Pesti Zsibongó

2017. október 24. kedd
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow MOZGÁS-tér arrow Kilátó arrow Madonnától az Apostolokig
Madonnától az Apostolokig
Írta: Nagy László   
Extrém túra a Dolomitokban
Magashegyi panoráma a 2900 méterig emelkedő Benini-útról
Magashegyi panoráma a 2900 méterig emelkedő Benini-útról

A keskeny csapás, amelyen haladunk, a meredek, törmelékes hegyoldalban vezet, alattunk az Agola-gleccser kúszik be a völgybe, felhasadt türkizkék oldala halványan dereng az esti szürkületben. A hűvös szél esőpermetet szór arcunkba...

Éles fordulóval lekígyózunk az úttal együtt a gleccsertó mellé, a cirkuszvölgybe. A túloldalon sziklatömbökön szökellünk, majd a barázdált szikladomb következik, melynek felszíne úgy csillog az esőtől, mintha lakkozva lenne. A domb mögül hirtelen előbukkan a menedékház komor árnya, az egyik emeleti ablakból sárgás fény kacsingat, az alsó szint borostyán fényt szór az alkonyba.

Odaérünk a fatornáchoz, kint az ajtóban két alak áll, a magasabbik, amelyik füzetet szorongat a kezében, kötényt visel, ő a szakács lehet, a másik talán a recepciós. Lehuppanunk a fal mellé állított padra, közben feléjük nyögünk egy „bonaszérát”. A kisebbik hozzánk lép, pergő nyelvvel hadarja az olasz szavakat felénk. Én a szürkeségbe fúrom tekintetemet, fürkészem, hogy Ági alakja mikor bukkan elő. Ezalatt a kis olasz Laci válláról rángatja a zsákot, és közben mondja a magáét. Szuszogva lép elénk Ági, és németül szóba elegyedik a két alkalmazottal, akik angolul válaszolnak neki. Elmúlt már nyolc óra, ha enni akarunk valamit, gyorsan mondjuk, mi legyen az, mert már bezárt a konyha. Dohányozni jöttek csak ki, látták, hogy három árny közelít a távolban a ház felé, ránk vártak. Belépünk az előtérbe, a kis ember pörgeti az instrukciókat: hová tegyük a bakancsainkat, felszereléseinket… Majd elkomorodik, és hangjában már részvéttel kérdi: - Esik, későre jár, nagyon elfáradtunk-e, honnan jövünk? - Bólogatva hallgatja válaszunkat: - Az Alimontából, de már két napja úton vagyunk, előző nap indultunk a Graffer menedékházból.


SENTIERO BENINI via ferrata: a Graffer háztól a Tuckett-hágóig - menetidő 3-4 óra

A Pietra Grande előtt elterülő karrmező: A széndioxidban dúsult víz repedéseket, sekély barázdákat, apró gerinceket old a mészkőbe,  amelybe így növények is befészkelik magukat
A Pietra Grande előtt elterülő karrmező: A széndioxidban dúsult víz repedéseket, sekély barázdákat, apró gerinceket old a mészkőbe, amelybe így növények is befészkelik magukat

Kilépve a menedékház fából ácsolt teraszára, üdvözlésképp a reggeli szél langyosan simogatja végig arcomat. Örülök, mert 2200 méter magasan, reggelente hűvös, metsző hideg szokott lenni. Körbesétálom a házat, a napkelte narancsosra festi a környező sziklavilágot, távol a felhők pirosan ragyognak. A többiek is kilépnek a házból, elindulunk kelet felé a Graffer menedékháztól, a Grosté-hágó irányába. A kőmurénás út a felette feszülő kabinos felvonó kötélpályája alatt húzódzkodik meredeken felfelé. Jobbra sípályák, bal felől a Pietra Grande majd` háromszáz méteres függőleges sziklafala tornyosul komoran fölénk. A sílift felső állomásánál szusszanunk egyet, körbetekintünk az ismerős tájon: ide érkeztünk meg előző nap délután Madonna di Campiglióból, ahol az autónkat hagytuk.

