak is tanulmányi célzattal a moziba. A részletekben lehetnek apró eltérések, de a divattrendek terén a hazai és a brit tinédzserifjúság igen erősen konvergál. Ami abból is látható, hogy a filmben előforduló lánykategóriák megtalálhatók minden magyar középiskolában.

• Emók: a hardcore punk szubkultúra újabb és coolabb alfaja. Az emók sebzett lelküket, megnemértettségüket és önmaguk gyászolását fekete ruházattal, arc- és hajfestéssel fejezik ki. (Ilyenek nálunk is vannak, a fiúk pont úgy néznek, ki mint a lányok.) Látszólagos enerváltsága ellenére a filmben szereplő emós kiscsaj harciassága nem lebecsülendő, akár hokizásról, akár a Nemzeti Galériából való képlopásról van szó.
• Geek-ek: a suli stréberei. Nekik csak az ész a fontos, nem a haj. (Ezt ugyan már Bródy János is megírta, de ő más okból.) A geek a napjai nagy részét a számítógép előtt tölti, így logikus, hogy a geek-lányok a filmben is minden rendszert feltörnek – még a Galéria biztonsági rendszerét is –, és a legmodernebb technikát bevetve támogatják intellektuálisan hátrányos helyzetű iskolatársnőiket a szellemi vetélkedőben.
• Cicababák: talán ez az elnevezés áll a legközelebb a csinos, ámde nem túl intelligens „posh totty” brit lánykategóriához. A filmben női bájaikkal és a geekek hathatós támogatásával csavarják az ujjaik köré az ellenfeleiket, miközben elterelik a figyelmet a társaik által éppen véghez vitt nagy rablásról.
• Plázamacskák: leginkább így fordítható le az enyhén arrogáns, kikent-kifent, többnyire szőkére festett, megszállottan shoppingoló angol „chav”-kategória. A filmben az intézetük megmentése érdekében teljes testbedobással küzdenek, és képesek feláldozni még a frissen manikűrözött műkörmeiket is.

• Szerelem az első látásra
• Újgenerációs tinédzser-típusok

Hozzászólások (0)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése