Pesti Zsibongó

2017. február 21. kedd
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow SZÍN-tér arrow Kari blogja arrow Rovott múltunk emléktára
Rovott múltunk emléktára
Írta: Libisch Károly   

Rovásírásnak nevezzük azokat az írásokat, melyeket eredetileg valamely hegyes tárggyal fába, kőbe, agyagba, fémbe vagy más anyagba karcoltak, metszettek, véstek. A magyarok is ezt használták jóval a latin írás előtt. Ősi örökségünk rendszerezett írásemlékeivel ismertet meg Libisch Győző költő, írás- és irodalomkutató érdekes munkája, a Rovás kincsek – A régi magyar írás emléktára második és bővített kiadása.

A szerző rovásírásos tevékenysége, múltja alapján, elsősorban a magyar rovásírás népszerűsítése terén ismert. Már 1989-ben összeállította az Egységes magyar rovásírás abc-t, mely a korábbi munkákkal ellentétben minden magyar beszédhangot külön betűvel jelölve rovásírásunkat alkalmassá tette a mai szövegek lejegyzésére is. Mentsük meg rovásemlékeinket! címmel még ugyanezen évben felhívást intézett a Napjaink hasábjain a kallódó vagy elfelejtett rovásemlékeink számbavételére. Tanuljunk róni! oktatókiadványát először a Napkelet 1992–93. évi számaiban közölték, majd nemsokára önálló könyvként is forgathattuk.

A Rovás kincsek első változata az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság számára készült 1998-2000-ben, kiadására a Magyar Tudományért Alapítvány támogatásával 2004-ben került sor.

A javított, bővített 2. kiadás adatgyűjtése 2009. decemberében zárult, a kiadvány 2010. októberére készült el. Nem titkolt a kiadó szándéka: a külföldi érthetőség fontossága érdekében a kétnyelvű és kétformátumú médiumban a magyar mellett az angol a második nyelv. A vékonyka, mindössze 2x12 oldalas könyv áttekintést, írástörténetet bemutató szócikkei mellett a CD-ROM formátumban került elhelyezésre a tartalom, a leletek ismertetése.

De mik is ezek a leletek? Mi számít rováskincsnek? A szerző időben és helyrajzilag pontosan meghatározza, mi tartozik az emléktár hatáskörébe. Azaz minden, a történelmi Magyarország területén előkerült olyan rováslelet, amely az itt előforduló népek életének, mindennapjainak krónikájához tartozik. Elsősorban a székely rovásemlékekről kell szólnunk, de a szórvány kazár és türk (és egyéb) emlékek is leltárba kerültek. Időrendben a tizenkilencedik század elejéig keletkezettekről van szó. Tehát nem tartalmazza a 19. század közepe-vége óta folyamatosan keletkező, olykor divatból vagy díszítőelemként megalkotott kárpát-medencei rovásfeliratokat, amelyek egy egységes rovás-kataszternek elemei lehetnek, de ennek az összeállításnak nem. S ez így jó!

A feltárási hely szerint bemutatott több mint 200 lelet (írások, jelkezdemények, töredékesen fennmaradt rovásemlékek) nagy részének nincs megfejtése, vagy olykor több is akad. Lehet próbálkozni – mondanám! De nem ez a kiadvány feladata. Inkább a számvetés, a leltár. A képekkel illusztrált – egzakt – leletek közé viszont olyanok is bekerültek, amelyek időközben megsemmisültek, de leírásuk által létezőnek tekinthetők.

Bizonyára nem hibátlan, olykor igen vitatott területekre is elmerészkedő, de az adott témát mégis tárgyilagosan, a szócikkeket pedig egységes tematika szerint feldolgozó, hiánypótló kiadványt vehetünk kézbe. Általa múltunk egy kevésbé ismert szeletével ismerkedhetünk meg. A sziszifuszi munka elvégzéséért a szerzőt mindenképp dicséret illeti.

Bár nem lesz tömegesen keresett, eladási/népszerűségi listás kiadvány, de valahogy jó érzéssel tölt el az, hogy megszületett, és tudok róla. S most már Önök is…

Zárásul mellékelem a szerző által publikált (teljes) magyar rovás-ábécét >>

Libisch Győző teljes magyar rovás-ábécéje

A rovásírás története a történelem előtti korba nyúlik vissza, az állattenyésztő pásztornépekig. Ezek, ha üzenni akartak távolabbi vidékekre, botra vésték vagy karcolták írásjeleiket. A botot bal kezükbe fogták és annak a felső végén kezdve a jobb kezükbe fogott írókéssel rótták a betűket.
A rovásírás jelei a fabot sajátosságaihoz alkalmazkodtak. Minthogy a metszés és a karcolás a fa rostjainak legmegfelelőbb irányban történt, a régi rovásírások általában kerülték a vízszintes és a többszörösen hajlított vonalakat, helyettük függőleges és ferde egyeneseket, vagy olykor megtört egyeneseket használtak. Emiatt ezek az írások rendkívül dekoratívak, de merevek, egyéni kézjegy nélküliek. A hajlított vonalakat tartalmazó írásjelek a rovásírás későbbi (papírt használó) korszakából valók.

 


Libisch Győző: Rovás Kincsek (A régi magyar írás emléktára)

Libisch Károly további írásai a Pezsin


Könyvek a Pezsin

Olvasta: 5624
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
Utolsó frissítés ( 2012.12.15. )
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Amy Winehouse 'Tears dry on their own'

A könnyek maguktól felszáradnak... Bővebben >>

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Savanyú káposztából - változatosan
Vendégvárónak is kitűnő! Mi eleve imádjuk a savanyú káposztás palacsintát, amelynek a töl...
Az Állami lakótelep
99/4 ben laktam 1956 ig. Nagyapam (Simonffy Andras) ott lakot az elso napoktol. Sajnalom hogy lebont...
Kísértet járja be Európát
Valóban ilyen nagyszerű dolgok kiagyalására jött létre ez a nagy "ejrópai" álom? Nyilván ez...
Kísértet járja be Európát
És bizony a szabályozás (most éppen süti tárgyában) megint az Európai Unió jól fizetett hi...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Azt hiszem a Dagály strand az emberi kapzsiság áldozata lett ,remélem hamarosan vissza szerzi a ...
Az Állami lakótelep
Szép napot kívánok mindenkinek én 1955-ben voltam elsős. iker öcsémel ferences de bátyánkis...
Az Állami lakótelep
Sziasztok! 1955-ben születtem a Telepen, sajnos, 1962-ben már elköltöztünk. De még sokat járt...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Nekem is nagy kedvencem a Dagály! Nagyon fáj, hogy ilyen szörnyű sorsra jutott. Én is írtam rn..

Pezsi blogger kamera >>

Kattints a képekre!

Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...

Exkluzív

Billy Cobham >>
Kattints a képekre!
Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!

Pesti kertek

Találkozás Pesti Lászlóval, a Népliget örökös főkertészével...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!

Képforgó

joga_ht.jpg