Déli irányba fordulunk, a karrmezőkön át igyekszünk egyre feljebb. Elágazáshoz érkezünk, tábla jelzi, hogy jobbra nem biztosított, csak sziklamászóknak ajánlott úton lehet megkerülni a Cima del Grostét, és útközben fel lehet rajta kapaszkodni a majd` háromezer méteres csúcsra. Mi balról kerüljük meg a hagyományos Benini-úton a masszívumot, így ezen a keleti oldalon körbefutó útvonalon a délelőtti napsütés lágy melegét is élvezhetjük. A hegy tövéhez érve újabb tábla jelzi a biztosított út kezdetét.

Magunkra öltjük a via ferratákhoz szükséges, speciális szettet. Először a sisakot húzzuk a fejünkre, majd a hegymászó beülőbe bújunk, ehhez kötjük az Y alakú kantár szárát, az elágazó két végére karabinerek kerülnek. Szedelőzködünk, és indulunk, mert már egyre feljebb és közelebb emelkednek a körben fodrozódó felhőpamacsok.

Egy rövid szakasz drótsodronnyal van biztosítva, tovább széles párkányokon haladunk a szédítő mélység felett. Az első hágó, amelyhez érkezünk, a Zergék hágója, a Bocchette dei Camosci. A bocchette szó kis hágókat jelent, itt a Brentában a hegyes sziklacsúcsok és a monumentális, függőleges sziklafalak között számtalan ilyen hágón kell átkelnie annak, aki végigbarangolja a Bocchette útvonal mindhárom útját.

A hágóban szürke ködöt fúj ránk a szél. A széles párkányok után bukkanunk elő a ködből, amikor már drótkötél következik, amelynek mentén lépcsőzetesen araszolunk lefelé. Nyugati irányba fordulunk, egy széles völgybe, kétoldalt magas sziklafalak, tetejükön hófoltok, szemben szélesre tárulkozik a völgykatlan. Egy nagy kőbaba (Steinmann) mellé huppanunk le a napsütéstől szikrázó sziklákra, hogy kifújjuk magunkat. A kövekből rakott gúla közepébe beleszúrt útjelző tábla tövébe egy rozsdásodó csákányt támasztottak, emlékeztetőül az út építőire. Naptejjel kenjük arcunkat és szőlőzsírral szánkat, a kora délutáni ragyogó napsütés ilyen magasságban hamar megégeti az arcot. Indulunk. A Sella-csúcsot megkerülve még néhány párkányon kanyargunk, kisebb vaslétrákon lemászunk a Tuckett-hágóba, itt ér véget az első szakasza a Bocchette-útnak, és kezdődik a leghosszabb és a legkorábban, a két világháború között kiépített rész, a Bocchette Alte.

A jobb oldali mini-galéria képei megtekintéséhez klikkeljen bármelyikükre, majd a számítógép billentyűjének nyíl gombjaival lépegethet előre és vissza. Egyszerre több kis galéria-kép is kinyitható és az egérrel vonszolva tetszőleges pozícióban elrendezhető. Bezáráshoz vagy kitakaráskor az előtérbe hozáshoz kattintson a képre.


BOCCHETTE ALTE via ferrata: a Tuckett-hágótól az Alimonta házig - menetidő 6 óra

A Bocchetta Alte kőhullás-veszélyes hókuloárja, kettős kötélbiztosítással. (A hóolvadás következtében mindkét biztosítókötél elérhetetlennek és így használhatatlannak bizonyult.
A Bocchetta Alte kőhullás-veszélyes hókuloárja, kettős kötélbiztosítással. (A hóolvadás következtében mindkét biztosítókötél elérhetetlennek és így használhatatlannak bizonyult.

A hágóban utolérünk egy kedélyes német csoportot, közéjük csapódva gyorsan kapaszkodunk a vaslétrára, hogy a szeles hágóból a Brenta-hegy szélvédett tövében keressünk menedéket a hidegen metsző szél elől. A sziklafal alján fogyasztjuk el az energiapótló csokikat, mogyorókat, aszalt gyümölcsöket. Mire az utolsó, felénk egy Grüss Gottot odabiccentő német alakja is gyorsan beleolvad felettünk a hegyoldalban ránk húzódó sűrű ködbe, mi is befejezzük a csemegézést, és nekiindulunk a lépcsőzetes, meredek sziklafalnak. A tejszerű masszában csak az orrunkig látunk: hosszú, fárasztó út következik így, lépcsőzetes szakaszok, időnként vaslétrák, majd egy párkányon araszolunk. A párkány végén sziklamászással fel lehet jutni a Brenta-csúcsra, de mi tovább megyünk a következő párkányon. A nagy ködben úgysem látnánk semmit.

