Pesti Zsibongó

2017. május 25. csütörtök
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow ÉLET-tér arrow Eszem-iszom arrow Dél-európai ízek
Dél-európai ízek

Aki nem jutott el délre a szabadsága idején, annak ízelítőül, aki meg eljutott, annak a szép emlékek felidézésére néhány dél-európai recepttel kedveskedünk.

 

PADLIZSÁN-MUSZAKA

Hozzávalók 4 személyre:
2-3 vöröshagyma, 2 közepes padlizsán (kb. félkilósak), 1 evőkanál só, 5 paradicsom (25 dkg), 4-5 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 40 dkg vegyes vagdalt hús, 1 teáskanál szurokfű, 1 teáskanál bazsalikom, só, frissen őrölt bors, 1/2 csomó petrezselyem, 1/2 csomó metélőhagyma, 25 dkg sovány túró, 1 kevés tejszín, 6 tojássárga, 13 dkg reszelt sajt, 1 csipet szerecsendió, vaj a kikenéshez.

Muszaka
Muszaka

Elkészítése: A padlizsánt megtisztítjuk, kockákra vágjuk, besózzuk és 10 percre a hűtőbe tesszük. Közben a megtisztított hagymát apróra vágjuk, a leforrázott paradicsomok bőrét lehúzzuk, magvait eltávolítjuk, húsukat kockákra vágjuk. A padlizsánt folyó víz alatt lemossuk és jól lecsepegtetjük. Az olivaolajat felforrósítjuk, és 5-6 percig pároljuk benne a hagymát, a padlizsánt, a paradicsomot és az összezúzott fokhagymagerezdeket.

A darált húst szurokfűvel, bazsalikommal, sóval és borssal fűszerezzük, majd belekeverjük a finomra vágott zöldfűszereket is. A túrót simára keverjük egy kevés tejszínnel, hozzákeverjük a tojássárgákat és a reszelt sajtot, majd sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük. Kivajazunk egy tűzálló formát, megtöltjük a megpárolt zöldség felével, egyenletesen elosztjuk rajta a vagdalt húst, majd beborítjuk a maradék zöldséggel, végül megkenjük a túrókrémmel. Előmelegített, középmeleg sütőben 40–50 perc alatt készre sütjük. De süthetjük adagonként is, külön cserépedényekben vagy kis tűzálló tálkákban.

Személyenként 909 kalória = 3805 Joule.

 

BOEUF BOURGUIGNON (BURGUNDI MARHAPÖRKÖLT)

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg apró hagyma, 10 dkg főtt császárszalonna, 1,5 kg marhahús, 5 evőkanál olvasztott vaj, 1,3 dl vörös bor, 1,3 dl marhahús-szaft (zacskós szaftporból vagy levesporból is főzhető), 1 erőspaprika, 1/2 narancs héja, 10 dkg aszalt szilva (mag nélkül), 2 babérlevél, 1 teáskanál borókabogyó, só, frissen őrölt bors.

Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk. A marhahúst nagy darabokra vagdaljuk. A felforrósított vajban üvegesre pároljuk a császárszalonna-szeleteket, rárakjuk a marhahúst, és kissé megpörköljük, a hozzákevert hagymákat szintén. Felöntjük a borral, hozzákeverjük a marhahús-szaftot, és kis ideig együtt pároljuk. Az erőspaprikát apróra vágjuk, az aszalt szilvát félbe vágjuk, és a narancshéjjal, a babérlevelekkel és a borókabogyókkal együtt a húshoz keverjük őket. Jól lezárt edényben sütőbe tesszük, és kis lángon (175 fokon) kb. 2 és fél órán keresztül pároljuk, közben egyszer megkavarjuk. Ízlés szerint sóval és borssal fűszerezzük.

Ez a burgundi marhapörkölt egyik alapreceptje, amelyet variálhatunk gombával és zöldségekkel is. Általában főtt tésztával vagy zsemlyegombóccal körítve, testes vörösborral kínálják. De megtűri maga mellett a ropogós hasábburgonyát, illetve a fröccsöt is.

Személyenként 420 kalória (köret nélkül) = 1764 Joule.

