Pesti Zsibongó

2010. március 4. csütörtök, 17 óra

Elemében...

A medve nem úgy képzeli a kaptárbontást, mint a méhész... Aki hallotta már Berecz Andrást mesélni, az tudja, mire számíthat. A népdalénekes, mesemondó, néprajzkutató, előadóművész közismerten nagy tréfamester. Ő úgy nevezi magát: álomszövő, amit éjszaka álmodik, nappal mesévé hímezi.

Közönségét lebilincseli ízes szavaival. Harminc éve gyűjti a dalokat, meséket, tréfákat Erdélyben, Moldvában, a Felvidéken, Somogyban, a Nagykunságban, a Nyírségben. „Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább.”

És a felnőttek élvezik. Úgy peregnek nyelve alatt az ízes szavak, mint nagyanyja keze alatt a rokka. Ki gondolná, hogy a belvárosi Vadász utcában nőtt fel!

„Pesten születtem, de édesanyám kunhegyesi, édesapám sőregi, és mivel televíziónk nem volt soha, hát mese, az aztán rengeteg! Ők pestiek sohasem lettek, sem a beszédük, sem a gondolkodásuk, úgyhogy, ha egy kicsit merészen fogalmaznék, úgy mondanám, hogy én kétnyelvű voltam, mert pontosan tudtam az otthoni észjárást, í-zést, nyelvi tempót és természetesen mint gyermek, gond nélkül elsajátítottam a pestit, azt is nagyon jól ismertem.”

A mesemondás örömét is kunhegyesi édesanyjától kapta, aki nem merte leengedni fiát a pesti utcákra, ehelyett meséivel, dalaival odabilincselte gyerekét a konyhaszékhez.

A gyerek felnőtt, megalapította az Ökrös és az Egyszólam együttest, és énekesként hamarosan igen népszerűvé vált. Az éneklés mellett néprajzi tanulmányokat folytatott, és magyar népzenét oktatott Erdélyben, Sopronban, de még Kanadában és az USA-ban is.

A leginkább mégis mesemondóként ismerik. Sikereit látva úgy tűnik, hogy a mese iránti igény a médiakorban sem halt ki.

„Hiszem, hogy a mai ember is kíváncsi a születés lényegére, a halálra, és ami közte van. Többek közt például a szerelemre. Mert a mese súlyos és valóban fontos dolgokkal hajlandó csak foglalkozni. Vagy közben bukfencet vet, vagy egy-egy könnyet is elmorzsol (azt azért ritkán), nyelvet is nyújt, de nem hajlandó lemondani arról, hogy mindenki által érthető módon, igazi kérdésekkel foglalkozzon.”

Hasunkat fogjuk vagy épp könnyezünk

Ebből már sejthető, hogy Berecz nem dajkamesékkel traktálja a közönséget. De a történeteknél is fontosabb, ahogyan elmondja őket, nyelvjárási változatokban, a székely anekdotázó mesélés hagyományait követve, állandó figyelemre és mosolygásra késztetve a közönséget. Így aztán a meséi amellett, hogy szórakoztatnak, még a nyelvünket is tovább éltetik. Mert ahogyan az Inforádiónak adott interjújában mondta, a mesében – mint egy természetvédelmi területen – megőrződnek a magyar nyelvnek azok az erényei, amelyekből nagyon sok már odaveszett.

„Egy mesében szinte elvárják, hogy különösen fejezze ki magát valaki, kihalófélben lévő szavakat használjon, és ez jót tesz a szónak is, meg annak is, aki meghallgatja. Egy kicsit megfrissíti az embernek az eszét, mert a nyelv, az maga a lélek. Megismerjük, hogy a régiek miként gondolkodtak, ahogyan a világot látták, és az embert, mikor egy kicsit van bátorsága kiszállni a maga esze járásából, amikor az fenyegeti, hogy még majd megokosodik... Úgyhogy a mese nagyon nagy lehetőség elmét csiszolni, és fölfejlődni egy kicsit az igazi nyelvhez.”

Helyszíne:
Lőrinci Nagykönyvtár
Budapest, XVIII., Thököly út 5., telefon: 291-2575
Belépés ingyenes.

• Kepes András iskolái
• Boros Csaba interjú - Republic
• Mindig honvágyam van
• Zorán interjú
• KádÁRKÁDIA
• Búcsú
• A Kispesti Kisszínház
• Gólyalábas lovasoktól a 4 for Dance-ig
• Kelta zene, ír sztepp
• Kosarat adni
• Kisfarsangolunk
• A színészet teljes fizikumot kíván
• Velencei Karnevál 2010
• A téli olimpia házigazdája - VANCOUVER

Hozzászólások (0)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése