REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban |
Írta: Bogdán Éva | |
2010.03.15. | |
Előre bocsátom, hogy nem vagyok egy elfogult Republic-fan. A rajongók biztosan máshová helyezik a csúcspontokat. Nekem az tetszett a legjobban, amikor valami felszabadultság lett úrrá a zenekaron, és a közönség is része lett a koncertnek. Szeretetével vállára emelte a hősöket, hogy eggyé váljon velük a győzelemben. A Republic együttes 2009. október 30-i közérzetjavító koncertje felemelő zenei és közösségi élmény volt a Pestszentimrei Sportkastélyban. Miután a zenekar repertoárját csak hézagosan ismertem, így ezen az estén sorozatban kellett átélnem a pozitív meglepetéseket. Már az öltöző folyosóján is érezni lehetett, hogy jó helyen járunk. A magyar könnyűzenei élet mindenható háttérszereplőinek, a pénzéhes, arrogáns szervezőknek itt nyoma sem volt. (Mellesleg ez nem először fordul elő a Sportkastélyban.) Mindenütt jóarcú emberekkel, udvarias, nyílt arcú szervezőkkel, technikusokkal sikerül találkozni. Az ő viselkedésük már jelzi, hogy az adott produkcióban őszintén és készséggel szolgálják a közönséget. A hagyományos cirkuszi bevonulás és Bódi László porondmesteri konferansza után Indul a mandula – kezdődik a koncert és a lelkes csápolás a színpad előtt. Neked könnyű lehet, énekli Cipő; neki biztos nem annyira. Próbálja megtalálni a hangot, ez még a beállás része, de már jól összecsengő gitárzene hallik Patai Tamásnak és Tóth Zolinak köszönhetően. Ez finomul és erősödik tovább az állandó vendégként színre lépő Halász Gábor akusztikus gitárhangjának megjelenésével, az Ezer nyár jól esően Moody Blues-os forgása közepette. Szellemes a szöveg is: „Ezer szín, ezer nyár... Úgy mennek egy sorban veled, mint háborút vesztett sereg...” Örvendetes, hogy hárman maradtak a gitárosok, mert „Forog ez a tánc”, ismételgeti Cipő a Gyere közelebb refrénjét, és a gitárzene is egyre feljebb pörög, hogy aztán Tomi jó ízléssel odakanyarítson egy gitárszólót a szépen megszőtt zenei szövet fölé. Utána kicsit elcsendesülünk, intimebbé válik a légkör, ezek Cipő nagy pillanatai, amikor sámánként magához szólítja a közönséget – Engedj közelebb. A hatás nem marad el, a refrénben már önmagáról megfeledkezve, együtt énekel és hullámzik a tömeg. Most jöhet valami egészen más. Jön is. Boros Csaba, az indián forma basszusgitáros énekli saját dalát (A folyó ölel tovább), és ha eddig nem tettük volna meg, most végképp fel kell figyelnünk rá, mert ő egy egyéniség. Nem csupán erős, megbízható alapot ad a zenének, de egyúttal a zenekar motorjának a szerepét is betölti. A gesztusaival, a mozgásával dramaturgiailag is gyakran fókuszba kerül. És ezt a teret be is tudja lakni. A basszusa szépen cseng, pontos és csillogó, a három gitárral együtt a 70-80-as évek fordulójának gyönyörű beat-zenéjét idézi fel. A játéka és a vitalitása engem a basszusgitáros-énekes Chris Squire-re emlékeztet a Yes-ből. Ezért (is) gondolom, hogy a Republicnál is érdemes volna kicsit jobban rágyúrni a vokálmunkára, a többszólamúságra.
Az első csúcspont Újabb váltás, most népzenei ízekkel. A Republicnál nemcsak abban jelenik meg a népdalszerűség, amikor konkrétan népdalokat dolgoznak fel, vagy szándékosan népi elemeket alkalmaznak a koncert bizonyos pontján, mint most is. Feljön Szabó „Bundás” András hegedűs, és lekíséri az Erdő közepében-t, végül odáig fajul a dolog, hogy szinte Monti csárdásba fulladnak, miután elkezdik az Érik a szőlőt és megdanoltatják a közönséget. Szerencsére ez csak egy humoros gesztus volt. Mert ugyanaz az Érik a szőlő, amikor progresszív stílusban kinőtt a Fényes utakon testéből, az nagyon-nagyon jó volt. (Lásd kis filmünkben 08:55 – 09:18!) Ahogy a hegedűs pizzikatókat játszva részévé vált a zenekarnak, amikor elfogadta, hogy ő nem Szabó András hegedűs, és nem magyar népzenét játszik, de nem is valami erőszakolt világzenét, erős reminiszcenciáink támadnak, mintha pillanatokra a Pat Metheny Group Are You Going With Me című örökbecsű klasszikusát hallanánk (lásd a cikk alján a videóajánlatoknál). Amikor átmentek együttlélegzésbe, s a három gitár és a hegedű valami gyönyörű szinergiában egyesült – na, ez lélekemelő volt! Egy nagyon nemes és természetes, értékőrző fúzió jött létre, amely egyrészt a magyar népzene erejét mutatja, másrészt a zenekar tisztességes szándékait és képességeit. Arról viszont nem szoktak beszélni, hogy időnként a szövegek is mennyire népdalszerűek. A könnyen megjegyezhető, egyszerű és hatásos szófordulatok, a képszerű hasonlatok vagy a tömören kifejezett bölcsességek legalább annyira a népdallal rokonítják a Republic egyes számait, mint maguk a dallamok vagy a hangszerelés színei és fordulatai. Cipő érdemei nemcsak a szövegírásban, hanem az üzenetek szuggesztív átadásában is megnyilvánulnak – legyenek azok szellemes duplacsavarok vagy csupán annyi, hogy: Dudu. Ennél a kedélyes számnál újra boldogan hullámzani kezd a közönség, hogy aztán a Jó reggelt! alatt kitörjön a rockőrület. És miután „rövid az élet és nagyon hosszú a folytatás” – így hiába hunynak ki a fények, és távoznak a színpadról a zenészek, a jól felrázott nézőtéren a folytatást várva senki sem mozdul. Aztán a sötétben feldereng a 67-es út, és mindenki együtt fújja a Csillagok, csillagok-at.