Egy kuloárba kell lemásznunk, több létra is bizonytalanul mozog alattunk a falban. Keskeny, egyetlen lábfejnyi párkányon araszolunk egy hómező szélén, itt a biztonság kedvéért két magasságba is beszereltek biztosítást, de nincs velük szerencsénk. A felső egy kötélstand, már túl magasan van: annyi hó elolvadt, hogy már nem érjük fel, viszont az alulra kifeszített drót befagyott a vastag hóréteg alá. Elbizonytalanodunk, nem tudunk akasztani, aztán nagy levegőt véve, lélegzetvisszafojtva átóvatoskodunk a keskeny hóperemen, alattunk szédítő, több száz méteres mélység. A túloldalon gyorsan akasztunk, és nemsokára kiérünk a párkány végére, ahol már elillan a köd, és elénk tárul a csodálatos sziklavilág.

A kis lépések taktikája: Lemászás a bizonytalanul mozgó létrákon
A kis lépések taktikája: Lemászás a bizonytalanul mozgó létrákon

Gyönyörű, látványos részen, biztosítás nélküli keskeny gerincen haladunk, alattunk kétoldalt nagy mélység, körben sziklatornyok törnek az égbe. Le kell mászni egy hasadékba, Ági inkább leveszi a zsákot, nehogy a mászásnál egyensúlyát veszítve leszédüljön a mélybe. Segítek neki, majd gyorsan kimászom én is a kitörést, aminek a tetején már ott fityeg a drót vége. Gyorsan csattognak a karabinerek a kezeinkben, megkerülünk egy tornyot, és már ott is vagyunk a lapos csúcsú Spallone d. Massodi oldalában. Itt érjük be a német csapatot, lassan haladnak felfelé a csúcshoz vezető Amici nevű harminc méteres vaslétrán. Ahogy kapaszkodunk rajta, a közepe táján, úgy ötemeletnyi magasságban nekem is kezd zsibbadni a karom, a vas hidegétől merevedik a kezem is, hiába van rajtam kerékpáros kesztyű, amit a kifeslő dróthuzalok okozta sérülések megelőzésére húztam fel, a hideg ellen nem óv. Átsétálunk a tetőn a túloldalra, ahol először lépcsőzetes szakaszok következnek. A német csoport nagyon lassan halad lefelé, sorban állunk, várakozunk minden lemászásnál. Nézem az órámat, számolom, mennyi út áll még előttünk, majd egy alkalmasnak látszó szakasznál odakiáltok a csoport vezetőjének, hogy engedjenek előre minket. Gyorsan átszerelünk rajtuk, és már ereszkedünk is lefelé a létrákon. A függőleges sziklafalon egyre több a létra és mind hosszabbak, az ujjperceim meg egyre jobban fájnak a karabinerektől.

A völgy alattunk több száz méterre van, odáig még vagy tucatnyi létra lehet beszerelve. Kisebb teraszra ereszkedünk, ahol két irányba haladhatunk tovább. Az egyik átvisz szembe, és a Molveno mellékcsúcsára kell több létra megmászásával felmenni, majd lemászni róla a túloldalon a menedékházhoz. Mi a másik irányba indulunk, nincs már kedvünk felmászni azokon a létrákon, inkább az Oliva Detassi ferratán ereszkedünk a völgykatlanba. Néhány létra itt is legalább harminc méteres, de lefelé nem okoznak gondot, csak kezdenek unalmassá válni. A gleccservölgybe leérve megkerülünk egy sziklafalat, majd megmászva a dombtetőt a hegykoszorúval övezte gleccservölgyben, megpillantjuk a majd` 2600 méter magasságban álló Alimonta menedékházat. Lepakolunk az előtérbe, és gyorsan még körbepillantunk: megcsodáljuk a kora esti naplementétől pirosasra festett dolomitsziklákat, még mielőtt magukra húzzák az éj sötétjét.