 

SAJTOS TÉSZTA TÚRÓS ÖNTETTEL

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg széles metélt tészta, 2-3 liter sós víz, 2 gerezd fokhagyma, 6 dkg vaj, 10 dkg reszelt ementáli sajt. Az öntethez: 10 dkg vaj, 2 csomó petrezselyem, 2 zöldhagyma, 20 dkg sovány túró, őrölt bors vagy konzerv zöld bors ízlés szerint, 1 evőkanál citromlé, 2-3 evőkanál forró víz.

Elkészítése: A metélt tésztát forrásban lévő vízben restre főzzük és leszűrjük. A megtisztított fokhagymát összezúzzuk és 3 evőkanál vajban kissé megpároljuk (nem barnítjuk meg). Belekeverjük a tésztát, majd előmelegített tálba öntve a tetejét megszórjuk a reszelt sajttal és összekeverjük. A túrós öntetet külön tálban kínáljuk. A langyos vajat kissé megborsozzuk és habosra keverjük. Ha zöld borsot használunk, annak a levét leszűrjük és a borsszemeket a habos vajhoz keverjük. A túrót kevés forró vízzel szintén habosra verjük, belekeverjük az apróra metélt petrezselymet és zöldhagymát, citromlével ízesítjük és hozzákeverjük a borsos vajat. A mártást kanalanként keverjük össze a sajtos tésztával. Különlegesebben tálalható roston sült cukkíni-karikákkal.

 

CSIRKESALÁTA SÁRGADINNYÉBEN

Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg főtt csirkehús (bőr és csont nélkül), 1 érett sárgadinnye, 25 dkg kék szőlő, 1 alma, 2 karika ananász, 1 kis üveg paprikával töltött olajbogyó, 20 dkg apró konzerv rákhús (ez el is maradhat), 2 evőkanál majonéz, 1 dl tejföl, 1/2 teáskanál porcukor, só, bors, 1 evőkanál citromlé, 1 pohár száraz tokaji.

Elkészítése: A főtt csirkehúst csíkokra vágjuk. A megmosott dinnye tetején 3 cm vastag fedelet vágunk, majd a dinnye húsát evőkanállal kivájjuk, magvait eltávolítjuk. A dinnyehúsból kiszúróval golyókat szúrunk ki. A megmosott szőlőszemeket félbevágjuk és kimagozzuk. A kicsumázott almát vékony szeletekre, az ananászt kockákra vágjuk. Az olajbogyókat félbe vágjuk, és az egészet elkeverjük a rákokkal.

Egy tálban összekeverjük a majonézt és a tejfölt a fűszerekkel, a citromlével és a tokajival, majd ebbe az öntetbe lazán beleforgatjuk a salátát. Lehűtjük és megtöltjük vele a szintén jégbehűtött dinnyét. Vajas pirítóssal kínáljuk.

Személyenként 390 kalória = 1670 Joule.

 

Tippek & Trükkök


A déli konyha egyik sajátossága az ízesített növényi olaj. Ha az olajat zöld borssal (nem borsóval, bocs!) ízesítjük, kiválóan illik a hússalátákhoz, a főzelékekhez és a főtt gabonafélékhez.

  • A fokhagymás olaj a zöldsalátákhoz és a paradicsomsalátákhoz kiváló.
  • A zsályával és rozmaringgal ízesített olaj a párolt zöldségből készült, illetve a hús- és halsalátákhoz ízletes.
  • A zöld köménnyel készített olajat a hal-, rák- és sajtsalátákhoz adjuk.
  • A borsos és szegfűszeges olaj az édes-savanyú és sajtsalátákhoz illik.
  • Az oreganóval és majorannával ízesített olaj a tésztasaláták és a nyári saláták alkotórésze.
  • A babérleveles és kakukkfüves olajat a hús- és sajtsalátákhoz adják.