Bódi László, alias Cipő, a lánglelkű költő, dalnok és fáradhatatlan animátor Újra a csúcson Ekkor, a stroboszkópok villódzásai közben, elérkezik az első visszatérés – Ha itt lennél velem. Újabb nagy sláger, és ehhez mérten kellőképpen bugyuta, pláne kb. ezerszer elismételve. Erre lehetne azt mondani, hogy nem kéne még egyszer meghallgatni. A popközönségről tudjuk, hogy az ilyesmit eltűri, sőt beszopja, mert annyira igényli a tömeghisztériát, az együvé tartozás eufóriáját. Most magamon csodálkozom, hogy eltűröm, sőt egyre nagyobb bámulattal hallgatom, hogy milyen szép, ami itt szól. Valami nemes letisztultságba torkollottak bele, amikor már nem számítanak a műfajok, amikor a zenészek szolgálókká, ministránsokká válnak. Egy Cipő sem volt sztár, hanem egy egyszerű, szimpatikus ember. A basszusgitárosban is ott vannak a rocker-gesztusok, de nekik már nem az a fontos, hogy ők a Republic, vagy hogy most épp Pestszentimrén játszanak, vagy a MüPá-ban, netán a Carnegie Hallban. Nem történt kevesebb, mint amikor a New York-i Radio City Music Hallban játszott harminc évvel ezelőtt a YES. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Republic ugyanolyan maradandót alkotott volna a zenetörténetben. De a zene legőszintébb alaplényegét, küldetését – ami az őserdőtől kezdve a 18–21. századra amúgy elüzletiesedett, nyugati ipari-zenei világ színpadain próbál megvalósulni – ott és akkor a Republic magas színvonalon beteljesítette.
Gitárzene felsőfokon Mindig szimpatizáltam azokkal a zenekarokkal, amelyeket nem lehet műfaji skatulyákba sorolni. A Republicnál is szóba jön a beat, a rock, a folk, sőt a punk is, és tovább bonyolítja a dolgot, hogy itt szinte mindenki komponál valamit. Aztán mikor Cipő kicsit lement pihenni, és egy hatvanas éveket idéző instrumentális blokkba kezdtek, találtam egy közös nevezőt. Megértettem a szándékot, hogy a gitárok gyönyörű összmunkájára szeretnének alapozni. És azt kell mondjam, hogy bravó, az eredmény átütően szép. Szeretem az igényes, ötletes hangszereléseket, nehezen tudom elképzelni, hogy ahol nincs nagyzenekar, de még különleges szintetizátormunka sincs, hogyan lehet mégis nagyzenekari hangzást produkálni. Vegyük a Queent, ott például fantasztikus kórusokkal áll elő ez a hatás, bár ezt nem koncerten állították elő, hanem lemezen. De van egy másik módszer, és ezt választotta a Republic. Végy három gitárt – mondjuk, szóló, akusztikus és elektromos gitárt, de lehet mindhárom elektromos. Váltogatják a hangszereket, mindhárom gitárnak mindig más-más tónusa volt, külön is jól felismerhető, önmagában is szép, érett hangtónusa, és a három gitár hangja szépen volt összeillesztve. Az eredmény egy gyönyörűen megszőtt zenekari szövet. Ki kell emelni a vendéggitárost, aki a színpad jobb szélén, tulajdonképpen szürke eminenciásként szolgálta ezt a szépen csengő gitárzenét. „Debrecen hősének”, azaz Halász Gábornak bőven helye van a zenekarban, úgy is, mint örökké kópé módon mosolygó színpadi jelenségnek. Vele kiegészülve az akárhányszor elismételt számok sem válnak unalmassá. Tetszett a gitárosok mozgása is, nem túlmozgásosak, de nem is bénák, arányosan emberiek, szakmaiak, profik. Patai, a szólógitáros, nem egy Scott Henderson, de ez nem is az a műfaj. Neki nem kellett térdre rogynia, viszont minden szólója korrekt volt, minden ízében korszerű és igényes. És amikor azt a bizonyos gitárzenekart kellett szolgálnia, akkor gyönyörűen és alázattal szolgálta. Tóth Zoli pedig, amikor letette a gitárt, és leült billentyűzni, néha különleges színeffektusokkal, néha Hammond-orgonaszerű megnyilvánulásokkal, vagy elektromos, tipikus rock-zongorázással járult hozzá a pompás hangzáshoz, pont annyival, amennyivel kellett. Nagyon szép hagyományokhoz nyúltak mind a beat, mind a népzene vonatkozásában. Néha a Beatles-jegyek is megjelentek – az egyszerűség és a közvetlenség, amely hozzád szól, de emelkedetten. A hangzásban is, és a dalok emberiességében is. Ez bizony nem kommersz szórakoztató zene. Az instrumentális blokkban a Twin Peaks-feldolgozás a gitárzene csúcsa volt.