BOCCHETTE CENTRALE via ferrata: az Alimonta háztól a Pedrotti házig – menetidő 3-4 óra

A Figari-út elején. A szédítő mélységek fölött ívelő párkányokat helyenként kiszélesítették  de ilyenkor is elkel a drótköteles biztosítás
A Figari-út elején. A szédítő mélységek fölött ívelő párkányokat helyenként kiszélesítették, de ilyenkor is elkel a drótköteles biztosítás

Nehezen emeljük a lábainkat, ahogy nekiindulunk a friss reggeli napkeltében az Alimonta rifuggiótól a Sfulmini-gleccser völgyében felfelé a kőmurénán. A szikla tövében haladunk a gleccser oldalához, időnként bokáig süppedünk az apró kavicsos törmelékben, meg-megcsúszva lassan araszolunk. A gleccseren először nem okoz gondot egy kisebb lapos szakasz a jégfelszínen, óvatosan egy-egy nagyobb jégbefagyott szikladarabra próbálunk lépdelni. Ráfordulunk a meredekebb szakaszra, előttünk egy idősebb túrázó kötélbiztosítással próbálja áthúzni a négykézláb mászó társát. Ránézek Ágira, látom, hogy elkomorodik a tekintete, így előhúzom a zsákomból a hágóvasakat. Gyorsan bakancsainkra fűzzük, közben Laci átóvatoskodott a jég túlfelére, és onnan fotózza, ahogy átgázolunk a jégen, a vasak karmai jégszikrákat szórva csattognak lábainkon. Átérve gyorsan lefejtjük magunkról a szerkezeteket, és a felszökellés aljához kaptatunk. Elmajszolunk néhány szendvicset, gyorsan belebújunk a szettekbe, és a létrákon felmászunk a szabályos sziklapárkányhoz, ahol a Figari-út kezdődik.

A Figari-út lenyűgöző látványa: a Brenta Alta és a Dolomitok legszebb tornya, a Campanile Basso
A Figari-út lenyűgöző látványa: a Brenta Alta és a Dolomitok legszebb tornya, a Campanile Basso

Ez a leglátogatottabb via ferrata út a Dolomitokban, és talán a legszebb is. A déli oldalra érve, alattunk felhőpaplanok tekergőznek a sziklatornyocskák között, egyre feljebb és feljebb. Előttünk a csodálatos Campanile Basso kecsesen tornyosul a magasba, a legszebb torony a Dolomitokban, mellette a Brenta Alta szikrázik a verőfényben. A hegy oldalába vájt keskeny párkányon helyenként görnyedve tudunk csak haladni. Szürke ködben ereszkedünk lefelé egy árnyékos kuloáron, néhány párkány után létrákon érünk le a Brenta-hágóba. Itt ér véget a Bocchette útvonal, de mi még tovább folytatjuk a túrát. A túloldalon két hegy közé ékelve, sziklaszirtre építették a Pedrotti házat. Leérve a házhoz nyugat felől, amerre utunk tovább folytatódik, egyre sötétebb felhők kezdenek gomolyogni a hegyek felől. A házban gyorsan elkortyolt méregerős eszpresszó zamatával szánkban indulunk a kétnapos barangolásunk utolsó szakaszára, a Brentari ferratára.


LIVIO BRENTARI via ferrata: a Pedrotti háztól a Tizenkét Apostol (Dodici Apostoli) házig - menetidő 4-5 óra

A Cima Tosa (3159 m) a Campanile Alto hágóból nézve
A Cima Tosa (3159 m) a Campanile Alto hágóból nézve

A Pedrotti háztól indulva, megkerüljük a Brenta-hágót, átgázolunk egy törmelékes völgyön, aminek a szemközti oldalára meredeken húzódik fel az ösvény. A tejéről visszapillantva még látszik a Campanile Basso fenséges tornya – mint egy felkiáltójel mered a komorrá váló felhők közé. A kora délutáni időhöz képest szürkületi sötétségbe borul az ég, és sűrű permetet szór ránk a hűvös szél. Pár órája még ragyogott a nap felettünk, de itt, a magas hegyeken gyorsan változik a szeszélyes időjárás. A Brentában különösen szélsőségessé tud válni, kiszámíthatatlanul csaphat le a vihar, a hőmérséklet még nyáron is képes hírtelen akár -10 fokig is lehűlni. Ezért sem lehet az útnak könnyedén csak úgy, felkészületlenül nekivágni.