Pezsi receptek Kapcsolódó cikk
Olvasta: 12117
Hozzászólások (2)Add Comment
Sevilla
Írta: Dalma, 2011.07.27. 15:22
Köszi a sárgadinnyés csirkét. Most voltunk Spanyolban és vmi hasonlót ettünk, szuperfini, meg fogom csinálni ezt, amíg még van finom magyar dinnye hozzá!
sonka
Írta: Szuzi, 2011.08.17. 21:19
Ha már spanyol és sárgadinnye, akkor mondok egy nagyon finom és egyszerűen készíthető előételt: a sonkás sárgadinnyét. Minden nyárom megcsinálom. A kimagozott és meghámozott dinnyecikkelyeket vékonyra vágott sonkával burkolom be, és meghintem frissen őrölt borssal. Ennyi az egész. Vendég is kaphatja. A spanyolok eredetiben szabad levegőn szárított sonkával csinálják. Mivel a lényege az édes és a sós íz együtt, ezért a jó sós hazai mangalicasonkával is isteni.

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Frank Júlia a Könyvhéten

Aranykönyv-díjat kapott az Óriás szakácskönyv
Frank Júlia interjúnk itt olvasható...

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Az Állami lakótelep
Hát nem is értem,hogy miért csak most kerestem rá! Ott születtem,és talán az utolsók közöt...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Gratulálok! Remek összeállítás, klassz képek.
Savanyú káposztából - változatosan
Vendégvárónak is kitűnő! Mi eleve imádjuk a savanyú káposztás palacsintát, amelynek a töl...
Az Állami lakótelep
99/4 ben laktam 1956 ig. Nagyapam (Simonffy Andras) ott lakot az elso napoktol. Sajnalom hogy lebont...
Kísértet járja be Európát
Valóban ilyen nagyszerű dolgok kiagyalására jött létre ez a nagy "ejrópai" álom? Nyilván ez...
Kísértet járja be Európát
És bizony a szabályozás (most éppen süti tárgyában) megint az Európai Unió jól fizetett hi...
Alábecsült kincsünk: a pesti Dagály fürdő
Azt hiszem a Dagály strand az emberi kapzsiság áldozata lett ,remélem hamarosan vissza szerzi a ...
Az Állami lakótelep
Szép napot kívánok mindenkinek én 1955-ben voltam elsős. iker öcsémel ferences de bátyánkis...
Támogatom a Pezsit >>
PayPal számlán keresztül
PayPal - a biztonságos és egyszerű módja az online fizetésnek!
Amennyiben cikkeink, vagy akár csak egyetlen anyagunk is tetszett, az hasznosnak bizonyult, örömöd lelted benne, vagy egyszerűen csak értékazonosságot érzel lapunk szellemiségével, és valamilyen szimbolikus, de anyagai értelemben vett módon szeretnéd támogatni a kiadvány megmaradását, az ilyen fajta közlésformák kiteljesedését, akkor megteheted ezt egyszerűen és biztonságosan, a PayPal globális internetes banknál létesített "Pesti Zsibongó támogatói számla" javára, a PayPal biztonságos fizetőkapuja segítségével, tranzakciós költségektől mentesen.
Bankkártyával is!
Ha nem rendelkezel PayPal számlával és nem is szeretnél nyitni, de támogatnád a Pezsit, akkor ugyancsak a PayPal biztonságos felületén >> PPal számla nélkül is utalhatsz bankkártyával.

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!

Pezsi blogger kamera >>

Kattints a képekre!

Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...

Exkluzív

Billy Cobham >>
Kattints a képekre!
Nagyításhoz kattints a képre! Nagyításhoz kattints a képre!

Pesti kertek

Találkozás Pesti Lászlóval, a Népliget örökös főkertészével...

Pesti László írásai

Az első sorozat >>
Kattints a képekre!

Aki hallja adja át!
Pesti László, a Népliget örökös főkertésze és - ebben az első sorozatban állandó szerzőtársaként - Tarjányi Ferenc eredeti írásainak első sorozatát nyújtjuk át olvasóinknak. Az írások a "Pesti kertek" rovat szerves részei, melyeket Laci bácsi kérésének eleget téve teszünk közkinccsé. A cikkek és a kapcsolódó, Laci bácsi által rajzolt helyszínrajzok a fenti képek bármelyikére kattintva elérhetők. Az egérrel a képek fölé navigálva a cikkek, térképek címe is megjelenik ("alt tag"). A fenti állományt folyamatosan bővítve tesszük közzé, de az első sorozat teljes anyaga, összesen 13 írás, >> Varga E. Árpád-nak köszönhetően már elérhető a KIA Ökológiai Könyvtár >> honlapján...

Képforgó

hobo_rl2.jpg