A győzelem Nagy kérdés, hogy egy zenekar mennyire tud meggyőző lenni élőben. Mielőtt a közönséget meggyőzné, először is le kell győzni a termet, az akusztikát. Az erősítőkkel játszó zenekaroknak egy csengő-bongó sportcsarnok komoly kihívás. Ilyen helyeken a színpadra visszajövő hang valami torz böfögés, ezért a zenészek is kínlódnak, nem tudnak örömet átadni a közönségnek. Szerencsére a Sportkastély akusztikája – egy csarnokhoz képest – elég jó, és a zenekar is gondoskodott magáról. Még a színpad mellett is számítógép vezérelte, talán még az akusztikát is elemző keverőpult segítette a hangzást. Közönség is volt annyi, hogy ledempferelje a termet, úgyhogy a zenészek boldog arcával arányos volt a teljesítményük is. A visszatéréstől kezdve egyébként is valami felszabadultság uralkodott el a zenekaron, és elkezdődött a közönség és a színpad lassú, de biztos egyesülése – a zeneünnep. Addig volt a közönség, amelynek egy része persze első perctől fogva rajongott, és volt a színpad művészekkel, produkcióval, ami jó volt. A kettő reagált egymásra, de innentől kezdve már egy másik minőség kezdődött el. A szüntelen ováció, révület és eufória... Van egy magasabb szintje a jobb koncerteknek, amikor megszűnik a közönség civil mivolta, és megszűnik a színpadon lévők zenész szerepe. A hírvivő (Relayer) leszáll a magas lóról és elvegyül a tömeggel, amelynek elhozta a jó hírt. A közönség pedig vállára emeli a hőst, aki megtért a csatából, és mindenképp eggyé akar válni vele a győzelemben. Hát ez történt meg akkor és ott, a Republicon... A közönség vállára emeli a hőst és mindenképp eggyé akar válni vele a győzelemben... Cikkajánló
Pezsi filmek
A film megtekintéséhez szélessávú internet kapcsolat ajánlott (min. 1 Mbps), továbbá Mozilla Firefox. További videók
E-mailben elküldöm
Olvasta: 24940 Hozzászólások (4)
folytatás
Írta: Pindur, 2010.04.01. 17:34
úgy értem az a jó hogy felraktátok
tisztára mint egy koncerten imádom még néztem volna tovább :D
SZEGED
Írta: szandrus, 2010.05.12. 09:04
ez video sokkal de sokal jobb mint ami az RTL oldalon van hát az nemis illik hozzájuk cssak az a jo benne hogx végre végre kiint voltak Amerikába. én is mentem volna velük szivesen:)
de az a legjobb hogy megint ithol vannak. imádom a REPUBLICOT május 23 SZEGED !!!!!!!!! Szólj hozzá Te is!
|
Következő cikk > |
---|
Blogger kameránk szemüvegén keresztül >>
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...
Mozi-cikkek filmjeinkről...
Amy Winehouse
Pezsi Tipp!
A kis képekből megnyíló cikk-kártyákon, hogy követhesd e rövid kis 27 esztendőt, klikkelj az elsőre, majd a számítógép billentyűjének nyílgombjával lépegess előre (a nyílgombbal visszafelé is haladhatsz). Egyszerre több kép is kinyitható, ekkor külön-külön klikkelendők és azok az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhetők (kártyázás). Bezáráshoz kattints a képre, vagy csak simán 'Esc'...
Télvégi saláták |
Aranykönyves Júlia |
A nagypénteki hal |
Illemhely-TUDOMÁNY |
Az Állami lakótelep |
Búcsú Laci bácsitól |
Szolnokon is "Kész a leltár" |
Az Állami lakótelep |
Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!
A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...
Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!
Pezsi blogger kamera >>
Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...