Mire az esővédőbe bújunk, már alig látni a sűrű ködben. Átgázolva egy hómezőn elérjük a Cima Tosa nyergét. A törmelékes hegyoldalban kínkeservesen megy a felmászás, szinte csak négykézláb tudunk haladni. Felérve egy fennsíkon Steimannok mutatják az utat. Egy szakadék felett bizonytalanul imbolygó függőhídon átkelve párkányokon körbekerüljük a hegyet, és létrákon ereszkedünk a katlanba. Egyik pillanatról a másikra kitisztul felettünk az ég, hirtelen előtör felettünk a felhőkből a kihegyezett sziklacsúcsok sorfala. Az utolsó létrasor visszahajlik a falon, minden erőnkre szükség van a kapaszkodáshoz. Az aljára érve látjuk meg, hogy a gleccser és a fal között mély árok van, rajta egy pallót dobtak keresztbe, mely az esőtől síkossá vált. Nagy lendülettel átugrunk a gleccser szélére, inkább ezt a kockázatos mutatványt választjuk, mint a megcsúszást a pallón.

Szótár

A Via Ferrata olasz kifejezés (jelentése: vasalt út). Olyan hegyi utat jelöl, amely fixen beszerelt fémkábelekkel, létrákkal, hidakkal és lépőfokokkal teszi lehetővé az előrehaladást. Ezek nélkül az ilyen útvonalak csak képzett sziklamászók számára lennének megközelíthetőek. Ugyanakkor a via ferrata túrázás is igényel némi gyakorlatot, megfelelő fizikumot és felszerelést. Nem elhanyagolható az sem, hogy ezek az utak gyakran nagy magasságokban vezetnek, ezért a tériszony leküzdése alapvető az ilyen jellegű túráknál.

A 19. század közepére datálódik az első vasalt utak, németül Klettersteigek kiépítése Ausztriában, majd az évszázad vége felé már Olaszországban, a Brenta nyugati oldalának néhány rövidebb szakaszán is megjelentek. A Via delle Bocchette építése szolgált modellként; az út maga a tökély, nélküle ma talán nem is léteznének via ferraták.

Mint minden hasonló jellegű extrém sportnál, a via ferrata útvonalak megmászásakor is fontos szerep jut a jó minőségű felszerelésnek. A felszerelés bizonyos részei a hagyományos sziklamászásban is megtalálhatók (hegymászó sisak, beülő), de vannak speciális kellékek is.

Via ferrata útvonalak elsősorban az Alpok országaiban épültek: Olaszországban, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, valamint Szlovéniában és Spanyolországban. Néhány út fellelhető az Egyesült Államokban és Kanadában is.

A szemközti hágóhoz a havas, törmelékes gleccseren könnyedén átvágunk. Itt újabb erőpróba következik. A sziklára egy lelógó kötéldarab segítségével lehet felhúzódzkodni, ami egy laza kötélhídhoz csatlakozik, majd egy magas fellépés után következik a drót, amihez társbiztosítással felnyomkodjuk egymást. Néhány meredek falszakaszt nem biztosítottak, de ez már nem zavar minket, szinte már nem is érzékeljük az alattunk tátongó mélységet.

A hágó teteje keskeny perem, süvítő szélben törjük a keménnyé dermedt csokinkat, boldog mosollyal falatozzuk - látjuk már az út végét, a hegyek között, a távolból elősejlő Dodici Apostoli menedékházat. Addig már csak egy gleccservölgyet és egy kisebb hágót kell megmásznunk. Gyorsan haladunk lefelé a meredek oldalba beszerelt drótok mentén. A gleccserhez a kőmurénán szinte már síelünk. Próbálunk sietni, közeleg az alkonyat, nem szeretnénk, ha ránk sötétedne az ég. A túloldalt kémleljük, de nem látjuk, hogy melyik oldalán kell megközelíteni a hágó alját. A gleccser közepében útjelző táblát pillantok meg. Elóvatoskodok a kásás jégfelszínen odáig, de a tábla más utat jelez, mint ami nekünk kellene. Kémlelem a sziklákat, hátha megpillantok egy festett piros foltot valamelyik oldalon. Aztán örömmel fedezek fel a falon balkéz felé egy jelzést. Hátrakiálltok Áginak és Lacinak, hogy merre jöjjenek tovább. A sziklákkal teleszórt jégfelszínen lassan, óvatosan haladunk, de így is időt nyertünk, mintha nekiálltunk volna felszerelni a hágóvasakat. Biztonsággal átérünk a szikla aljához, amire könnyebb sziklamászással felkaptatunk. A tetején már végig látjuk a menedékházig S betűként kanyargó utat. A keskeny csapás, amelyen haladunk, a meredek, törmelékes hegyoldalban vezet, alattunk az Agola-gleccser kúszik be a völgybe, felhasadt türkizkék oldala halványan dereng az esti szürkületben. A hűvös szél esőpermetet szór arcunkba...

Másnap reggel ragyogó nap köszönt ránk, híre sincs az éjszaka tomboló viharnak. A Tizenkét Apostol menedékház fölé tornyosuló sziklába vájtak egy kápolnát, még felszaladunk oda indulás előtt, hogy tisztelegjünk a hegyekben életüket vesztett hegymászók előtt. Egy közös búcsúfotó a gigantikus hegyek alkotta fennsík közepén, a ház előtt, és leindulunk vissza, a szelídebb, erdőkkel övezett négyórás gyalogútra Madonna di Campiglio felé, ahol három napja leparkoltunk az autónkkal. Az Agola-völgyben a tó mellett haladva utoljára még előbukkannak a hegyormok, majd lassan felhőtakaróba burkolózva végleg eltűnnek a szemünk elől.





            Bochette Figuri Figuri

A cikk valamennyi fotóját készítette a szerző, Nagy László (Ferihegyi Benke Rezső Természetjáró Szakosztály).


Cikkajánló

Nagy László a Pezsin

Olvasta: 8345
Hozzászólások (3)Add Comment
Szuper
Írta: Zuleika, 2009.02.07. 21:49
Nagyon érdekes beszámoló. Mi is ferratáztunk egyszer Ausztriában az Ötztali Alpokban , és mondhatom fantasztikus élmény ,lélegzet elállitó panoráma ezért nagyon kellet vigyázni hogy ne zuhanjak le mikor a tájat bámulom . Kapaszkodni kell meg a lábunk elé nézni , meg valamennyi izom is kell hozzá,gyerekeknek és idősebbeknek nemajánlanám ;)
...
Írta: varimex, 2009.04.09. 22:11
jó ütős képek!! lélegzet elállitó látvány lehetett.
az oldalgaléria is király,bár meglepődtem, amikor továbmentem a képekkel a videokra, de szerencsére visszataláltam :-) és becsuktam a nyitott képeket is. ilyet még nem is láttam,jó ötlet.
...
Írta: rozmár, 2009.04.11. 22:10
tetszik az irás , csak hiányoltam a HELY megközelitését, pld. mikor ott hagyták a kocsit,hogy mentek tovább meg ilyenek

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Csipkerózsika a parkok között

Enyhén szürrealista film-elégia a legnagyobb pesti park, a Népliget két arcáról, a pezsi blogger kamerája által megidézve. A 2010-es forró nyár néha libabőrösen magányos sétányaiba beleálmodott 2009-es fesztivál-emlékképekkel (a lá Cortazar-Antonioni).
A 2011. szeptember 2-4. között ismételten megrendezésre kerülő SzeptEmber Feszt 2010-ben a legsikersebb évadját zárta. A tavalyi programokról és a Népliget történetéről
itt olvashatsz >>

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Csonka fórum a Dagály jövőjéről
Ez az egykori légifelvétel magáért beszél. Nem kellett volna lerombolni a Dagály Fürdőt! A b...
Napjaid gyümölcse
Érdekes. Eddig ebből az általános nézőpontból még nem tekintettem Bellow-ra. Mindig inkább ...
Az Állami lakótelep
Hát nem is értem,hogy miért csak most kerestem rá! Ott születtem,és talán az utolsók közöt...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Gratulálok! Remek összeállítás, klassz képek.
Savanyú káposztából - változatosan
Vendégvárónak is kitűnő! Mi eleve imádjuk a savanyú káposztás palacsintát, amelynek a töl...
Az Állami lakótelep
99/4 ben laktam 1956 ig. Nagyapam (Simonffy Andras) ott lakot az elso napoktol. Sajnalom hogy lebont...
Kísértet járja be Európát
Valóban ilyen nagyszerű dolgok kiagyalására jött létre ez a nagy "ejrópai" álom? Nyilván ez...
Kísértet járja be Európát
És bizony a szabályozás (most éppen süti tárgyában) megint az Európai Unió jól fizetett hi...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!